Fejér László: A vízitársulatok 200 éve (Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetsége, Budapest, 2010)

A társulati mozgalom kiteljesedése

1896 Az ezredéves kiállítás vizépitészeti pavilonja 1896. május Nagyváradon megjelent a Gallacz János (1849-1901) középítészeti kerületi felügyelő által szerkesztett „Monográfia a Körös-Berettyó völgy ármentesítéséről és ezen völgyben alakult vízrendező társulatokról" című, máig forrásértékű kétkötetes munka. 1896. június A Tiszavölgyi Társulat és a Magyar Mérnök- és Építész- Egylet által kiírt millenniumi pályázat nyertese Faragó Lipót lett „Az ártérfejlesztés és osztályozás legcélszerűbb módozata"c. munkájával, amely később könyvalakban is megjelent. 1896. július 1. Megkezdte működését az előző esztendőben alakult Tiszai Ármentesítő Társulatok Közös Nyugdíjintézete, amelyet az első időben 13 alapító társulat és 7 csat­lakozó társulat „üzemeltetett". A nyugdíjjogosultság megillette az összes állandó foglalkoztatottságú tár­sulati alkalmazottat, altisztet és szolgát. 1896. október 15. * Marchardt József (Debrecen) gépészmérnök, az Alsószabolcsi Tiszai Ármentesítő Társulat szakasz­mérnöke, a debreceni VÍZIG igh. főmérnöke, a tiszalöki öntözőrendszer tervezője. (+ Debrecen, 1964. szep­tember 15.) 1896. október 31. A Fehér-Körösön, Gyula mellett - nem egészen két hónap alatt - megépült az Alsó Fehér-Körösi Ármen­tesítő Társulat Poirée-rendszerű tűsgátja (tápzsilippel és csatornával együtt), amely duzzasztásával lehető­vé tette a városon, valamint Békésen és Békéscsabán keresztülfolyó egykori Fehér-Körös (mai nevén az Élő­víz-csatorna) friss vízzel való ellátását öntözési, ipari, stb. célokra. A tűsgát terveit a gyulai folyammérnöki hivatal készítette Gallacz János irányításával, a kivite­lező vállalkozó pedig Melocco Leonárd volt. A tűsgátat több mint száz esztendő múltán lebontották, s helyé­be 1998-ban egy korszerűbb tömlősgát épült. 1896. november 12. * Sik (Schick) Jenő (Pozsony) vízépítő mérnök, a Tisza- Szamosközi Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulat igazgató-főmérnöke. (+ Budapest, 1968. augusztus 1.) 1896. november 14. Péch Béla főmérnök elkészítette a Balaton Nyugati Bozót Lecsapoló Társulat 107 km2-es területe vízmen­tesítésének tervét, amelynek csatornáit nem csak a víz levezetésére, hanem száraz időben a Balatonból öntö­zővíz emelésére is alkalmassá tette. 1896. január 8. * Lupkovics Brúnó (Pozsony) mérnök, a Pestvármegyei Dunavölgyi Lecsapoló és Öntöző Társulat főmérnöke, később a VIZITERV belvízi szakosztályának vezetője, a Mirhó-Gyolcsi belvízi mintaöblözet egyiktervezője. (+ Budapest, 1984. február 5.) 1896. február 5. A hatékonyabb feladatellátás érdekében az Arad-Bé- késmegyei Élő- és Belvízlevezető Csatorna Társulat (Gyula), valamint a Kígyós-Gyulai-Csabai Vízi Társulat beolvadt az Alsó-Fehér-Körösi Ármentesítő Társulat­ba. Az egyesült, gyulai székhelyű új szervezet neve Alsó-Fehér-Körösi Ármentesítő, Élővízlevezető, Belvíz­szabályozó és Vízhasznosító Társulatra változott. 1896. február + Dáni József (Szeged) Szeged város egyik vezetője, a Károlyi uradalom jószágigazgatója, a Mindszent- Apátfalvi Tisza-szabályozó Társulat elnöke. 1896. március 16. Átadták rendeltetésének Felsőszabolcsi Tiszai Ár­mentesítő és Belvízszabályozó Társulat tiszaberceli gőzüzemű belvízszivattyú telepét, amelyet közel egy évszázados működés után 1983-ban védett műszaki emlékké nyilvánítottak. 1896. május 2. I. Ferenc József ünnepélyes körülmények között meg­nyitotta a budapesti Városligetben felépített ezred­éves kiállítást, amelyen a hazai állami- és társulati vízi munkákat külön pavilonban mutatták be. 1896 Részlet a kiállítás vízi társulati bemutatójából 1896. május 21. A Rábaszabályozó Társulat az általa elvégzett vízi munkák után 12 éven át felfüggesztett önkormányza­tát visszakapta. 95

Next

/
Thumbnails
Contents