Fejér László: A vízitársulatok 200 éve (Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetsége, Budapest, 2010)
A rendszerváltás és a társulati mozgalom megújulása
1989-1990 1989. november 22. Áruk, műszaki-szellemi termékek és szolgáltatások külkereskedelmének lebonyolítására, budapesti székhellyel, többek között 64 vízgazdálkodási társulat tagi részvételével megalakult a VIBESZ Vízgazdálkodási Egyesülés. Az eredetileg 1977 elején létrehozott vállalat átalakulását a megváltozott körülmények kényszerítették ki. Működését 2001. június 16-áig folytatta. 1989. november 25. Megalakult a Révfülöp II. Csatornamű Társulat azzal a céllal, hogy az 1990-es évtizedben a település teljes csatornahálózatát kiépítsék. A munkák kivitelezését a Balatonfelvidéki Vízitársulat (Tapolca) nyerte el. 1989. A Bácskai Vízgazdálkodási Társulatot és a Margit- taszigeti Vízgazdálkodási Társulatot összevonták. A mohácsi székhelyű új szervezet neve Bácskai- Margittaszigeti Vízgazdálkodási Társulat lett. 1989. Az Alsó-Tisza vidéki Vízgazdálkodási Társulatok Területi Szövetsége Vedres István díjat alapított. A díjat évente az a vízgazdálkodási társulat érdemli ki, amelyik legeredményesebben végezte feladatait, leghatékonyabban szolgálta tagjainak érdekét, biztosította dolgozóinak megélhetését. 1990. január 20. BenesóczkyJózsef + Benesóczky József (Budapest) oki. agrármérnök, az Országos Vízügyi Hivatal Társulati Osztályának, majd a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Társulati és Tanácsi Osztályának vezetője 1970-1987 között, emellett 1985 áprilisáig az Országos Választmány titkára. Jelentős szerepe volt a társulati jogszabályok 1977. évi korszerűsítésében. (* Karcag, 1927.) 1990. március 25. + Bokor Mihály (Budapest) mérnök, a Szegedi Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulat tb. főmérnöke, majd az OVF (OVH) főosztályvezetőjeként a hazai folyószabályozási, árvízvédelmi fejlesztések egyik legfőbb irányítója. (* Szeged, 1902. február 27.) 1990. március 25. 43 év után ismét többpárti országgyűlési választásokat tartottak Magyarországon. Az 1964. évi IV. törvény rendszerváltáskori kritikája A vízügyről szóló törvény és a vele egységet alkotó végrehajtási rendelet nem csupán az időközben lezajlott rendszerváltás miatt került reflektorfénybe. Amikor a jogalkotók végigvizsgáltáka törvényt, akkor el kellett dönteniük: törvénymódosításra, vagy új törvény megalkotására van-e szükség. A szakmai véleményeket és az azóta bekövetkezett szemléleti változásokat figyelembe véve az utóbbi mellett döntöttek. A főbb hiányosságokat az alábbiakban látták: •a jogintézmények és rendelkezések a vizek szinte kizárólagos tulajdonán, a vízgazdálkodási közfeladatok ugyancsak kizárólagos állami jellegén és ellátási kötelezettségén, döntően a centrálisán irányított vízügyi szolgálat végrehajtó-rendező tevékenységén alapul, • a vízkészletekkel, mint nemzeti vagyonnal való gazdálkodás, valamint az infrastrukturális szolgáltatások területén nem érvényesíti az értéket tükröző díjrendszert és piaci szemléletet, • nem biztosítja azt a követelményt, hogy a vízháztartási viszonyokba való minden beavatkozás csak ellenőrzött módon, az ökológiai viszonyok káros megbontása nélkül történjen, • csak közvetetten foglalkozik a felszín alatti vízkészlettel, s azt a vizek fogalma között nem is említi, • hiányzik több alapvető jogintézmény, ill. a meglévők megfelelő korszerűsítése elmaradt, számos - egyébként megtartandó - intézmény szabályozása az új jogrendszer által támasztott követelményeknek már nem felel meg. Az új törvénynek mindenképpen tükröznie kellett a tulajdonviszonyokban bekövetkezett alapvető változásokat, ennek megfelelően rögzítenie kellett az állam, az önkormányzatok, a gazdálkodók és az állampolgárok előzőekkel kapcsolatos feladatát, megváltozott szerepét, a szerepvállalás mértékét és az ehhez igazodó fizetési kötelezettségét. A szakemberek úgy ítélték, hogy az állam szerepe a vízgazdálkodásban erősen csökkenni fog, de átmenetileg számos kényszerítő körülmény miatt a víz- gazdálkodásban még igen jelentős marad, s mértéke bizonyosan meghaladja az anyagi termelő ágazatokban, a termelő infrastruktúrákban a piacgazdaság viszonyai között szokásos mértéket. Igazságügyi miniszterhelyettes a társulatokról - 1989. „A társulati mozgalom nem azért erős, mert hosszú hagyományokra tekinthet vissza, hanem azért lehetnek igen tiszteletreméltó hagyományai, mert sikeres szervezeti forma, amely a legkülönbözőbb történelmi helyzetekben bizonyította életképességét, a megváltozott viszonyokhoz alkalmazkodás és a megújulás lehetőségét. A társulatok 1948. évi államosítását elhibázott lépésnek tartom, amelyre egy irreálisan túlméretezett állami szerepvállalás jegyében került sor. A társulatok jelentősége túlmutat a vízügyi ágazaton: szerencsésen ötvözik a demokráciát és a szakszerűséget, továbbá az állam és az érdekeltek együttes részvételét a közérdekű feladatok ellátásában. A társulat lényegesen több, mint egy gazdasági célra létrehozott társulás: a helyi közélet fontos fóruma" (Dr. Kilényi Géza) Dr. Szilárd György, Szántó Imre és dr. Koltay József Társulati jövőkép a rendszerváltás előtt... A vízitársulatok 1989. szeptemberi hajdúszoboszlói műszaki tanácskozásának végén az érdekelt társulati vezetők nagy figyelemmel hallgatták, amint dr. Szilárd György, a KVM főosztályvezetője a társulatok előtt álló jövőt latolgatta: ...A társulatok az elkövetkezendő időben az önállóság, a megélhetés terén leginkább csak saját magukra számíthatnak. A meglevő lehetőségekkel persze élni kell, mert amit nem tilt jogszabály - azt nyugodtan lehet csinálni. A tulajdonviszonyok kérdése a társulatok tekintetében még nyitott kérdés, egyelőre nem sikerült elfogadha190
