Fejér László (szerk.): Vizeink Krónikája. A magyar vízgazdálkodás története (Vízügyi Múzeum, Levéltár és Könyvgyűjtemény, Budapest, 2001)

A rendszerváltás és a hazai vízügyek - 1989

1995-1996 A HAZAI VÍZGAZDÁLKODÁS STRATÉGIAI KÉRDÉSEI Szerkesztette SoMLyÓDy László A MTA által felkért szakemberek tanulmányait összefoglaló kötet címlapja nak ellentmondó helyi igényeket és érdekeket, s ki­jelöljék azt a fő célt, amelynek elérése elsősorban kívá­natos. Nyilvánvaló, hogy egy haltenyésztő tógazdaság kevéssé tudja kielégíteni a fürdéssel egybekötött üdülési igényeket, s egy tiszta vízzel feltöltött holtág a vízi élőlények többsége számára sivatag. A célok meg­valósítása során alkalmazott műszaki eszközök között meghatározó jelentőségűek a környezet- és ter­mészetvédelmi beavatkozások. Vízművek privatizációja 1997. április 15-én Budapest önkormányzata a köz­művállalatok privatizálása keretében a francia Lyon- naise des Eaux és a német RWE Aqua alkotta kon­zorciumnak adta el a Fővárosi Vízművek Rt. 25 % plusz 1 szavazatra jogosító részvénycsomagját. Ezzel az országban a kaposvári, szegedi vízmű 1994-es, valamint a pécsi és a szolnoki vízmű 1995-ös priva­tizációja után immár ötre nőtt a részben magánkézbe került vízművek száma. 1 995. december 29-30. A Körösök vidékén levonuló árvíz során kialakuló tartós és ma­gas vízállás által terhelt töltések tehermentesítése érdekében megnyitották a Mályvádi-, valamint a Mérgesi szükségtározókat. 1 996. január első napjai. A szokatlanul nagy esőzések miatt fellépő árvizek Szabolcs-Szat- már-Bereg megyében közel 1 milliárd forintos kárt okoztak a zsilipekben és a gátakban. január 29. ATiszavölgyi Társulat megalakulásának 150. évfordulója alkal­mából emlékülést tartottak a budapesti Károlyi palotában, ahol a vízügyi tárca nevében Kovács Kálmán és Hajós Béla állam­titkárok, valamint a Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövet­sége nevében Szabó Iván elnök méltatták a társulatok meg­határozó szerepét a hazai vízmunkák történetében. A tahitótfalui szennyvíztelep részlete 1996. július 24-én kelt 2207. sz. Korm. határozat az ország települési szennyvízelvezetési és szennyvíztisztítási programja irányelveinek elfogadásáról intézkedett. Az országos program területi megalapozása érdekében 1998-ban elkészültek a megyei szennyvízelvezetési és -tisztítási koncepciók. Az ugyanezen a napon „a közfürdők létesítéséről és műkö­déséről" kiadott 121/1996. (VII.24.) Korm. rendelet előírta, hogy a töltő-ürítő rendszerű fürdőmedencéket 2002-ig vízfor­gatóval kell felszerelni Vízvezetéki csőfektetés Pécs környékén januar Több állatfaj (kérész, vízi fátyolka, vízi galóca, algák) csökke­nését vagy eltűnését regisztrálták a Szigetközben. február Brüsszelben megjelentették az Európai Közösség Vízü­gyi Politikája című dokumentumot. március 22. Lotz Károly vízügyi miniszter a Víz Világnapja alkalmából, a Tisza-szabályozás megindításának 150. évfordulóján gátőrház - kiállítást avatott az ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark­ban. március 22. Egy FAO felmérés (a szaharai országokkal együtt) a világ harminc legszárazabb országa közé sorolta hazánkat. április 9. ____________________________ Á rvíz vonult le Rábapatona és Győr között. A Fertő-tó környé­kének levezető csatornái eliszaposodtak, s a vidéken belvízkárok jelentkeztek. április 1 3. A szlovákiai Szepesolaszi (Spisské Vlachy) városában Vásárhelyi Pál szülőházán kétnyelvű emléktáblát állíttatott a Magyar Hidro­lógiai Társaság és a város önkormányzata.

Next

/
Thumbnails
Contents