Fejér László: Árvizek és belvizek szorításában (Vízügyi Történeti Füzetek 15. Budapest, 1997)

Előszó (Dr. VÁRADI József)

ugyanakkor megemlíteni, hogy 1920 után a magyar területen maradt társulatok 1930 végéig, tehát egy évtized alatt összesen 241,5 millió pengőt fektettek be munkálataikba. Ezek a számadatok egymáshoz viszonyítva nagyon tanulságosak, igaz - a témában járatos - LÁSZLÓFFY Woldemár (1982) a korabeli források egymásnak igencsak ellentmondó adatait forgatván, reménytelen vállakózásnak tekintette az elmúlt másfél évszázad ármentesítési költségeinek összesítését. A társulatok költségvetéseit és zárszámadásait mindenkor a minisztérium hagyta jóvá. Az ezzel kapcsolatos procedúra a főhatóságoknak az 1930-as években kialakuló decentralizációja következtében nem volt egyszerű és egyáltalán nem volt gyors. Minden társulati költségvetést először felülbírált és észrevételezett az illetékes folyam- vagy kultúrmérnöki hivatal főnöke, mint a társulat mellé rendelt miniszteri megbízott. Ot követte a minisztérium számvevősége, a vízügyi műszaki, valamint a vízjogi főosztály. A költségvetést külön felülvizsgálta a Közérdekeltségek Felügyelő Hatósága, majd az anyagot áttették a Pénzügyminisztérium költségvetési osztályának, amely véleményével együtt visszaküldte az egészet a földmívelésügyi miniszternek. A jóváhagyás csak ezután következhetett. Keserűen panaszolta az egyik társulati elnök, hogy 1941 márciusában még nem hagyták jóvá társulatának 1938. évi zárszámadását, sem az 1939. évi pótköltségvetését. (KAAS,1941) A harmincas évektől kezdve az érdekeltek - a mezőgazdasági válság következtében - már a fenntartás és a védekezés költségeit is alig tudták fedezni, társulati beruházásokra pedig szinte kizárólag csak államsegély esetében került sor. Jellemző, hogy ezekben az időkben az ország árvízi helyzetét tárgyaló vízügyi kistanácsi jegyzőkönyvekben az egyes társulatokkal kapcsolatban műszaki szempontból felhozott hiányosságok évről-évre visszatérően szerepeltek, anélkül, hogy orvoslásuk érdekében bármi is történt volna. Az anyagilag túlterhelt érdekeltek hol nem tudták, hol nem akarták az újabb költségeket megszavazni. A törvény értelmében a közérdekű társulatok maximális megterhelhetőségük határán túl nem voltak kötelesek újabb beruházásokba fogni, s fedezet hiányában az állami költségvetésből sem futotta a szükséges munkákra, így a hatósági felügyeleti szervek gyakran ölbetett kézzel voltak kénytelenek az időjárás és egyéb körülmények kedvező alakulásától várni a segítséget. (LÁSZLÓFFY, 1946) Jellemző az imént vázolt helyzetre, hogy 1939-ben az országban működő 67 társulat 13,6 millió pengőt