Fejér László: A vízitársulatok 200 éve (Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetsége, Budapest, 2010)
A társulatok az árvizek, belvizek és a száraz időszakok szorításában, a társulatok államosítása
lehetett. Ennek áldozata lett a pest-megyei mocsarak vízrendezése is. A munkát az arra a- lakult Pestmegyei Duna- völgyi Lecsapoló- és Öntöző Társulat még a háború kitörése előtt, 1912-ben kezdte meg. A nagy lendülettel indult munka a háború miatt lelassult, s 1918-ig mindössze 32 km-nyi csatorna készült el. Ami a legnagyobb gondot jelentette, hogy a tervezett lecsapolásból mindaddig a társulat tagjainak semmi hasznuk nem volt, mert a főcsatorna még nem érte el a lecsapolandó területeket. Már úgy látszott, minden befektetett kölcsön veszendőbe megy, amikor a társulat a kormány segítségét kérte. A kormányzat által kinevezett miniszteri biztos vezetésével újrakezdett munkának a forradalmak és a jugoszláv megszállás vetett további négy évre véget. Végül 1922-ben az országgyűlés, a XXV. törvény alapján 26,5 millió korona kölcsönt adott a vízrendezés befejezésére. A rohamos infláció következtében a pénz elértéktelenedett, s a „súlyos" milliókból mindössze 8 km csatorna kikotrására futotta. Az ország pénzügyi stabilizációját követően (1925.) a törvényhozás újabb, 7 millió pengős kölcsönnel sietett a társulat segítségére, de ezt már csak azzal a feltétellel adták, hogy a törlesztést a belvízrendezés befejezését követően haladéktalanul meg kell kezdeni. A végrehajtott munkák azonban nem mindenhol váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. A lecsapolt területek nagy része csak közepes minőségű volt, a régi mocsaras, zsombékos részeket csak sok munkával, évek múlva tudták művelhetővé tenni, a szikes laposok pedig még annyi termést sem hoztak mint addig. Mindehhez még az is hozzájárult, hogy az 1930-as évtized első fele az egész országot aszály- lyal sújtotta. Ahogy már az lenni szokott, az évtized utolsó évében beköszöntő csapadékos időjárás során kiderült, hogy a belvízcsatornák nem képesek maradéktalanul levezetni a többletvizet, a szárazság idején viszont nagyon hiányzott a beruházási program pénzhiány miatt elhagyott utolsó része, az öntözőrendszer kiépítése. Tehát sem a vízbő-, sem pedig a vízhiányos időszakban nem működött jól a rendszer. A gazdák elkeseredése az előzmények ismeretében érthető volt. A társulattá alakulás akkor történt (1909.), amikor a Monarchia még biztos piaca volt a magyar gabonának. A háború után a kenyérgabona igen magas ára továbbra is kívánatossá tette a munka elvégzését. A vízrendezés elkészültekor (1929.) viszont a gazdasági válság nemcsak a termények értékesítését, de a pótlólag szükséges talajjavításokat sem tette lehetővé. Az érintett terület kisgazdapárti országgyűlési képviselője, Dinnyés Lajos (a későbbi miniszterelnök) ekkor kiadott pamfletjében az elkészült művet „Átokcsatorna"-ként emlegette, amivel az érintett gazdák jelentős része egyetértett. A Dunavölgyi Főcsatorna vízhozamának öntözésre való hasznosítását csak 1945 után kezdték meg mintegy 58 km2-en. A Dunavölgyi Főcsatorna építése Rohringer Sándor az öntözésről Rohringer Sándor kultúrmérnök, a budapesti műegyetem professzora írta le a következő óvatos sorokat az öntözésekről, kissé a politikusok számára is, hogy óvja őket a túlzott reményektől: „...az az alapigazság, hogy a technikai végrehajtás jelessége még nem biztosítja az öntözés sikerét, ehhez még azagrochémiai, növénytermelési, közlekedési, pénzügyi és értékesítési tényezők ismerete, azok sikeres alkalmazása is szükséges, ami a feladatot látszólagos egyszerűsége mellett bonyolulttá teszi." Rohringer Sándor műegyetemi tanár, kormánybiztos 1932. + Br. Kende Zsigmond (Budapest) nagybirtokos, aki egykor a Tisza-Szamosközi Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulat elnökeként Kövessy Győző miniszteri biztossal együtt irányította a munkálatokat a Túr szatmári részén. Évekig tagja volt a Tiszavölgyi Társulat központi bizottságának. (* Túristvándi, 1853.) 1933. június 22. A vízügyi szolgálat főnökének, Sajó Elemérnek, Sebők Elek békési ügyvédnek, a Hosszúfoki Ármentesítő Társulat alelnökének, valamint Békés vármegye alispánjának, Márky Barnának kezdeményezésére az érdekeltek gyulai székhellyel megalakították a Körösvölgyi Vízhasznosító Társaságot. A társaság fő célkitűzése a Körösök hajózhatóvá tétele és az öntözések ügyének felkarolása volt. 1932-1934 Sebők Elek ügyvéd, társulati alelnök 1933. július ATisza, a Maros és a Szamos felső szakaszain rendkívül romboló hatású árhullám vonult le. 1933. augusztus 7. + Gonda Béla (Budapest), mérnök, egyetemi m. tanár, szakíró, a Magyar Adria Egyesület megszervezője, a hazai vízitársulati mozgalom kiemelkedő képviselője. (* Szöllöske,1851. december 28.) 1934. január 8. * Szabó Iván dr. (Budapest) építőmérnök, közgazdász, az Antall-kormány ipari- és kereskedelmi minisztere, majd pénzügyminisztere, 1991-1997 között a Vízgazdálkodási Társulatok Országos Választmányának (utóbb az az Országos Szövetségnek) elnöke. (+ Budapest, 2005. augusztus 4.) 1934. március 14. + Timon Béla (Eger), mérnök. Közép-tisza vidéki társulatoknál volt alkalmazásban, majd az egri főkáptalan uradalmi mérnökeként dolgozott. (* Eger, 1852. június 1.) 125
