Fejér László (szerk.): Vizeink Krónikája. A magyar vízgazdálkodás története (Vízügyi Múzeum, Levéltár és Könyvgyűjtemény, Budapest, 2001)
A 17-18. század vízi feladatai
A csatorna vonalvezetése azon a felismerésen alapult, amely szerint a keleti Bácska Crna-bara nevű mocsara a Duna egyik ősmedre volt, tehát felhasználása megkönnyíti a csatorna medrének kialakítását, s lehetővé teszi a környező vizek levezetését. A Duna és a Tisza közti 7 méteres szintkülönbséget a terv három közbenső zsilip építésével hidalta át, s egy-egy zsilipet építettek a torkolatoknál is. Az eredetileg 118 km hosszú csatorna a kelet-nyugati irányú hajózó titat 227 km-rel rövidítette meg, s lecsapoló hatásával több, mint 690 km2 területet tett művelhetővé. Végeredményben a Társaság a csatorna építéséhez szükséges 4 millió (korabeli) forintos beruházással 25 év alatt 20 millió forintos tiszta jövedelemre tette szert, részben a hajózás monopóliuma révén, részben a lecsa- polással művelhetővé tett és bérbe vett kincstári földek jövedelméből. Bácska e vízrendezési munkálatok eredményeképpen az ország egyik leggazdagabb, legvirágzóbb vidékévé vált. Persze vannak a csatorna történetének árnyoldalai is. Amikor a hajózási szabadalom 1828-ban lejárt, a Társaság nem törődött többé jövedelmének forrásával: a csatorna karbantartását annyira elhanyagolta, hogy a meder néhány évtized múlva teljesen feliszapolódott, s alkalmatlanná vált a hajózásra; az átmenő forgalom teljesen megszűnt, s csak a helyi kishajózás lehetősége maradt meg. Az állam ekkor (1842-ben) saját kezelésébe vette a csatornát, de csak a 70-es években akadt újra igazi gazdája a vízi műveknek, amikor Turr István kezdeményezésére egy külföldi tőkével is megerősített részvénytársaság vette kezébe a csatorna ügyét. Az újabb Társaság vállalta, hogy megépíti a csatorna vízellátását szolgáló baja-bezdáni tápcsatornát, valamint a Sztapár- Újvidék vonalvezetésű Ferenc József-csatornát, és a Ferenc-csatorna tiszai torkolatát áthelyezi Bácsföldvár- ról Óbecsére. A közel 200 éves csatorna napjainkban is működik a jugoszláviai Vajdaságban, s „Veliki Kanal” néven része a Duna-Tisza-Duna vízrendszernek. Az érdemeiért a királytól nemesi címet is kapott Vedres István (1 765-1830) mérnök portréja a szegedi Móra Ferenc Múzeum gyűjteményéből „Szeged Széchenyije" - Vedres István Tanulmányait a pesti Tudományegyetemen, majd a Mérnöki Intézetben végezte. 1786-ban szerezte meg az oklevelét. Szeged mérnökeként, majd főmérnökeként közmunkák irányításával foglalkozott. Úttörő munkát végzett a futóhomok megkötése terén Csengele határának fásításával; országos hírű mintagazdaságot szervezett a szőreg-gyálai határ 20,7 km2-es területének vízrendezésével és ármentesítésével. Számos csatornaterve volt, víztározók létesítését, öntözéses gazdálkodást, a rizstermesztést, a tógazdálkodás fejlesztését javasolta. A magyar nyelvű gazdasági-műszaki irodalom egyik megteremtője volt. Közgazdasági írásai a reformkori eszmék előfutárai. Vízgazdálkodási javaslatai SzÉCHENYire is hatással voltak. Mint szépíró, Dugonics András (1740-1818) köréhez tartozott. 1803- ban előadták négyrészes v itézi játékát. Tervei szerint nagyobbították meg a szegedi kőszínházat. Mérnöki munkásságának elismeréseképpen az uralkodótól nemesi címet kapott. 1778-1779 1778. * Huszár Mátyás (Kis-Herestyén) a reformkor kiemelkedő képzettségű mérnöke és geodétája. Filozófiai, jogi majd mérnöki tanulmányokat végzett 1796—1806-ig, végül Bogdanicii Dániel mellett a felsőbb geodéziában (csillagászati helymeghatározásban) képezte tovább magát a Budai Csillagdában. Mérnöki működését a Közép-Tiszavidéken működő Lietznbr János mellett kezdte meg, 1806-tól Szatmárnémeti városi mérnöke, 1809-10-ben Olasz-, Francia- és Németországban volt tanulmányúton. 1815-től lugosi, majd nagyváradi kér. kamarai mérnök és a Körösök és a Berettyó felmérésének vezetője. 1824- ben az ő vezetésével kezdődött meg a Duna vízrajzi felvétele, az ún. „Dunamappáció”. (f Nagyvárad, 1843. március 10.) Markhot Ferenc, Heves vármegye főorvosa a parádi timsós vizeket vegyelemezve javaslatot dolgozott ki a timsógyártás megindítására. A javaslat alapján létesített timsóbánya működésével egyidőben megnyitotta kapuit az első parádi fürdőház is. 1778-80 között a budai vár újjáépítésével kapcsolatban Tumler Henrik tervei alapján újjáépült és korszerűsödött a budai hegyek forrásait használó vízmű. A Sió siófoki torkolati szakaszáról Kiliti-ig D. Estopigmani János 1:3600-as léptékű térképet készített, amelyen a Sió vízmélységét is feltüntette egyes, a malmok szempontjából fontos pontokon. Ez a térkép egyben az akkor még Fok falunak nevezett település első pontos alaptérképe. Az óbudai római fürdő romjait február 10-én felfedező Schönvis- ,ner István kutatásainakeredményeitöeruderibusLaconiciCal- dariiqiie Romani.. [A római melegvizes fürdő és gőzfürdő romjai], címmel nyomtatásban is megjelentette. Schönvisner ásatásaival vette kezdetét az egykori Aquincum tudományos feltárása. 1 779. május Selmecbányán és környékén a hosszantartó szárazság miatt a kutak annyira kiapadtak, hogy a lakosok kénytelenek voltak a Vágból fuvaroztatott vizet pénzért megvásárolni. A szárazság országos elterjedésére jellemző, hogy az Alföldön a folyóvizek oly mértékben elapadtak, hogy a Körös, a Maros, sőt még a Tisza is több helyütt átgázolható volt. A feljegyzések szerint augusztusra gyökeresen megváltozott a helyzet, s a Felvidéken, Erdélyben, valamint a Nyugat-Dunántúlon heves árvizek pusztítottak. &
