Fejér László: A vízitársulatok 200 éve (Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetsége, Budapest, 2010)

A szegedi árvíz és a vízjogi törvény megszületése

Cholnoky Jenő és a Tisza-szabályozás Kevesen tudják, hogy 20. század első felének nagy hatású földrajztudósa, Cholnoky Jenő eredetileg vízmérnök volt. Az ő visszaemlékezéseiből közöljük ezt a rövid összeállítást: 1881. május 1. Puskás Tivadar találmányát hasznosítva mintegy fél­száz előfizetővel megkezdte működését a főváros első telefonközpontja. A telefonhálózatok helyi kiépítését sok esetben az ármentesítő társulatok szorgalmazták és kez­deményezték. 1881. május 29. A kisajátításról szóló XLI. te. szerint helye volt a kisajá­tításnak: hajózás, árvizek levezetése, vagy öntöző csa­tornák létesítése, folyóvizek szabályozása, állóvizek és mocsarak lecsapolása, alagcsövezések és belvizek levezetése, árvizek elleni védtöltések emelése, közfür­dők létesítése, közhasználatra szolgáló vízvezetékek és a köztisztaság és közegészségügy céljából történő csatornaépítések esetében, továbbá mindezen válla­latok nagyobbítására, vagy célszerűbb berendezései­nek működtetése érdekében. A törvény megjelenésé­ig a társulatoknak nem volt jogosultságuk a legmeg­felelőbb műszaki elvek szerinti töltésvonalozás elvég­zéséhez, hiszen a szükséges területeket addig csak a birtokos engedélyével vehették igénybe - vagy sem! 1881. május 29. Az 1875:VII. törvénycikk ármentesített területekre vonat­kozó rendelkezéseinek megváltoztatásáról szóló 1881. évi XLII. te. alapján a meghatározott feltételeknek megfelelő társulatok (és/vagy birtokosok) Az általuk beruházott összeg egy részére meghatározott ideig adómentességet élveztek. 1881. szeptember 20. A Tamisácz-ér kiöntései elleni védekezés érdekében, Petrikovits Róbert temesvári magánmérnök (a társu­lat későbbi igazgató-főmérnökének) tervei alapján Német-Párdányban megalakult 86 km2 érdekeltségi területtel a Párdány és Környéke Belvízlecsapoló Tár­sulat, amely 1887-ben felvette a Tamisácz-Szabályozó és Belvízlevezető Társulat nevet. Az alakuláskor a tár­sulat első elnökévé Nagy György temesvári jószág- igazgatót választották. 1881. október 23. Megalakult Mezőtúr-Mesterszállási Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulat, amelynek első elnöke a me­zőtúri polgármester Bolváry Antal, igazgatója Szilassy Pál, főmérnöke pedig Szlovák Jenő volt. A felügye­letet ellátó közmunka- és közlekedésügyi miniszter azonban az 1881. évi árvízi nehézségek tapasztalatai alapján az újonnan alakult társulatot hamarosan a Berettyó társulathoz csatolta. Az egyesített szervezet neve előbb, 1886-ban Berettyó-lvánfenéki-Mezőtúr- Mesterszállási Vízszabályozó Társulat, később pedig - 1889-1895 között - Berettyó-Körösi Vízszabályozó és Ármentesítő Társulat lett. 1881 70 „Szigorlatomat kitüntetéssel letéve, elfogadtam Klimm [Mihálynak, a műegyetemi vízépítési tanszék professzorának] meghívását, hogy két évre legyek asszisztense. Minden asszisztens csak két évig szolgálhatott nála, mert nem akarta, hogy oda penészedjenek, s azonkívül minél több ifjút akart ebbe a nagy tudományba bevezetni. Helyzetem azonban nagyon megnehezedett, mert Klimm a sok ko- nyakivástól vesebajt kapott, s folyton betegeskedett. Most már nem­csak a matematikai, hanem más tárgyú előadásokat is nekem kellett tartanom, sőt az év végén nekem kellett kollokváltatnom. Minden munka a nyakamba szakadt. Első évben még szolgailag követtem az öreg előadásait, de második évben már több természettudományt is beleszőttem