Fejér László: A vízitársulatok 200 éve (Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetsége, Budapest, 2010)
A Tiszavölgyi Társulat előzményei és kezdetei
A társulatok az abszolutizmus idején és az első „belvíz"-törvény Az 1850-es évek időjárási szélsőségei gyakran próbára tették a még csak félig elkészült töltéseket. A nem kellőképpen ösz- szehangolt mederátvágások és töltésépítések - amelynek kialakulásában jelentős szerepe volt a rendelkezésre álló anyagi források szűkösségének és a birtokosok földéhségének - jelentős mértékben megzavarták a folyó vízjárását. Amikor a birtokosok minél több termőföld iránti fokozott sóvárgását, a töltésépítések körüli garasoskodását elmarasztalóan említjük, nem szabad figyelmen kívül hagyni egy igen fontos körülményt: az egész magyarországi ármentesítés - gazdasági alapjait tekintve - lényegesen különbözött a hasonló célú itáliai, franciaországi, vagy éppen holland vállalkozásoktól. A hazai ármentesítésekre az volt a jellemző, hogy azokat nem egy tőkeerős mezőgazdaság hajtotta végre termőterületeinek védelme, vagy termelésének hatékonyabbá tétele érdekében, hanem éppen ezektől a munkáktól várták a hazai mezőgazda- sági tőkefelhalmozás megindulását, megerősödését, nagyobb ütemű fejlődését. Az már más kérdés, hogy a Tisza-szabályo- zás első évtizedeiben az ármentesítés hasznait élvező birtokosok többletbevételüket zömmel nem a mezőgazdaságba forgatták vissza, hanem a jóval nagyobb haszonnal kecsegtető és állami támogatást is maga mögött tudó vasútépítkezésekbe fektették be. Jóllehet az abszolutizmus kormányzata betiltotta a Tiszavölgyi Társulatot, és az ármentesítések ügyét is szigorú hivatali felügyelet alá helyezte, a munkálatok centralizálása amúgy „jót tett" a munkák folyamatos végzésének. Igaz ugyan, hogy az állami feladatként megjelölt mederszabályozások nem tartottak lépést a töltésépítésekkel, ráadásul a Vásárhelyi-féle koncepció, majd a Paleocapa-féle elképzelés közötti szakmai „billegés" nem segítették elő a munkák hatékonyságát, de a kortárs kormányzati és műszaki szakemberek mentségére el kell mondani, hogy hasonló nagyságrendű természetalakítást, mint amilyent a Tisza-szabályozás jelentett, Európában addig sehol nem végeztek, tehát hiányzott a kellő tapasztalat. A kormányzat a kezdeti időszakban - hogy megnövelje az ármentesítés iránti birtokosi hajlandóságot, a mentesített ártéri földek40 re 15 évi adómentességet ígért, ami valóban lendületet adott a társulati vízimunkáknak. Egy másik kézzel viszont belekavart a rendszerbe, amikor 1855-ben a mellékfolyók szabályozásának dolgát kivette a Tisza-szabályozás ügyeinek köréből és a területi illetékes helytartóságok felügyelete alá helyezte. így aztán megtörtént, hogy az egyik mellékfolyónál nagy erőkkel olyan feladatokat is elvégeztek, amelyek túlszárnyalták a tiszai fő munkákat, ezáltal a túlzott előrehaladás veszélyeket rejtett magában, másutt pedig éppen ellenkezőleg történt minden, ami viszont ismét hátrányos volt a Tisza-szabályozás tekintetében. Sajnos ez az helyzet több mint tíz évig fennállt és sok kárt okozott a szabályozási munkáknál. A kiegyezéssel kialakult új helyzet - jóllehet sokan fűztek hozzá nagy reményeket - nem sokat segített a folyószabályozások ügyének. Az addig a társulatok irányításában vezető szerepet játszó, s a napi politikai közügyektől magukat kényszerűségből, vagy elvből távol tartó nagybirtokosok belevetették magukat a politikai küzdelmekbe, s figyelmükből kevesebb jutott a társulati munkákra, mindenki az új helyzetbe került ország közjogi rendszerének kialakításával foglalkozott. A társulatok körül megmutatkozó anomáliák, az árvízi gátszakadások, a meg-megakadó építkezések, a társulatok anyagi nehézségei, tengődése a kormány és a törvényhozás figyelmét a társulatokra irányította. Jóllehet nagy kölcsönökre nem számíthattak az ármentesítés szervezetei, az 1871-ben meghozott társulati, valamint gátrendőrségi törvény legalább rendezni igyekezett a társulatok jogi-szervezeti helyzetét. Amint arra épp a szegedi árvízkatasztrófa mutatott rá - nem sok sikerrel! Az árvédelmi gátak XIX. századi megépítésével új, korábban nem ismert sajátos feladat is jelentkezett. A megépített töltések - miközben védték az ármentesített területeket a folyók elöntéstől, - megakadályozták a gátak mögött felgyülemlett csapadékvizek, vagy megemelkedett talajvizek (belvizek) bejutását a a befogadó folyókba. Ennek következtében - egy-egy nedvesebb esztendőben olyan földek is víz alá kerülhettek,
