Fejér László (szerk.): Vizeink Krónikája. A magyar vízgazdálkodás története (Vízügyi Múzeum, Levéltár és Könyvgyűjtemény, Budapest, 2001)

A vízügyek államosítása, a szocialista korszak vízgazdálkodása

1988-1989 A nagyecsedi szivattyútelep kazánháza 1988. szeptember 23-án POZSGAI Imre államminiszter ün­nepélyesen felavatta a műszaki emlékké nyilvánított és eredeti állapotába hozott nagyecsedi gőzüzemű szivattyútelepet, ame­lyet az Ecsediláp lecsapoló és Szamosbalparti Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulat építtetett meg 1 91 4-1 91 7 között Az egykori vízivilág hangulatát is idézi a Tisza-tó Szigetközi Tájvédelmi Körzet A hozzávetőlegesen 370 km2-es Szigetköz első jelentős vízrendezését a 19- század vége táján végezték. A Szigetközi Ármentesítő Társulat munkálatainak ered­ményeképpen kiépült a vidék egységes árvédelmi rendszere. Az 1960-as években a hajózás javítása érdekében végeztek e víztájon szabályozási munkákat, amelynek következtében kialakult a szigetközi hul­lámtér mai képe. A Szigetközi Tájvédelmi Körzetet 1987-ben alapítot­ták, a Szigetköz sajátos vízrendszerének, jellegzetes növény- és állatvilágának megőrzésére. A körzet területe 91,6 km2, ebből fokozottan védett 13,3 km2. Fontosabb területi részei a Mosoni-Duna menti erdők, a keményfaligetek maradványaival; a Duna hullámtere; valamint kisebb, különálló gyepterületek az ár­mentesített oldalon. 1988. március 11. Az egykori pesti jeges árvíz 150. évfordulójának emlékére nagy­szabású kiállítást szervezett a Budapesti Történeti Múzeum és a Magyar Vízügyi Múzeum a Budavári palotában. A kiállítást Maróthy László miniszter nyitotta meg. július 27. AFővárosi Vízművektörténetében ezenanapon 1338176 m3-rel vízfogyasztási csúcs született. augusztus 31. Grósz Károly miniszterelnök meghívására Budapestre érkezett Lubomír Strougal csehszlovák miniszterelnök. A tanácskozá­sokon megállapodtak a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer munkálatainak felgyorsításáról. december 31. Átadták rendeltetésének a több mint 10 millió m3 belvíz táro­lására alkalmas 3,4 km2 vízfelületű Szabolcsveresmarti tározót. A Duna nagyvize Budapestnél 1 988-ban 1989. április 15. A magyar-osztrák környezetvédelmi megállapodás értelmében ettől kezdődően a szentgotthárdi szennyvizet az ausztriai Jen- nersdorf (Gyanafalva) szennyvíztisztító üzemének heiligen- kreutzi (Rábakeresztúr) tisztítójába vezették át. A magyar fél a szennyvíztisztításért árammal fizet partnereinek.

Next

/
Thumbnails
Contents