Fejér László (szerk.): Vizeink Krónikája. A magyar vízgazdálkodás története (Vízügyi Múzeum, Levéltár és Könyvgyűjtemény, Budapest, 2001)
A 17-18. század vízi feladatai
1670-1693 1670. Elkészült Muraközről az egyik legrégebbi kéziratos térkép, az olasz Giovanni Giuseppe Spalla műve, amelyet az Országos Széchényi Könyvtár őriz. A térkép a vízviszonyok ábrázolásával hűen tükrözi az egykori állapotokat. 1683. Az év folyamán országos aszály pusztítón, s rendkívül rossz termés volt. A következő évben Apafi Mihály erdélyi fejedelem ezzel menlegetődzött, hogy nem hídon a török kézen lévő Budára élelmei szállítani. Közlését a Porta tudomásul vette. 1 686. szeptember 2. Buda városa a szövetséges hadak sikeres ostromának köszönhetően felszabadul a 145 éves tőrök megszállás alól. 1687. I. Lipót IV. dekrétumának 16. cikkelye az első adat arra, hogy a kormányzat a vízi munkákat közvetlenül, anyagilag is támogatta. A Vág és a Duna szabályozása érdekében 0 legszentségesebb felsége a magyar királyi kamarának a legkegyelmesebben meghagyja, hogy az erre szükséges költségekről, valamint egyéb ezek orvoslására szolgáló eszközökről gondoskodjék. 1688. A Buda ostroma, majd visszafoglalása során elpusztult török építésű vízvezeték helyreállítására tett javaslatot Eberhard Evek- ling, a császári hadsereg törzsorvosa, de indítványa a temérdek egyéb gond között visszhangtalan maradt, a városi tanács csak 1718-ban került abba a helyzetbe, hogy komolyan foglalkozzon a vízvezeték felújításával. 1689. Az első írásos adat ez évből maradt fenn a Tisza szegedi árvízéről. 1691. A krónikák szerint rendkívüli árvizek pusztítottak Magyarországon. 1693. Ismét kiszáradt a Fertő-tó. A török fürdők Budán Noha az igényes török építészet Magyarországon meglehetősen szerény formában jelent meg, még a lakóépületeken is meg lehetett találni a kifinomult ízlést és a maradandó alkotásra való törekvést. A budai történelmi fürdők egy része a török hódoltság alatt épült, és bővítés után ma is működik. A budai vár visszafoglalásakor L. F. Marsigli jegyzékbe foglalta a nevezetesebb török épületeket, lerajzolta a török fürdőket, illetve romjaikat. A fürdőkről és a török fürdőszokásokról először Georg Wernher tudósított 1549-ben megjelent munkájában. A török utazó Evlia Cselebi, aki 1663-ban járt Budán, útleírásában 9 budai és két pesti fürdőről számolt be. Az utókornak ezekből mindössze 4 török fürdő maradt meg. Az épületek kialakítása és fejlesztése Szokolh; Musztafa és Ali Musztafa pasa nevéhez fűződik, de Arszlán budai pasa neve is szerepel a Király-fürdővel kapcsolatban. Török emléket idéz az egykori „Jesil direkli ilidzse”, a mai Rudas-fürdő kupolás, és a Rác-fürdő ugyancsak megmaradt 8 szögű medencéje, a Király-fürdő medencéje, a kupola és az egykori épület külső falának egy része. Török feliratos tábla és kupola jelzi a Császárfürdő akkori urait. Valószínűleg Szokollu Musztafa építtette át a fürdő faépületét is, amikor ólom- és üvegtáblákkal fedette be. Az egészséget ill. a gyógyítást szolgáló mohamedán fürdőzés szabályait a Korán tartalmazta. A kádfürdőt nem használták, s oldalt izzasztófülkékkel ellátott lépcsőzetes, nagy medencés fürdőkben fürödtek. A török fürdők a régi római és az orientális hamamfürdők ötvözetei voltak. A hamam (izzasztó) fürdő általában kör vagy sokszögletű alaprajzolatú volt, amelyhez egy enyhe, illetve egy meleg levegőjű izzasztóhelyiség tartozott. A fürdést mindig kiegészítette a masszázs és a hi- degvíz-leöntés. Sajnos a mai Lukács-fürdő elődjeként működő lőpormalmot 1864-ben lebontották, így a korábbi századok építészeti emlékei is megsemmisültek. A török fürdőket a 19. századtól folyamatosan bővítették és átalakították. A Rudas-fürdő 1879-1896 között eklektikus épületszárnnyal és uszodával gyarapodott. A Rác-fürdő bővítésében Ybl Miklós is részt vett. A Császár-fürdőhöz reprezentatív gyógyudvart tervezett a 19. század közepén Hild József. Hadi térképezés és az ország vízrajzi állapotának rögzítése Az idő tájt, amikor a térkép és a geográfia iránti érdeklődés tőlünk nyugatabbra a polgári életben tért hódított, Magyarországon jobbára csak a katonák használtak térképet. Az ő közvetítésükkel váltak ismertté a különböző „földabroszok", alakult ki az érzék és igény a geográfia tudománya és a térképek iránt. A katonai célú térképezésnek ezen hasznos funkciója mellett volt a kartográfia szempontjából egy sokkal fontosabb szerepe és hatása is: a csak szemrevételezésen alapuló felvételek átadták helyüket a terepbejáráson és korrektebb - egyre több műszeres segítséget igénybe vevő - felvételeknek. Nagy létszámú hadsereget csak előre pontosan megtervezett manőverekkel lehetett hatékonyan bevetni. Ehhez pedig a jó térképek nélkülözhetetlenek voltak. Jelentőségüket különösen a török háborúk tették nyilvánvalóvá. A megbízható mappák és készítőik felértékelődtek. Mivel pedig a gazdag vízhálózatú Kárpát-medencében a hadviselésben - következésképpen a térképek készítésénél is - a folyók és mocsarak pozíciója elsődleges szerepet kapott, a térképészek nagy fontosságot tulajdonítottak a helyes vízrajzi ábrázolásnak is. Az első igazán jó vízrajzi felvételeket a törökök elleni 16 évig tartó felszabadító háborút végig harcoló és a Dunát leíró Luigi Ferdinande) Marsigli, valamint titA Dunakanyar térképe L. F. Marsigli munkájából
