Fejér László - Marczell Ferenc: Kolossváry Ödön (1857-1921) kultúrmérnök, a hazai öntözések ügyének egyik úttörője (Budapest, 2003)

A hazai öntözések ügyének fejlődése - Kolossváry Ödön és az öntözések ügye - Az „Alföldünk öntözése”

Kolossváry Ödön és az öntözések ügye Kvassay Jenő 1879-ben megjelent „Mezőgazdasági vízműtarí’-a. hosszú időre a kultúrmérnökök bibliájává vált. Ezen kívül csak egy összefoglaló munka született, ami némi képet adott az öntözés technikai kérdéseiről, Kolossváry Ödönnek az irodalomban sokat emlegetett műve: az „Alföldünk öntözése”. Az „Alföldünk öntözése” A már emlegetett 1896-os millenniumi technikus kongresszus vízépítési szekciója nem csupán az alföldi települések csatornázásának kérdéskörével foglalkozott, hanem az alföldi öntözések ügyével is. A téma előadója a jeles kultúrmérnök, Bolla Mihály volt. „Az alföldi nagy öntözöcsator- nák, azok műszaki kellékei, létesítésüknek módjai és föltételei” címmel elhangzott beszá­molóhoz Pech Béla és Faragó Lipót szólt hozzá, s rövidesen megszületett a határozat is, amely szerint az Alföld esetében a sikeres öntözés valamennyi feltétele adott. Az addig történt kevés előrelépés ellenére - aminek bizonyos mértékben a lecsapolások befe- jezetlensége is okozója volt - az öntözés gazdasági és szociális szempontból is országos feladat. Mielőtt megépülnének a nagy öntöző-csatornák, mindenképpen mintaöntözé­seket kell létrehozni, ahol kipróbálhatók és kikísérletezhetők a módszerek, a hazai viszo­nyok között öntözhető növényi kultúrák. Kell továbbá olcsó öntözési hitel, a társulatok alakításhoz állami kölcsön és öntözési tervek . Bolla javaslata mellé a kongresszus is odaállt, így 1897 végén megszületett a nagy öntözőcsatornákra vonatkozó felterjesztés, amelynek címzettje maga a földmívelésügyi miniszter, Darányi Ignác volt. A téma továbbra is napirenden maradt, s nem véletlen, hogy a mérnökegylet vízépítési szakosztálya szokásos kispályázatát is az öntözések témakörében írta ki. A végül befutott pályamunkák közül a Répássy Miklós és Pech Béla kul­túrmérnökök műveit fogadta el a zsűri1 1 2, megjelentetni viszont Kolossváry 1 Magyar Mérnök- és Építész- Egylet Heti Értesítője, 1897. 225.p. 2 A „ Kultúrmérnök ’’jeligéjű munka szerzője Péch Béla volt, az „1000 ’’jelige pedig Répássy Miklós művét takarta. (MMÉE Heti Értesítője, 1897. 3.p.) 31

Next

/
Thumbnails
Contents