Fejér László: A Közép-Tisza-vidék vízgazdálkodásának utolsó évtizedei (1975-2010) (Vízügyi Történeti Füzetek 19. Szolnok, 2013)

Belvízvédelem és öntözés - Amortizálódó belvízvédelem

sulatoknak. Azonban továbbra is a Vízügyi Igazgatóság fennhatósága alatt működtek a nagy térségekre kiterjedő vizek és létesítményeik, így például a Nagykunsági-, a Jászsági- és az NK- lll-2-es főcsatornák, valamint a 2 m3/s-nál nagyobb torkolati vízhozamú belvízcsatornák.95 A kormányzati intézkedéssel a vízgazdálkodási társulatok lettek a megyei FVM-hi- vatalok kezelésében lévő belvízcsatornák, műtárgyak és szivattyútelepek üzemeltetői. A többszintű vízrendezési művek összehangolt működését belvízvédekezés időszaká­ban a Vízügyi Igazgatóság felügyelte. A társulatok fellélegezhettek! Valóban úgy nézett ki, hogy az agrárkormányzat meg akarja oldani a régi gondokat, s a mezőgazdasági vízgazdálkodás (öntözés, külte­rületi belvízrendezés) újra lendületet kap... Az érdekeltek hallhatták az üzenetet - minden egy forint érdekeltségi díj mellé két forint állami támogatás nyerhető! S ez így is ment egy darabig, aztán változott a helyzet: egy forint mellé egy forintot ígért az állam, aztán ez is szépen „elszáradt"... Amortizálódó belvízvédelem Már a rendszerváltoztatás utáni fél évtized öntözésekkel kapcsolatos összefoglalásánál is említettük a Vízügyi Igazgatóság „A Közép-Tisza vidék vízgazdálkodási kérdései" című, 1995-ben kiadott füzetét. A belvizek tárgyalásánál is indítsunk ezzel! A domborzati viszonyokból adódik, hogy a belvízelvezetés nem oldható meg teljes körűen gravitációs úton. A Közép-Tisza vidékének belvízi érzékenysége igen nagy, ami abban nyilvánul meg, hogy a terület jelentős része belvízzel közepesen, illetve erősen veszélyeztetett. A legnehezebb helyzetben lévő területek közé tartozik Besenyszög, Jászkisér, Jászladány, Pély-Tarnaszentmiklós, és Karcag térsége, valamint a Tisza-Körös- zug. Belvízzel mérsékelten fenyegetett területek a Jászság északi részén és a Zagyva jobb partján fordulnak elő. A KÖTIVIZIG mértékadó elöntési területe 38 000 ha, és az 1985-1995 közötti évtized legnagyobb belvize 1986-ban 29 040 ha elöntését jelentette. Belvízi elöntés Kunhegyes keleti részénél “Barcs Sándorné, KÖTIVIZIG osztályvezetőnő tájékoztatása. (Gazdát cseréltek. Új Néplap, 2001. március 3.) 166

Next

/
Thumbnails
Contents