az unalmas mesterségbe. Nem szerette, ha ilyen kérdése­ket feszegettem, s inkább azt kívánta, hogy szépen össze fogazott mű- szerládikákat faragjak stb. Igazán mesterséggé tette a tudományt, s ezenkívül ellenséges viszonyban volta Vízrajzi Osztállyal, az egész Mi­nisztériummal, s különösen az árvízgátak építésében igen ellenkező véleményen volt Kvassay Jenővel szemben. Engem is folyton ellenük izgatott. Különösen helytelenítette azt, hogy a Tisza árvízgátjait nem vezették egymással szigorúan párhuzamosan, abban a távolságban, ahogy azt Vásárhelyi Pál megadta. Vásárhelyi zseniális megállapí­tása szerint ugyanis az árvízgátaknak nem csak az a célja, hogy az árteret mentesítsék az árvizektől, hanem hogy az árvizeknek rendsze­res, gyors lefolyást is teremtsenek. Az árvízzel megtöltött gátak közé fogott ártéren az árvíz szélessége és középmélysége közt ugyanaz az arány álljon fenn, mint a középvízmeder szélessége és középmély­sége közt. (így elmondva, nem egészen pontosan mondom meg a törvényt, de itt nincs szükségünk most a nehezen érthető aprólékos megállapításra.) Ezért a Közép-Tiszán az árvízgátaknak 750 m távol­ságra kell lenniök egymástól. De a Tisza árvízgátjait igen rendetlenül építették, a nagy kanyarulatokat ugyan levágták, de az árvízgátak megkerülték a levágott, nagy kanyarulatokat, az úgynevezett morot- vákat. Azt mondták, hogy ezek a nagy kiöblösödések kitűnő „árvíz­raktárak", s az árvizek magasságát csökkentik. Igen ám, de az ilyen Cholnoky Jenő időskori arcképe nagy kiterülés következtében az árvíz lassan folyik, és lerakja iszapját, s fokozatosan feltölti az árvízgátak közt levő teret, s olyan veszedel­mes állapot következik be, mint a Pó folyón, mert azt is túl szélesen gátolták. Ferraránál a Pó középvizének felszíne magasabban van, mint a ferrarai házak teteje. Klimm biztatására ezt elmondtam a Mérnök és Építész Egyletben tar­tott előadásomon. No, hisz lett ne mulass! A hivatalos vízmérnökök nekem rohantak, s mindenképpen meg akarták cáfolni állításaimat. Csak a tiszai társulati főmérnökök fogták pártomat, s az egyik oda kiáltotta a miniszteri mérnököknek. — Raktárban tartsunk szalámit, de ne árvizet! Másnap Baross Gábor miniszter magához hivatott. Reszkettem félel­memben, mert Baross igen kemény, goromba ember volt. — Micsoda bolondokat beszéltél te öcsém tegnap este a Mérnök Egy­letben? Nagy félelemmel elmondtam a dolgok lényegét. Nagy figyelemmel hallgatta, aztán igen kedves, szelíd hangon megveregette a vállamat és azt mondta. — Próbát fogunk tenni! A csongrádi levágott kanyart az árvízgá­takkal is levágjuk, meglátjuk mi lesz az eredmény! Ha nincs igazad, agyoncsaplak! De tréfás hangon elbocsátott. Kiutazott Csongrádra, ott megmutatták neki, hogy milyen veszedelmesen kezd feliszaposodni az „árvízraktár". Rögtön elrendelte a gátak áthelyezését, a társulati mérnökök nagy örö­mére, de a minisztériumi mérnökök bosszúságára. A mentesített terület értéke olyan hatalmasan felszökkent, hogy ebből minden költség meg­térült. Sajnos Baross ezután nemsokára meghalt, s természetesen ró­lam és sikerült törekvéseimről felsőbb helyen nem szereztek tudomást, sőt Kvassayék mindig ellenséges indulattal viseltettek irántam, pedig maguk is belátták, hogy igazam volt, s ma már a Tisza árvízgátjai a Vásárhelyi-féle törvények szerint vannak áthelyezve. De hát később is, még mostan is én vagyok az „enfant terrible", aki mindig zavarja a hivatalos cirkulusokat, majd látni fogjuk." Klimm Mihály műegyetemi professzor

Next

/
Thumbnails
Contents