Fejér László: Árvizek és belvizek szorításában (Vízügyi Történeti Füzetek 15. Budapest, 1997)

Függelékek, táblázatok

Függelék I. GONDA BÉLA A VÍZRENDEZÉS ÁLLAMI SZERVEZÉSÉRŐL A vízrendezés és ezzel kapcsolatban a vízhasznosítás ügye csak akkor indulhat egészséges fejlődésnek, ha úgy technikai, mint administrativ tekintetben megtétetnek mindazon intézkedések, a melyek e végből múlhatatlanul szükségesnek mutatkoznak. Az első és fődolog azon elvi szempontok helyes megállapítása, a melyek a vizek ren­dezésének és lehető sokoldalú felhasználásának úgyszólván fundamentális tényezőit képezik. Erre vonatkozólag mindenekelőtt külön kell választanunk a vízrendezés amaz önálló tagjait, a melyek már magukban véve is egy-egy határozott egészet képeznek ugyan, összeségükben azonban az általános vízrendezés keretébe tartoznak, s mint ilyenek, sok tekintetben együttes és minden tekintetben egyöntetű eljárást igényelnek. Vizeink rendezésénél eddigelé a fősúly az ármentesítésre volt fektetve, a nélkül, hogy ezt szerves kapcsolatba igyekeztek volna hozni a meder és vízfolyás szabályozásával, a belvizek rendezésével s a vízhasznosítással. Könnyű belátni, hogy ezek folytán most már sokkal nehezebb és költségesebb a vízrendezés ezen elhanyagolt tényezőit mintegy önállóan kezel­ni, illetőleg az egységes keretbe beilleszteni. Ezt azonban most már csakugyan nem szabad elmulasztanunk, mert a fenyegető gazdasági válságot csak úgy leszünk képesek elkerülni, ha ez irányban is megtesszük mind amá lépéseket, mind amaz intézkedéseket, a melyek gazdasági helyzetünk javítására közreműköd­ni hivatvák. S hogy e tekintetben sikert arathassunk, szét kell választanunk a vízrendezés nagy és tágkörű feladatát oly tényezőkre, a melyek már önmagukban véve is egy-egy önálló egészet képeznek, a nélkül azonban, hogy az egésznek egységét pillanatra is szem elől tévesztenők. Ezáltal képesek leszünk egyszersmind azon határvonalat is megállapítani, a mely az állami és társa­dalmi, avagy egyéni feladatok és tevékenység körét külön-külön kijelöli. A vízrendezés kérdése nézetünk szerint a következő négy főcsoportra osztható: A vízfolyás rendezése az ármentesítés és hajózás céljából; tehát a vízmeder szabályo­zása és a töltésezés. Hajóutak, hajózó csatornák létesítése. A belvizek rendezése. Vízhasznosítás gazdasági és ipari célokra. E felosztás most már igen könnyen és világosan megadja a választ ama kérdésre is, hogy mi és meddig terjed ez irányban az állam feladata, s mi az, a minek a végrehajtása, a meg­valósítása az egyesek hatáskörébe tartozik. Kétséget sem szenved ugyanis, hogy vízfolyás rendezése, a melynek okvetlenül ki kell ter-

Next

/
Thumbnails
Contents