Fejér László: A vízitársulatok 200 éve (Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetsége, Budapest, 2010)
Az előzmények és az 1807. évi XVII. tc. megszületése
1770. ősz A nehéz munkával többször (1754,1761) megépített Mirhó gátat „a Tiszának sebes és nagy árja" ä tszakította, és a víz hatalmas területeket öntött el. 1771. április 14. Királyi rendelet intézkedett arról, hogy a Sárvíz alsóbb, Tolna vármegyei szakaszának felmérése megkezdődjön, s a szükséges szabályozások előkészítése megtörténjen. 1772. július 7-11. A Sárvíz-Sió-szabályozás királyi biztosa, br. Sigray Károly, Böhm Ferenc és Krieger Sámuel mérnökök, valamint az érintett megyék képviselőinek társaságában a helyszínen tanulmányozta a vízviszonyokat, s a helyszíni szemle eredményeként létrehozták a Sárvíz-, a Kapos-, a Sió- és a Balaton szabályozásának kérdésével foglalkozó bizottságot. E bizottság számára készítette Krieger Sámuel 1776-ról keltezett térképét, amelyet a közhiedelem a Balaton lecsapo- lásának térképeként emleget. 1773. Mária Terézia királynő engedélyezte, hogy a sójövedék 1,5 %-át a folyók vízrajzi felvételére és a hajózható (tutajozható) folyók medrének karbantartására használják fel. 1774. június 6. Mária Terézia kinevezte gr. Károlyi Antal (1732-1791) szatmári főispánt a Szamos és az Ecsedi-láp szabályozásának királyi biztosává, aki már a következő esztendőben Mezeő Cyrill mérnök segítségével megkezdte a munkálatok végrehajtását. Királyi biztosi feladatával kapcsolatos későbbi nehézségei miatt Ká-rolyi az 1780-as években lemondott tisztségéről. 1775. január 25. Br. Orczy Lőrinc királyi biztos vezetésével Tokajban gyűlést tartottak a Felső-Tisza és mellékvizei szabályozásának megkezdése ügyében érintett vármegyék: Abaúj, Ung, Bereg, Szabolcs, Szatmár és Zemplén küldöttei. . 1776. március 9. * [Habsburg] József főherceg (Firenze), 1796-1847 között Magyarország nádora. A hazai vízszabályozási munkák egyik legfőbb pártfogója, birtokait tekintve pedig több esetben érdekeltje volt. Támogatta a Du- na-Tisza-csatorna megépítésére szerveződő vállalkozást, az aradi Malomcsatorna Társulat munkálatait és a háttérből sokat segített a Tisza-szabályozást nehezítő politikai és pénzügyi akadályok leküzdésében. (+ Buda, 1847. január 13.) 1770-1776 Tiszai előzmények A káros vizek által uralt tiszai ártéren a XVIII. században jelentős védelmi beavatkozás a Béga szabályozásán és a Mirhó-fok elgátolásán kívül alig történt. A Béga szabályozását, az akkor még határőrvidéknek számító Temesközben, a kincstár hajtotta végre, a Mirhó-fokot pedig a nagykunsági városok közerő felhasználásával töltötték be először 1754-ben, majd véglegesen 1787-ben. Mindezek a munkák kifejezték azt az elvet, hogy a hajózható, de legalábbis tutajozható folyók - közlekedési célú! - szabályozása a mindenkori kormányzat feladata, az áradások töltésekkel való feltartóztatása pedig a helyi érdekeltek (vármegyék, települések, földbirtokosok, stb.) ügye. Az árvédelmi gátak építése terén a vármegyei szerepvállalást a törvényhozás mára XVII. században szabályozta. Az 1613. évi XXVII. te. kimondta: „A Tisza kiöntéseivel szemben töltések emelésére, azok a vármegyék, amelyekben az a folyó áradni szokott, saját javaik megmaradása érdekében egymás között határozzanak.. Persze a dolgok nem mentek ilyen egyszerűen. Lényeges gondot jelentett, hogy a folyó árterével érintett vármegyék birtokosainak egy része, - akiknek birtokait nem fenyegette az áradás - csak nagyon nehezen szavazták meg a közös ármentesítést. Ráadásul, ha a költségek felszaporodtak, - amire pedig gyakran volt példa, - akkor akadékoskodtak az újabb összegek felett. A művek fenntartási kiadásai pedig a legritkább esetben szerepeltek a vármegyék költségvetésében. S akkor még nem szóltunk arról, hogy a vízi munkák esetleges összehangolatlansága heves vitákat váltott ki az érintett megyék között. Átfogó Tisza-szabályozás? A Felső-Tisza jobb parti mellékfolyói - a Bodrog és a belé torkoló Latorca, Labore, Ung és Nagyág - vízvidékének rendezésére a XVIII. század utolsó harmadában tették az első komoly kísérletet. Az ármentesítések és folyómeder-tisztogatások irányítására kirendelt Kvassay József ugyan hamar visszaadta megbízását (1773), ám a kormányzat átlátva a kérdés fontosságát ezúttal báró Orczy Lőrincet (1718-1789) nevezte ki királyi biztossá. Orczy, aki már a Mirhó-fok elzárásánál is jeleskedett, alkalmas volt a feladatra, hiszen huszártábornokként jó szervező hírében állt Br. Orczy Lőrinc vizszabályozási királyi biztos és műszaki kérdésekben is jártas volt, Abaúj vármegye főispánjaként pedig kellő helyismerettel rendelkezett, ráadásul Mária Terézia királynő bizalmát is bírta. Orczy az érdekeltek összehívására hamar sort kerített, ám nem sok eredménnyel járt: sem az állam, sem az érintett birtokosok nem akarták fizetni a munkák költségeit. Az ilyen helyzetben tehetetlen Orczy végül is csupán a legszükségesebbeket végeztette el: leromboltatta a kis folyók malomgátjait, hogy az ottani rendkívüli hevességű árvizek levonulását megkönnyítse. A munka során kiütköztek a korai vízszabályozások hibái: kellő vízrajzi felmérések híján az elvégzett munkák nem voltak elég hatékonyak, s a bizonytalan végeredményre senki nem adott szívesen pénzt. Orczy hamar felismerte azt, hogy a Bodrog-vidék ármentesítése és vizeinek rendezése nem függetleníthető a befogadó Tiszától, s így feladata kiterjesztését kérte a Tiszára is. Ezt meg is kapta, s Krieger Sámuel személyében a kor egyik legkitűnőbb mérnökét adták mellé. Krieger feladata a már meglévő megyetérképek egybeszerkesztése volt, hogy a Tisza és mellékfolyói, a fokok, lápok és mocsarak áttekinthetők legyenek. 1775 májusában Orczy felterjesztette javaslatát a szabályozás módjáról és végrehajtásáról. Jóllehet Mária Terézia királynő főleg a mellékfolyók vizeinek rendezésével és a felső-tiszai hajóút kitisztításával kapcsolatos teendők ellátásával bízta meg, a javaslatban először kapott hangot az egész Tisza folyóra kiterjedő átfogó szabályozás gondolata. 18
