Fejér László: A Közép-Tisza-vidék vízgazdálkodásának utolsó évtizedei (1975-2010) (Vízügyi Történeti Füzetek 19. Szolnok, 2013)
A Közép-Tisza vidék víziközmű helyzetének fejlődése az utóbbi négy évtizedben - Szolnok víziközműveinek fejlődése a rendszerváltozás utáni első évekig
1979-ben üzembe helyezték a vegyszer-előkészítő és -bekeverő épületet, továbbá 2 függőleges áramlású MÉLYÉPTERV-típusú derítőt, amelyhez 9 homokszűrő tartozott. Az új berendezések próbaüzemelése már 1978 márciusában megkezdődött, de a végleges átadásig, 1979 decemberéig a régi felszíni vízmű is üzemelt. Az átadást követően a vízfogyasztás tovább növekedett, aminek több oka is volt. Alacsony volt a vízdíj, mert működött az állami díjkiegyenlítési rendszer, valamint hozzákapcsolták a szolnoki vízellátó rendszerhez a Szolnoktól észak-nyugatra található településeket, a Zagyva mellett elhelyezkedő Zagyvarékas, Újszász, Szászberek községeket is. Az ipar pedig abban volt érdekelt, hogy saját vízellátó rendszerének használata helyett olcsó hálózati vizet vételezzen. Ebben az időszakban a Szolnok városi vízfogyasztás 50%-át az ipar vízfelhasználása tette ki.70 A vízmű víztisztítási technológiája rendkívül összetetté vált. Az üzemeltetés folyamatának biztosításához a korábbi vízmű berendezéséből csak a vízkivételi művet, valamint a tiszta vizet szállító szivattyúgépházat - vagyis a folyamat elejének és végének hagyományos gépészeti berendezéseit - használták fel.71 Ám néhány éves üzemelés során kiderült, hogy a régi vízkiemelő berendezés, valamint a derítők működtetése nem felel meg a követelményeknek, ezért a vízmű 1985-ben egy napi 110 ezer m3 teljesítőképességű mederpilléres kiemelővel bővült. A technológiában második szűk keresztmetszetet jelentő derítők kiegészítését/fejlesztését 1987-ben valósították meg egy intenzifikált derítő üzembe helyezésével. Az időközben lezajlott fejlesztésekkel párhuzamosan a vízmű teljesítményét napi 60 ezer m3-re növelték. A Szolnoki Felszíni Vízmű Ami a város csatornázottságát illette, a Tisza és a Zagyva folyók, mint befogadók a város fejlődése során meghatározó szereppel bírtak, így a nagy ipari létesítmények saját üzemeltetésű csatornarendszereket (és esetenként tisztítókat) építettek ki, míg a lakossági közműves csatornázás önállóan fejlődött. Csak egy-egy, a lakóövezetekbe ékelődött kisebb üzem (Tejipar, MÁV létesítmények, Patyolat, autójavítók, stb.) szennyvizei folytak a közcsatornába. E sajátos helyzet a Felszíni Vízműtől a Tiszamenti Vegyiművekig 11 (ebből 5 db kommunális) tiszai bevezetés kiépítését eredményezte. A városban lévő három nagyüzem (Szolnoki Cukorgyár, Tiszamenti Vegyiművek, Szolnoki Papírgyár) ipari szennyvize a városi hálózatot nem terhelte. A technológiai szennyvizek részére önálló telepet működtettek, s a tisztított szennyvizet közvetlenül a Tiszába vezették.72 70Bede Marianna-BERTűKT. László-KAPosvARi Kázmér: 100 éves a Szolnoki Vízmű. Szolnok, 2010 71 Az elosztó hálózatot ekkor már mintegy 280 km hosszban lefektették, s az nem csupán Szolnok város, hanem a környező települések vízellátását is biztosította. (Dr. Kaposvári Kázmér-SzABó Attila: Vízellátás és szennyvízkezelés múltja és jelene Szolnokon. Közép-Tisza, 2007/1. különszám) 72Juhász Endre: A csatornázás története. Bp„ 2008. 218
