Fejér László: A vízitársulatok 200 éve (Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetsége, Budapest, 2010)
A Tiszavölgyi Társulat előzményei és kezdetei
1833-1836 1833. június 30. Beszédes József terveit elfogadva Arad megyében megalakult a Malomcsatorna Társulat, amely a következő év május 14-én hozzáfogott a mesterséges csatorna kiépítéséhez. A tervezett malomcsatorna a Fehér Körösből Butyinnál kivezetve Varsándnál érte el az anyafolyót. Utóbb a társulat neve Aradmegyei Fehér-Körösi József Nádor Malomcsatorna Társulatra változott. 1834. január 6. * Meiszner Ernő (Nagyvárad) mérnök, a Rába-sza- bályozás tervezője és vezetője, 1881-1885 között a Rábaszabályozó Társulat igazgatója, ill. kezdettől fogva főmérnöke. A szabályozás műszaki szempontból az egyik legszerencsésebb megoldású hazai folyószabályozások közé tartozik. (+ Nagyvárad, 1902. április 11.) 1834. március 4. A Helytartótanács elrendelte Budán a Királyi Tisza Térképészeti Iroda felállítását, amelynek vezetőjéül Lányi Sámuelt nevezték ki. Ezzel megkezdődött a Tisza 1846-ig tartó vízrajzi felmérése, amely alapul szolgált Vásárhelyi Pál és mérnöktársai számára a Tisza-szabá- lyozási tervek elkészítéséhez. 1835. A Zalavíz Szabályozó Társulat érdekeltsége elhatározta, hogy a Zalán elmocsarasodást okozó malmokat megszüntetteti. A következő esztendőben a társulat megkezdte a Zala szabályozott medrének ásását. 1835. augusztus 14. Beszédes József a Kaposvízi Társaság és a Kapos- szabályozási királyi Biztosság felkérésére elkészítette Kapos-szabályozási tervét, amely a folyó mocsarainak kiszárítását is célozta. Ezen a napon a korábbi Kapos- szabályozási Társulat befejezte a szabályozási munkákat, s megalakult a Kapos-csatorna műveinek fenntartására a Kapos Vízi Társulat, amely működésének időnkénti szüneteltetése után 1878-ban Kapos Csatorna Társaság néven fogadta el alapszabályát. 1836. április 14. A kanizsai határnál kezdődő és Rád településig terjedő 3,63 km2 kiterjedésű Kogyárberek mocsár lecsapolásá- ra és patakrendezésre, Gelse központtal megalakult a Kogyárberki Lecsapoló Társulat. 1836. * Létay Gusztáv (Pest) a Középtiszai Ármentesítő Társulat mérnökeként a folyószabályozási munkák egyik irányítója, utóbb állami szolgálatba lépve az alföldi transzverzális műút építésének vezetője. (+ Budapest, 1918. február 25.) A pest-budai jeges árvízről - 1838. Az egészen korai időkről nincs megbízható, s főleg egybevethető adatunk, de az elmúlt 250-300 év legnagyobb jeges árvize volt, amelyet a szabályozatlan Duna több pontján megakadt jégtáblák és az általuk okozott visszaduzzasztás okozott. Nemcsak az akkori fővárost, hanem szinte az egész Duna-mentét végigpusztította az ár. Úszott Pozsony, Komárom, Esztergom, Vác, a Csepel-sziget, a Duna bal partja, Kalocsa, az egész Sárköz, stb. Pest, Buda és Óbuda a március 13-iki „jégszakadás" következtében rendkívüli károkat szenvedett. Közel 150 ember fulladt közvetlenül a jeges habokba, s akkor még nem beszéltünk azokról, akik megfáztak, tüdőgyulladást kaptak, s betegekként lettek hetek, hónapok múlva áldozatai az árvíznek. Az épületekben esett kár zöme Pestet sújtotta, itt a házak 70 %-a (2281 ház) ment tönkre, Budán 204, Óbudán 397 ház omlott össze. A hajléktalanná vált embereket az épen maradt bérházakban, kórházakban, kaszárnyákban, a ferencesek kolostorában, az amúgy rossz emlékű Újépületben, stb. helyezték el, de kinyitották még a budai királyi palota termeit is előttük. Tanulsága volt az árvíznek, hogy a meglévő védelmi szervezet és maguk a védművek nemhogy az emberi és anyagi károk kivédésére, de azok csökkentésére sem volt alkalmas, egy akkorinál kisebb katasztrófa esetén sem. Másik tanulság az volt, hogy nem lehet halasztani a pesti Duna-szakasz szabályozását. (Az más kérdés, hogy mégiscsak halasztották, egészen az 1870-es évek közepéig, s isteni szerencse, hogy az 1876-os újabb jeges árvíz idején már állt a védművek nagyobbik része, s csak kisebb part menti részek kerültek ismét víz alá.) Talán cinizmusnak tűnik, de az emberi tragédiákat leszámítva Budapest városának „jól jött" az árvízkatasztrófa. Bizonyos értelemben egy nagy szanálást jelentett, mert elsősorban az elavult építési technikával épített házak és városrészek mentek tönkre, s az újjáépítésnél már megszívlelték az árvízi tanulságokat. A város építési szabályzatot alkotott, s ez szigorú előírásokat tartalmazott. Fellendült az építőipar, számos mesterember költözött a városba, téglagyárak nőttek ki a földből, megemelkedett a munkaerő ára is és eltűnt a munkanélküliség. Az „árvízi hajós" br. Wesselényi Miklós emlékét megörökítő dombormű Budapesten Vásárhelyi Pál felvétele a budapesti Duna-szakasz jégviszonyairól az 1838-iki árvíz idején 30
