Fejér László: A Közép-Tisza-vidék vízgazdálkodásának utolsó évtizedei (1975-2010) (Vízügyi Történeti Füzetek 19. Szolnok, 2013)
A Közép-Tisza vidék víziközmű helyzetének fejlődése az utóbbi négy évtizedben - Fő feladat a biztonságos ellátás és a vízminőség javítása - az 1990-es évek programja
Akkoriban egyre többször panaszolták, hogy a csatornázási beruházásokra nincs saját erő, az állami támogatásoknál pedig hátrányos helyzetben vannak a települések, sőt a korábban elkezdett csatornázások befejezése is veszélybe került. S miután a lakosság egyre több kis mélységű kutat fúrt89 saját céljaira, a rétegvizek elszennyeződése nem volt kétséges.90 Mindez a központi állami költségvetésnek is gondokat jelentett, hiszen a felszín alatti vizek állami tulajdonban voltak, így a vízkészletek vízbázis-védelmének megoldása is állami feladatnak minősült. Az 1994-98 közötti időszakban megkezdődött a szennyvízelvezési és tisztítási programok külső forrásokból (PHARE, japán segély, Világbank) való megvalósításnak előkészítése. A kormány 1996 júniusában határozatot fogadott el az ország 15 évre szóló települési szennyvízelvezetési és szennyvíztisztítási programjának irányelveiről. Ennek alapján azt tervezték, hogy az ellátottsági mutató lakásokra vetítve 43,6 százalékról 67,5 százalékra nő és az elvezetett szennyvizek biológiai tisztításának kérdését - ahol az még nem történt meg - megoldják.91 Jász-Nagykun-Szolnok megye víziközmű helyzetét 1998-ban tette mérlegre a Kö- zép-Tisza hasábjain92 Mizere Istvánné. Megállapításaiból kiderült, hogy a megye településeinek csatornázottsága sokkal rosszabb képet mutatott, mint vízellátásuk helyzete. A 79 településből 19 rendelkezett megfelelő csatornahálózattal,93 amit átvetítve a lakás- állományra, illetve annak megyei megoszlására világossá vált, hogy az ellátottság jóval a 40% alatt maradt. A lemaradás enyhítése érdekében az idő tájt - legalább a tervezés szintjén - 28 település, 600 km csatornahálózattal szerepelt a fejlesztési elképzelésekben. Miközben a megyében 16 közüzemi szennyvíztisztító telep működött, a martfűi telep kivételével kihasználtságuk alig érte el az 50%-ot. Martfű ebben az időben víziközművesítettség szempontjából igen jó helyet foglalt el. A város 2600 vezetékes vízzel ellátott lakása közül mindössze 5 nem rendelkezett csatornahálózati rákötéssel.94 A szennyvíztisztító telepek alacsony kihasználtsága ösztönzőleg hathatott volna a csatornahálózat fejlesztésére és ennek megfelelően minél nagyobb számú bekötés kiépítésésére, de ezt akkoriban is csak önkormányzati, kormányzati segítséggel lehetett volna megoldani. E tekintetben gondot jelentett az a helyzet, hogy a terület települései - a pályázati feltételek besorolási előírásai miatt - nem nagyon nyerhettek a Vízügyi Alap, a Központi Környezetvédelmi Alap, és a céltámogatási rendszer keretei között. 1998-ra nyolc új szennyvíztisztító mű tervei készültek el, melyből négy beruházás már megindult, köztük a reményt keltőnek ítélt szolnoki telep építése is, ami a tervek szerint nemcsak Szolnok, hanem a környező települések (Tiszajenő, Tiszavárkony, Tószeg és Vezseny egy vezetéken, valamint Rákóczifalva, Rákócziújfalu, továbbá Újszász, Szászberek, Zagyvarékas, további egy-egy vezetéken érkező) szennyvizeit is fogadja. 89 A KÖTIVIZIG területén, az évtized végén kb. 4700-4800 kutat tartottak kataszterileg is nyilván, igaz, ezeknek kevesebb mint fele üzemelt valójában. (Tóth Tamás: A KÖTIVIZIG felszínalatti vízkészletgazdálkodása. Közép-Tisza, 1999/4.) ’“Mizere Istvánné: Vízellátás-csatornázás országos szakmai értekezlet. Berekfürdő, 1995. április 25-26. Közép- Tisza, 1995/2. 91 Dr. Szalóki Gyula szerk.: Az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának tevékenysége 1994-1998. http:// www.parlament.hu/biz37/korb/dok/korb94.htm 92 Mizere Istvánné: Szennyvíztisztítás-csatornázás Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Közép-Tisza, 1998/1 93Összes hosszuk 806 km-ttett ki. 94 B. A.: Martfű nem olyan, mint a többi város. Új Néplap, 1997.01.14. 225
