Fejér László: Árvizek és belvizek szorításában (Vízügyi Történeti Füzetek 15. Budapest, 1997)

Előszó (Dr. VÁRADI József)

A XIX. század első felében alapvető kérdésekben haladt előre a jogalkotás. Fontos állomás ebben a folyamatban "A magánosok költségén létesítendő vízmüvekről" szóló 1807. évi XVII törvénycikk, amely kimondja: "...ha az együttesen érdekeltek többsége a folyók ártalmas kiáradásainak elhárítására szükséges vízi műveknek saját költségükön leendő elkészítését elhatározza: az ezen munkálat társulatába belépni nem akaró birtokosokat ugyan a rájuk eső költségek hordozására kényszerít ni nem lehet: szabadságukban állami azonban a többi földesuraknak ily munkálatokat, az illető törvényhatóság előleges beleegyezésével [valamint császári és királyi hozzájárulással] az érdekelt felek előleges teljes kártalanítása mellett, saját költségükön végeztetni és ha a munkálat sikerül, azoknak az új műből eredő hasznait, akik annak létesítéséhez a rajok eső részben járulni nem akartak, mindaddig zár alatt tarthatják, míg a zár alá vett jövedelmek a ráfordított költségeket ki nem egyenlítették. " 2. BESZÉDES József (1787-1852), a XIX. század első felének kimagasló érdemű társulati igazgató mérnöke. Az említett törvénynek tehát nem annyira a társulatalakítás engedélyezése volt a fő érdeme, hanem az, hogy - az állam által is hasznosnak tekintett vízimunkák anyagi alapjának biztosítása érdekében hatósági segítséget is kilátásba helyezett. Ugyanakkor a törvény védte mindazon birtokosok érdekeit, akik - bár területileg érdekeltnek voltak tekinthetők, de a vállakózás sikerében nem bízva - vagyonukat fölöslegesen nem kívánták kockáztatni. Az első társulat 1810-ben JÓZSEF nádor hathatós közbenjárására a Sárvíz vidékén alakult meg. A Sárvízi Csatorna Társulat műszaki terveinek elkészítéséhez a nádor a "Só-alap" terhére támogatást nyújtott, és a vállalkozás sikere érdekében egyes társulati birtokosok is lemondtak a területen korábban végzett vízimunkálataik költségeinek - számukra egyébként kedvező - beszámításától. sí)