Fejér László: A vízitársulatok 200 éve (Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetsége, Budapest, 2010)
Az első világháború vízügyi következményei, az erők koncentrálása – a Tisza-Dunavölgyi Társulat megalakulása
„A víz nem ismer határokat" - a trianoni békeszerződés utáni társulati viszonyok A háború után végzett lecsapolási munkálatok közül a legjelentősebb a Pest megyei Duna-völgyi mocsarak vizének levezetése volt, amely beruházás magán viselte annak a gazdasági recessziótól sújtott kornak minden ellentmondását. mot vető (így nem egyszer a későbbiekben kifejezetten káros) befektetéseknek kedvezett. Zöld utat kapott a Kís-Balaton le- csapolása, de tervek születtek a Fertő tó és mocsárvilágának megszüntetésére is. A társulatoknak nem kis gondot okozott az is, hogy Teleki- és a Bethlen-kormányok a földbirtokreform és a vagyonváltság összekapcsolásával (1921.) jelentékeny átrendeződést okoztak a társulatoknál érdekelt birtokosok személyében. Mindezt az ártéri járulékok behajtásának, s magának a fizetőeszköznek, a koronának gyors inflációs nehézségei kísérték. A vízitársulatok fejlődését, a kibontakozás lehetőségét, az 1923. XL. te. megjelenése segítette, amely az ármentesített területek termőképességének fenntartására és továbbfejlesztésére a Tisza és a Duna-völgyi érdekeltségeket a közös Tisza- Dunavölgyi Társulatba tömörítette. A törvény kötelezte az ármentesítő társulatokat, hogy az érdekeltségi területükön található belvizeket levezessék, sőt: a földmívelésügyi miniszter feladatukká tehette az árterükön kívül eső olyan magasabb fekvésű területek belvizének levezetését is, amelyekről a vizek gazdaságosan csak a társulati ártéren keresztül távolíthatók el. A törvény hatására országszerte ismét fellendült a belvíz-levezető csatornák építése. 113
