Fejér László: A Közép-Tisza-vidék vízgazdálkodásának utolsó évtizedei (1975-2010) (Vízügyi Történeti Füzetek 19. Szolnok, 2013)
Belvízvédelem és öntözés - Társulatok a Közép-Tisza vidékén
növelték a csatornákkal kapcsolatos gaztalanítási feladatokat, ráadásul a csatornamedrekben maradva elősegítették a feliszapolódást is. A társulatoknak a fenntartás megnövekedett költségeire már nem volt fedezetük. A szükséges költséget az érdekeltségi hozzájárulás emelésével teremthették volna elő, de az amúgy aszályos időszakban a mezőgazdasági üzemek anyagi helyzete is megromlott, így a társulatok az emelést nem kezdeményezték. Társulatok a Közép-Tisza vidékén A KÖTIVIZIG területén az 1980-as években az alábbi társulatok működtek: • Dél-Pest Megyei Vízgazdálkodási Társulat (Cegléd) • Hanyi-Sajfoki Vízgazdálkodási Társulat (Heves) • Jászkisér és Vidéke Vízgazdálkodási Társulat (Jászkisér) • Mezőtúr-Tiszazugi Vízgazdálkodási Társulat (Mezőtúr) • Mirhó-Kisfoki Vízgazdálkodási Társulat (Kunhegyes) • Nagykunsági Vízgazdálkodási Társulat (Karcag) Az említett társulatok összesen 592 273 ha érdekeltségi területen látták el alapfeladataikat, de tevékenyen részt vettek a térségi meliorációs program megvalósításában és a belterületi vízrendezések végrehajtásában is.25 Alapfeladatuk közé tartozott a kezelésükbe adott, de állami tulajdonban lévő, helyi jelentőségű közcélú belvízcsatornák fenntartása, üzemeltetése, s lehetőség szerinti fejlesztése. Mindennek költségeit a társulat érdekeltségi területén gazdálkodó, azaz földhasználattal rendelkező birtokosok (természetes, vagy jogi személyek, gazdasági társaságok) érdekeltségük arányában befizetett kötelező hozzájárulásából, továbbá állami támogatásból, vagy éppen szabad termelői kapacitásuk vállalkozási bevételéből biztosították. A működtetési modell természetesen az 1960-as évek elejétől fokozatosan alakult ki, s a társulatok közérdekű tevékenysége a rendszerváltás előtti években ért a csúcsra. Az 1990-es években a földtulajdon és a földhasználati jog változása (a termelőszövetkezetek nagy részének végét jelentő kárpótlási folyamat) miatt a tsz-ek jelentős része felbomlott, sok kisbirtokos vált a társulatok érdekeltjévé, s az érdekeltségi hozzájárulás addig többnyire zökkenőmentes befizetése drámai módon akadozni kezdett. Mindezt tetézte az állami szerepvállalás folyamatos leépülése is. A társulatok az egyre csökkenő bevétel miatt a helyi jelentőségű közcélú művek fenntartására kevesebbet tudtak fordítani, ami a művek (csatornák és műtárgyaik) üzemállapotának romlásához vezetett. A társulatok fennmaradásuk érdekében egyre nagyobb mértékben bekapcsolódtak a vállalkozási piacra - már amelyik társulatnak erre lehetősége nyílott - mindezt persze alaptevékenységük ellátásának rovására. A nehéz helyzetben „mentőövként" élték meg, hogy 1998-ban a szakmai felügyeletük átkerült a dr. Torgyán József vezette földművelési és vidékfejlesztési tárcához. A velük szemben támasztott igények már nem csak a vízkár-elhárításra szorítkoztak, hanem egyre inkább a szélesebb körű területi vízgazdálkodásra, a vizek visszatartására, tározására, vízszolgáltatásra, esetlegesen környezetvédelmi beruházásokra, ökológiai vízpótlásra, vizes élőhelyek kiszolgálására is. 25Gutman József: A társulati mozgalom helyzete, tevékenysége a Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság területén. Vízgazdálkodási Társulatok Tanácsadója, 1984/6. 135
