Fekete András - Szolnoky Csaba: Vízépítés (Tankönyvkiadó, Budapest, 1979)
3. Belvízrendezés
a csatornák esése olyan legyen, hogy az előálló sebesség sem károskimosásokat sem feliszapolódásokat ne okozzon, ha a csatornákban a megengedettnél nagyobb sebesség alakulna ki, az eséseket a csatornába épitett fenéklépcsőkkel koncentrálni kell. A sebesség alsó és felső határértékeire a 3—1. táblázat ad útmutatást. A csatornák általában burkolatlan földmederként készülnek. Szokásos keresztszelvényük kisebb csatornáknál trapéz alakú, nagyobb csatornáknál és rossz talajban (homok, homokliszt stb. j csésze alakú (3^1. ábra). A csatornák rézsűje laza talajoknál 1:2, egyébként 1:1,5. Folyós homokban vagy hasonló talajban épült csatornák fenekét burkoljuk. A fő és mellékcsatornák keresztszelvénye a levezetendő viz mennyiségének megfelelő. A gyűjtőcsatornák legkisebb szelvényének fenékszélessége 50 cm és mélysége 50—60 cm. A gyüjtőárkok mélysége 20—30 cm, fenékszélessége 40—50 cm. A csatornák partjain legalább 1 m sávot kell hagynunk és csak azután helyezzük a csatornából kiemelt földet depőniába vagy töltésbe. A kiemelt anyag legfeljebb 1—1,5 m magas depóniába rakható. A depóniát helyenként (200 m) megkell szakítani, vagy el kell teriteni, hogy a felszini vizek a csa- torftába bejuthassanak. A csatornák és árkok hidraulikai méretezése a Vizépitési alapismeretek c. tárgyban tanultak szerint történik. A csatornák helyszinrajzi és magassági kijelölése után az egyes jellegzetes szelvényekre meghatározzuk az elvezetendő vízhozamot (Q[m^/sec_j). A vizhozam mint ismeretes a következő összefüggés alapján számítható: iO-^Sm 3—4. ábra ahol q a vizsgált szelvényhez a fajlagos vizhozam r 2-, [l/s . km J F a kiválasztott szelvényhez tartozó vizgyüjtőterület Lkm^. 50
