Fejér László: A Közép-Tisza-vidék vízgazdálkodásának utolsó évtizedei (1975-2010) (Vízügyi Történeti Füzetek 19. Szolnok, 2013)

Folyószabályozás és árvízvédelem - Épül/get/nek az árvízi tározók - a VTT folytatása

A Hármas-Körös jobb partján összességében közel 5 km hosszon kellett kijavítani a töl­téseket, míg ugyanez a feladat a Tisza bal partján 6,3 km-t, a jobb parton pedig 3,6 km-t érintett. Ezenfelül meg kellett még oldani Tiszavárkony belterületének partjavítását, csakúgy mint a Tisza jobb part Zagyva bal part által közrefogott szolnoki belterületi rész újjáépítését. Jóllehet az építési munkálatokat megnehezítette az augusztusi ár­hullám, 2006 végére lényegében 9 helyszínen befejeződött a helyreállítás, egyedül a tiszavárkonyi partcsúszás kijavítása húzódott át a következő esztendőre.120 Épül/get/nek az árvízi tározók - a VTT folytatása Ahogy az Észak-Alföldi Operatív Program 2007-2013. évekről szóló összefoglalójában121 is olvasható: „A Tisza-mente teljes körű árvízvédelmi biztonsága Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász- Nagykun-Szolnok megyékben még megoldatlan, az árvízvédelmi töltések kiépítettsége nem felel meg a mértékadó árvízszinteket figyelembe vevő előírásoknak. A fenyegető hely­zet megoldásában, a problémák hatásának csökkentésében az elkövetkező években igen fontos szerepet fog játszani a Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése." A Vásárhelyi Terv a Közép-Tisza vidékén - eltekintve a mérethiányos töltések mér­tékadó szintre való kiépítésétől122 - a bivalytói töltésáthelyezés 2006. évi munkála­taival kezdődött, hiszen védvonalak magassági biztonságán, és az árapasztó tározók kiépítésén túl a VTT árvízszint-csökkentő programjában a nagyvízi meder vízszállító képességének javítása is szerepelt. A hely kiválasztását az is indokolta, hogy a Szolnok alatti Tisza-szakasz és a környező települések árvízi biztonsága szempontjából kedve­zőtlen hatást gyakorol: • a tószegi kanyarpár, • a Tiszavárkony és a Vezseny közötti beszűkülő hullámtér, valamint • a vezsenyi kanyar egymást követő láncolata. A Bivalytói töltésáthelyezés egy szakasza 120 Horváth Lajos: Újjáépített töltések a Közép-Tisza vidékén. Közép Tisza, 2006/5. ,21 A Magyar Köztársaság Kormánya: Észak-Alföldi Operatív Program 2007-2013 2007HU161P0009. ,22 Ebben a munkában kiemelt jelentőséggel bírt a 2007 augusztusában átadott Tiszaroff és Tiszabő közötti mintegy 10 km-es fővédvonali fejlesztés, amely műszaki előzménye volt a Tiszaroffi árvízszint-csökkentő tározó építésével kapcsolatos munkáknak. A beruházás kivitelezője a KÖTIVIÉP' B Kft. volt. (Takács Attila: Tiszaroff-Tiszabő közötti töltésszakasz átadása. Közép Tisza, 2007/5.) 112

Next

/
Thumbnails
Contents