Fejér László (szerk.): Vizeink Krónikája. A magyar vízgazdálkodás története (Vízügyi Múzeum, Levéltár és Könyvgyűjtemény, Budapest, 2001)
A 17-18. század vízi feladatai
1794-1795 1 794. nyara A nagyon száraz időjárás miatt az ország keleti felében vízhiány mutatkozott mind a felszíni, mind a felszín alatti vizekben. Miskolcon a kutak kiszáradtak. Az Alföld jelentős területein élelem- és szénahiány keserítette az emberek és jószágaik életét. Volt, hogy a Berettyó árkában ástak kutat. A tiszai gázlókon térdig is alig ért a víz. augusztus 20-30. A Kisalföldön pusztított a Felső-Duna és a Rába árvize. A Csallóköz egy részét is víz borította. Vasvár és Asszonyfa vidékén a Rába kiöntése okozott károkat. 1 795. január 7. * Udvardi Cserna János (Zámoly) mezőgazdasági mérnök, akadémikus. Kezdetben uradalmi, majd megyei mérnök volt Fejér, ill. Heves vármegyékben. Székesfehérváron 1827-ben jelentette meg Gazdasági vízmérő című munkáját, (f Heves, 1890. október 25.) február-március A Dunán jeges árvíz vonult le. Mosonnál a zajló jég összetorlódott és a víz kiöntött a medréből. A jégtorlaszokat ágyúzással próbálták megbontani. Esztergomnál és lejjebb Pesten, ill. Budán további áradások pusztítottak. március 26. * Vásárhelyi Pál (Szepesolaszi - Spi (ské Vlachy, Szlovákia) mérnök, akadémikus. A magyar vízgazdálkodás 19- századi történetének egyik legjelentősebb alakja volt. (f Pest, 1846. április 8.) április 1 5. * Győry Sándor (Tarjány), mérnök, akadémikus. A Vízi és Építészeti Főigazgatóság szolgálatában a Duna felmérésén dolgozott. Később állását feladva csak tudományos műszaki problémákkal foglalkozott. Ezek közül említésre méltóak a Buda és Pest közötti állandó hídról, valamint a főváros árvíz elleni megóvásáról írott tanulmányai, (f Pest, 1870. március 9.) május 20. Budán kivégezték a magyar jakobinus mozgalom vezetőit. szágok területére eső csapadéknak - némi túlzással - már csak cseppjei jutnak el a Dunába. E sok nép és nemzet, vallás és kultúra összekapcsolása a folyót egyedülállóvá teszi a világon. A folyót egy másik egyéni vonása is sajátossá teszi Európában. Szimbolikus jelentősége van annak, hogy a nagy európai folyók közül - változatos úton, nagy távolságot bejárva - egyedül a Duna tart Nyugat felől Keletre. A folyó a Duna-Majna-Rajna csatorna megnyitását követően a Fekete-tengert és az Északi-tengert összekötő, mintegy 3500 kilométeres transzkontinentális víziútrendszer keleti gerincévé vált. Nem mindegy tehát, hogy a kereskedelmi hajóforgalomnak milyen akadályokkal kell megküzdenie az adott folyószakaszokon akkor, amikor a nemzetközi áruforgalomnak a jövőben egyre jelentősebb része vízi úton fog rendeltetési helyére eljutni. A nagyobb városok a 417 km-es magyar Duna-sza- kaszon (zárójelben a lakosok száma ezer főben): Győr (120), Komárom (13), Esztergom (31), Budapest (2057), Dunaújváros (49), Baja (38), Mohács (21). Ezekkel együtt több mint 2,5 millió ember él az országban a folyó közvetlen közelében. Ez a teljes magyar lakosság közel egynegyede. Ez is érthetővé teszi, hogy a folyó ezen szakaszának 90 %-a szabályozott, hiszen az itt megtestesülő nemzeti értékeket nem lehet kitenni az időszakosan jelentkező dunai árvizek pusztításainak. A Dunán és mellékfolyóin főleg a tavaszi és nyári időszakokban fordul elő a nagyvíz, amely Budapestnél másodpercenként akár a 10 000 m3-t is meghaladhatja. Ház az ártéren A házakat magas cölöpökre font vesszőből építették, melyhez sártapaszt használtak s midőn jött az árvíz, a házban volt holmikat felrakták a padlásra s nyugodt szívvel nézték, hogy a víz miként mossa ki a ház falát, mert tudták, hogy a czölöpök és a vesszőfonás ott marad, csak a fal úszik. el. Iszap pedig elég marad ott, hogy újra el lehessen készíteni a tapasztási munkálatot. De azért szerettek az emberek itt lakni! Egyik sem hagyta volna itt azt a sártengert! Sohasem panaszkodtak az árvíz miatt. Úgy várták, mintha annak minden esztendőben meg kellett volna jönnie, mint az évszakoknak, s talán, ha egyszer elmarad, Isten csodájának, Isten csapásának tekintették volna. Olyan élet volt ebben a rétségben, amilyen sohasem lesz többé. Száz esztendő alatt sem költ annyi madár ezen a földön, mint amennyi költött a rétfénykorában egy év alatt. Ezer év alatt sem nevel annyi halat a Berettyó, mint, amennyit nevelt hajdanában egy esztendőn át. (Győrffy István: Alföldi népélet, 1983.) Mai tanya az egykori ártéren Népi földrajz Strömpl Gábor 1929-ben, a Hidrológiai Közlönyben- Helyneveink vízrajzi szókincse címmel jelentetett meg egy tanulmányt, amelyből ízelítőül idézünk néhány elnevezést: Dögvíz = vizében a hal nem él meg. Sovány = vizében a hal nem hízik meg. Élő = vizében a hal jól megél. Mellék = vízmente a környező partokkal és part menti területtel. Köz = vizek határolta terület. Rendszerint folyók torkolati tájéka. Nevét nem a nagyobb, hanem a kisebb, de jellemzőbb... folyó vagy tó neve szabja meg. Pl. Sárköz = a Duna és a Sárvíz közti lapály. Hát = a mellékkel azonos jelentésű, de csaknem ellentétes domborzatú területet jelöl. Szintén vízmente,
