Fejér László: Árvizek és belvizek szorításában (Vízügyi Történeti Füzetek 15. Budapest, 1997)
Függelékek, táblázatok
legyen szabad példaként felhozni azt, hogy amikor az 1909:V. t.c. a földadó és a földtehermentesítési járulék együttes %-át, amely annakelötte a kat. tisztajövedelem 25,5 %-át képezte 20 %-ra szállította le, a társulatokat megillető adóvisszatérítés azon összege, amely ezen új törvény életbe léptetése előtt állapíttatott meg, továbbra is érintetlen maradt. Amint az előadottakból is elképzelhető, az adóvisszatérítés az egyes társulatoknak igen jelentékeny bevételét képezte, úgy, hogy rendszerint administrációs kiadásaikat teljesen fedezte, vagy pedig azt annuitások fedezetéül kötve le, igen jelentékeny kölcsönök felvételére nyújtott módot, abból a célból, hogy berendezéseiket újabb létesítményekkel gazdagítsák, vagy tökéletesbbítsék. Amikor a háború alatt és különösen utána a pénz értéke leromlott, az adóvisszatérítés, mint bevétel, a társulatokra nézve elveszett. Érthető tehát, hogy akkor, amikor az ország nyugalma helyre állott, nem késtek a társulatok, hogy az adóvisszatérítéshez való jogukat ismét felelevenítsék és annak rendezését kérjék, így jöttek létre az 1920:XXIII. és az 1922:XXI. t.cikkek, amelyek felhatalmazása alapján a pénzügyi kormány az adóvisszatérítéseknek azt a részét, amely a védmüvek fenntartása után esedékes, előbb ötszörösére, majd tízszeresére emelte fel. De csak azt a részét, amely a szorosabb értelemben vett fenntartási kiadásokra esik, míg az a rész, amely az alapbefektetések után esedékes, továbbra is az eredetileg megállapított összeg névértékének megfelelő papirkoronákban folyósított maradt. Pedig ez a jelentékeny rész ! Legyen szabad ezt egy példával megvilágítani. A Kőrös-tisza-marosi ármentesítő társulat részére megállapított adóvisszatérítési összeg 1914-ben 868.943 K. volt, amelyből 737.900 korona esett az alapbefektetésekre és 131.043 K. a fenntartásokra. Vagyis az alapbefektetések után esedékes rész közel hatszorosa a fenntartások után esedékes résznek. Tekintettel arra, hogy 1920-1922-ben az ország pénzügyi egyensúlya még korán sem volt helyreállítva, a társulatok az adóvisszatérítés említett rendezését megjegyzés nélkül hagyták, mivel annak tudatában voltak, hogy az 1920. évi említett törvénycikkek csak átmeneti jelleggel hozattak és okuk volt remélni, hogy amikor az ország pénzügyi egyensúlya helyreáll, az őket megillető adóvisszatérítések is reális alapokon fognak rendeztetni. Várakozásukban azonban a társulatok csalódtak. Amikor ugyanis megjelent az ú.n. szanálási törvény, vagyis az 1924:1V. t.c, amely az 1920:XXIII. és 1922:XXI. törvénycikkek hatályon kívül helyezése mellett a kir. kormánynak ismét arra adott felhatalmazást, hogy a társulatokat megillető adóvisszatérítések kérdését rendeleti úton újból szabályozza, a pénzügyminiszter a felhatalmazás alapján kiadott 77106/1924. számú rendeletében, majd az 1927. évi 100/P.M. számú hivatalos összeállításban ismét csak úgy rendelkezett, hogy a korábban megállapított adóvisszatérítésnek csak a szorosabb értelemben vett fenntartási költségek után esedékes része folyósítandó aranykorona értékben, míg az alapbefektetések után esedékes rész ismét csak a névérték szerint való papírkoronákban folyósított maradt. Minthogy ez a rendezés már véglegesnek volt tekintendő, a vízitársulatok központi szerve, a Tisza-Dunavölgyi Társulat központi bizottsága, három ízben is felírt a pénzügyminiszterhez, hogy ezen rendeleteit vegye revízió alá és az adóvisszatérítésnek az alapbefektetések után esedékes részét is folyósítsa aranykoronákban, azonban felterjesztéseire mind a három eset-