Fejér László: A Közép-Tisza-vidék vízgazdálkodásának utolsó évtizedei (1975-2010) (Vízügyi Történeti Füzetek 19. Szolnok, 2013)

Vízgazdálkodás Szolnok megyében - A Tisza-tóról szárazon

gyakorlatban elfogadott nevén (Kiskörei-tározó), hanem egy - a nagyközönség számára - sokkal vonzóbb elnevezéssel (Tisza-tó) kerülhessen be a köztudatba. A későbbiek során a turisztikai és egyéb térképeken ez lett a hivatalos név, miközben a KÖTIVIZIG szakemberei többnyire a Tározó elnevezést használták, utalva arra, hogy ez nem egy igazi állóvíz, és vízgazdálkodási szempontból nem is lehet úgy kezelni, mint egy tavat, hiszen a Tisza ke­resztülfolyik rajta. A Tisza-tóról szárazon41 1984 után a vízigények és a vízbázis (víztartalék) -képzés kielégítésére a duzzasztási szintet 25 cm-rel megemelték, amely duzzasztási szint jelenleg is érvényben van. Ennek hatására a 127 km2 felületű Tározóban jelenleg mintegy 148-165 millió m3 közötti vízmennyiség áll rendelkezésre, melynek mintegy 75%-a hasznosítható. Ez a Tá­rozó hasznos kapacitása, a fennmaradó mintegy 25%, az ún. holt-térfogat. A Kiskörei Vízlépcső duzzasztása azonban nem csak a Tisza-tó területén tartja vissza a vizeket, ha­nem a Tiszabábolna-Tiszalök közötti folyószakaszon további, mintegy 100 millió m3-t jelent, azaz összesen 250-260 millió m3 hasznos térfogatot eredményez. A vízkészlet az épülőben lévő Jászsági-, valamint a Nagykunsági-főcsatornák révén biztosítja a térség­ben az öntözővizet, és a halastavak vízpótlását. Horgászok a Tisza-tavon A Nagykunsági-főcsatorna a mezőgazdasági vízigények kielégítése mellett gravitációs átvezetéssel nagy szerepet játszik a Körös-völgy nyári vízhiányának enyhítésében és ökológiai pótlásában. A Kiskörei Vízlépcsőben elhelyezett vízerőmű gazdasági haszna, hogy évente 80- 110 millió kWh közötti villamos energiát termel. A vízerőtelep turbinái a Vízlépcső 2,0-10,7 méteres duzzasztása esetén tudnak csak haté­konyan üzemelni. Ha árhullám vonul le a Tiszán és a duzzasztás 2 méter alá csökken, az erőmű leáll, mely legutóbb 2010-ben történt meg. Ilyenkor az erőmű üzemviteli napjai csökkennek, csakúgy, mint az energetikai szempontból hasznosított vízmennyiség.42 A Tisza-tó meghatározó jellegzetessége, hogy nevével ellentétben nem tó, hanem a Ti­szát és hullámtereit - a 403,2- 440,0 fkm közötti szakaszán - egyesítő, átfolyásos jellegű síkvidéki víztározó. Sokszínű, többféle víztípust is magában foglaló vízrendszer. 41A Tisza-tavi Kódex alapján ( http://www.tisza-to-fejlesztes.hu/?d=4501 ) 42KÖTI-KÖVIZIG Vízgazdálkodási Évkönyv 2010. Szolnok2011. 50

Next

/
Thumbnails
Contents