Fejér László: A Közép-Tisza-vidék vízgazdálkodásának utolsó évtizedei (1975-2010) (Vízügyi Történeti Füzetek 19. Szolnok, 2013)

Belvízvédelem és öntözés - Dél-Pest Megyei Vízgazdálkodási Társulat - Állami akarat kontra gazdálkodói szándék 1975-ben - Öntözések az 1970-80-as években

Az 1980. évi öntözési előkészületeket megtétele után, a Közép-Tisza vidékén is azzal kellett számolni, hogy az előző esztendő második félévi aszályos időszakát csak részben ellensúlyozza a bőséges téli csapadékmennyiség, s tavaszra a termőföldek nedvesség­hiánya szükségessé teszi az öntözések megindítását. Az előkészületekhez az is hozzá­tartozott, hogy a KÖTIVIZIG-nek viszonylag rövid idő állt rendelkezésére az öntözőmű­vek karbantartásárára, javítására, mert az aszályos időszak miatt az előző év végén meg kellett hosszabbítani az öntözési idény határidejét. Mindenképpen új helyzetet teremtett a vízdíjak árának emelése, mert számolni kellett azzal, hogy az elavult berendezésekkel gazdaságtalanul termelő tsz-ek kérni fogják a vízjogi engedélyük visszavonását. Félő volt az is, hogy a vízdíj emelése miatt esetleg olyan gazdaságok is lemondanak az öntözésről, ahol amúgy a berendezések műszaki állapota erre nem adna okot. Ilyen esetekre nézve az OVH a VIZIG-ek vezetői számára előírta az adott tsz vagy állami gazdaság megkeresését.59 * Mint azt dr. Szilárd György visszatekintésében50 említi 1980-1985 között a kormány­zat - öntözéses gazdálkodás terén - a már meglévő létesítmények magasabb szinten történő hasznosítását, állaguk megújítását tartotta legfontosabb feladatának, ezért a hosszú távú tervek időarányos megvalósításaként a szakemberek országosan mintegy 250 000 ha rekonstrukciójával számoltak. Ezen célkitűzés eléréséhez azonban a kor­mányzat már nem, vagy csak alig tudott forrást biztosítani. Jóllehet a VI. ötéves terv lecsökkentett anyagi lehetősége erősen korlátozta a vízhasznosítási beruházásokat, azonban Igazgatóság részére biztosított 110 millió Ft, még így is meghaladta az OVH e célra felhasználható keretének egynegyedét.61 Halastó lehalászása A Közép-Tisza c. lapból62 tudjuk, hogy miközben 1980 végén és a következő év tava­szán a negyedik legnagyobb árvíz vonult le a Közép-Tisza árvízvédelmi szakaszain, alig egy hónap múlva már olyan aszály dúlt, hogy a térség mezőgazdasága a kritikus hely­59Dr. Szilárd György: Felkészülés az 1980-as öntözésüzemelési feladatok ellátásra. Magyar Vízgazdálkodás, 1980/4. “Dr. Szilárd György: A hazai öntözéses gazdálkodás és fejlesztésének lehetőségei, főbb feltételei. Öntözéses Gazdálkodás, 1999. 61 Bemutatkozik a Vízhasznosítási Osztály. Közép-Tisza, 1982/2. “Vajó Sándor: Vízhasznosítási helyzet 1981.júniusban. Közép-Tisza, 1981/7. 153

Next

/
Thumbnails
Contents