Fejér László - Marczell Ferenc: Kolossváry Ödön (1857-1921) kultúrmérnök, a hazai öntözések ügyének egyik úttörője (Budapest, 2003)

A hazai öntözések ügyének fejlődése - Az öntözések gondolatának népszerűsítése

Egy másik kultúrmérnök, Landgraf János1, a halászati felügyelőség vezetője azt kárhoztatta, hogy az öntöző csatornákra vonatkozó kedvezményt a törvény csak a társulatoknak biztosítja akkor, ha az öntözésre kijelölt területnek harmada azonnal belép a társulatba.

„A magyar gazda nem szívesen társul, csak elháríthatatlan kényszer mellett engedi akaratát a közös cél érdekében békákba szorítani. ’’Véleménye szerint jó volna, ha az állami támogatást a magántulajdont képező és öntözés alá vonandó területek birtokosai is megkaphatnák. További kifogása volt LANDGRÁFnak, hogy az öntözési célok között nem jelölték meg a halgazdaság létesítését, pedig a terepadottságok esetén a szikes területek hasznosításának egyik legjobb módja a pontyos halgazdaság kiépítése. „A halgazdaság tulajdonképpen átmenetet jelent éspedig olyant, amelyik nagyban könnyíti a rétöntözés terjedését... Bizonyos azonban, hogy attól a perctől fogva, amint a területet vízzel borítani lehet, a szik megszűnt meddő lenni!” Elgondolásával Landgráf az elsők között létesített kapcsolatot a szikesek hasznosítása, az öntözés és a halgazdaság között.

Kolossváry Ödön - Kvassay, Gyárfás és Landgráf véleményét figyelembe véve - az öntözési törvény első átfogó kritikáját 1905-ben írott cikkében1 2 fogalmazta meg.

Mindenekelőtt a makacs tények felsorolásával kezdi:

1. Alföldünkön ma még öntözési berendezések létesítéséről nem lehet beszélni.

2. Egyelőre az öntözés fejlesztésére elég vízzel rendelkezünk, de kh-anként és évenként átlagban 20-30 K vízdíjjal kell számolni.

3. Szikes talajainkon az öntözés első két évében a berendezésre rá kell fizetni.

4. Szikes talajaink legnagyobb részben uradalmak, községek és a közbirtokosság tulajdonát képezik.

5. Gazdaközönségünk előtt az öntözéses berendezések létesítése, kezelése és fenntartásával járó teendők nagyrészt ismeretlenek.

A fentiekhez hozzáfűzi, hogy a törvény alapján, tehát négy esztendő alatt tulajdonképpen csak egy (!) társulat alakult meg a Fekete-Körös bihari vidékén, de annak megalapítását az érdekelt birtokosok már a törvény előtt is tervezték.

A törvény egyik gyengéje, hogy kategorikusan előírja, a társulati tag a vizet csak öntözésre használhatja, s így kizárt a halgazdaság, vagy a nádasok táplálása. Márpedig lehet, hogy a gazda nem csupán takarmányt akar termeszteni a szikes területén, hanem időnként halgazdaságot is üzemeltetne. Legalább annyiban oldani kéne az előírásokat, hogy amely terület másként gazdaságosan nem hasznosítható, oda halgazdaság céljaira öntözővíz juttatható feltéve, hogy a birtokos a terület legalább harmadán rétgazdálkodást folytat. Tekintettel arra, hogy az öntözőgazdálkodás a kezdeti két évben inkább csak nyeli a pénzt és a termés nem hálálja meg a befektetést, Kolossváry javasolja a törvény olyan módosítását is, hogy a gazdák csak a harmadik évben kezdjék el az öntözővíz járulékot fizetni. Az öntözés berendezésének fedezésére szolgáló talajjavító kölcsön első három évi járulékának

1 Halgazdaság és öntözés, mint a szikes talajok javításának eszközei. Köztelek, 1905. febr. 1. 182- 184.p.

2 Öntözötörvényünk revíziója a gazdaközönség szempontjából. Köztelek, 1905.

42