Fejér László: A vízitársulatok 200 éve (Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetsége, Budapest, 2010)
Tartalomjegyzék
ELŐSZŐ A könyv, amelyet most az olvasó a kezében tart, a magyar vízitársulatok bicentenáriumára jelent meg. Kétszáz éve, 1810. szeptember 11-én alakult meg az első vízitársulat Magyarországon, elindítva ezzel azt a történelmi fejlődést, amit a szervezett vízgazdálkodás hozott hazánknak. A XXI. század egyik nagy problémája a víz lesz, olvashatjuk a tudományos, sőt már a gazdasági előrejelzésekben is. Vélhetően előnyben lesznek ebben a helyzetben azok az országok, amelyek kellő vízgazdálkodási tradíciókkal rendelkeznek, ahol a vízgazdálkodási szervezetek szerves fejlődése révén a legjobb megoldások alakultak ki. Magyarországnak vannak vízgazdálkodási tradíciói! Kétszáz évvel ezelőtt Európában csak néhány országban voltak vízgazdálkodási szervezetek, volt jelentős beavatkozás a vizek kártételei ellen. Németalföldön, a mai Hollandia területén már az 1200-as években létrejöttek az első vízitársulatok annak érdekében, hogy a tengerszintnél mélyebb területeket (a poldereket) megvédjék, víztelenítsék, termelésre alkalmassá tegyék. Csak néhányszáz évvel később Itáliában, a Pó folyó völgyében hasonló módon, vízitársulati úton szervezték meg a káros vizek összegyűjtését, elvezetését, majd az öntözést is. A Germán alföld tengerparti részein (Alsó Szászországban, Schleswig-Holsteinben) ugyancsak részben a tengerszintnél mélyebb területek víztelenítése és az átnedvesedett területek lecsapolása érdekében jöttek létre a társulatok. Azt lehet mondani, hogy kétszáz évvel ezelőtt ugyan voltak már európai példák helyi vízgazdálkodási problémák ilyen módon való kezelésére, megoldására, mégis a magyar társulatok megalakulása nemzetközileg is kuriózumnak számított. Büszkék lehetünk arra, hogy a mára Nyugat-Európa szerte elterjedt szervezeti forma Magyarországon igen korán, az általános európai gazdasági fellendülés, az ipari forradalom küszöbén létrejött. Mi is a társulat tulajdonképpen? Földtulajdonosok, gazdálkodók, települések összefogása arra, hogy a vizek kártételei ellen szervezetten, egységesen, összefogva lépjenek fel. Ha képzeletben körülnézünk a 200 év ezelőtti Magyarországon (és ebben jó segítséget nyújt a Kárpát medencének a vízrendezési munkák megindulása előtti időből való térképe), bőségesen volt olyan hely és vízgazdálkodási probléma, ahol, és ami ellen valamit tenni kellett. A szabályozatlan Tisza és mellékfolyói a fél Alföldet veszélyeztették, a Duna árvize is csak a magaslatok lábánál állt meg. De hasonló gondok voltak az országban mindenütt: a Dráva, a Száva, a Maros, a Rába, a Dél-Dunántúl vízfolyásai a szabályozás hiányában kényük-kedvük szerint öntötték el a partokat, az átnedvesedett, mocsaras területek alkalmatlanok voltak a mezőgazdasági termelésre, de gyakran még a legeltetésre is. A XIX. század elejének gazdasági fellendülése, a mezőgazdasági termékek bővülő piaca arra ösztönözte a földtulajdonosokat, hogy védjék meg a víztől földjeiket és lecsapolással is hozzanak létre minél több mezőgazdasági termelésre, állattartásra alkalmas területet. A vízitársulatok megalakulásához a problémák felismerése és a közös fellépési szándék mellett megfelelő jogi szabályozásra is szükség volt. Ebben a kérdésben a bécsi udvar és a nemesi vármegyék érdekei egybeestek, de a közvetlen ok, ami az ország- gyűlést a döntésre sarkalta a Sárköz és a környező Duna-völgyi területek szabályozásának ügye volt. Az 1807-ben szentesített XVII. törvénycikkel megteremtették a társulatok működésének jogi alapjait. Mi ennek a jogszabálynak a máig terjedő üzenete? Az, hogy a vízszabályozási munkák nagyon speciálisak: sem egyedi rendezésre, sem a vízgyűjtőnek nem megfelelő szabályozásra nincs mód. Egyes területek többletvizeinek elvezetését csak más területek érintésével lehet megoldani. Ha a térség tulajdonosainak többsége a munkálatokat szorgalmazza, a kisebbségi tulajdonosoknak nemcsak hogy tűrniük kell az őket is érintő rendezési műveket, hanem, mert előnyük is származik a megoldásból, anyagilag is hozzá kell járulniuk a művek kialakítási költségeihez. Ha a kisebbség a hozzájárulást megtagadja, a munkálatokból származó többlethaszon a tartozás kiegyenlítéséig hatóságilag zárolhatóvá válik. Az 1810-ben megalakult első magyar vízitársulat, a „Sárvízi Társaság" feladata a Sárvíz szabályozása és a térség rendezése volt. De még az 1820. június 20-án Miklósváron (a mai Tamási területén) megalakult „A Kapós-vizet levezető Társulat" legfontosabb feladata is a Kapos szabályozása és a térség rendezése 11
