Fejér László (szerk.): Vizeink Krónikája. A magyar vízgazdálkodás története (Vízügyi Múzeum, Levéltár és Könyvgyűjtemény, Budapest, 2001)
A vízügyek államosítása, a szocialista korszak vízgazdálkodása
1962-1963 Balatoni halászat 1 961 -ben a hazai angolnatelepítési program keretében 65 000 db angolnaivadékot helyeztek ki a Balatonba. Ettől kezdve minden esztendőben - egészen 1978-ig - több milliós telepítés történt a tóba. Ezt követően a sorozatos kihelyezés megszűnt, de egy-egy évben előfordult még újabb akció, legutóbb 1991 -ben A Zalakarosi termálfürdő a 70-es évek elején Az OKGT Dunántúli Kőolajfúrási Üzeme Zalakarostól másfél kilométerre 1962. július 15-én megkezdte azt a kutatófúrást, amelynek eredményeképpen a következő év elején 2307 m mélységből közel 99 °C-os hévíz tört fel. Az itteni gyógyhatású víz hasznosítására építették ki 1965-ben a zalakarosi fürdőtelepet Németh Endre, a budapesti Műegyetem vízépítési professzora Az első vízfogyasztók a faluban A hazai községi vízellátás fejlesztésének érdekében 1962-ben nagy lendületet vett az utcai közkifolyós jellegű, ún. „törpe- vízművesítési" program, amelyet az érdekeltek (lakosság, jogi személyek) jelentős hozzájárulásából és az állami támogatásból lehetett végrehajtani. A törpevízművek tervezési munkáiba a következő esztendőben a vízügyi igazgatóságok tervezési osztályai is bekapcsolódtak. A program 1970-re lényegében befejeződött 1962. Igaion a MAORT által 1947-ben végzett olajkutató fúrás eredményeképpen feltárt hévízkút vízhozamára alapozva megnyitotta kapuit az Igali Termálfürdő. Szesztay Károly az 1921-1958 közötti évek vízkészlet-változási adatai alapján elkészítette a Balaton első vízháztartási mérlegeit. A soproni Ikva-patak a nagy szárazság következtében teljesen kiszáradt, csakúgy, mint az 1842., 1856. és 1919- esztendőkben. A budapesti Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem vízépítőmérnöki tagozatán - a szakágazati szempontokat figyelembe véve - ettől kezdve: a mezőgazdasági vízgazdálkodás, a vízellátáscsatornázás, valamint a vízfolyások, vízépítési műtárgyak szakterületeken lehetett előadásokat hallgatni. Egyúttal az egyetem I. sz. Vízépítéstani Tanszékének vezetésére Salamin Pál professzor kapott megbízást, s vette át elődjétől, Németh Endrétől az oktatókutató munka irányítását. 1 963. január 1. Megalakult a Heves megyei Vízmű Vállalat. Az egri székhellyel létrehozott intézmény a megyei területén 55 vízmüvet és 9 szennyvíztisztító telepet üzemeltet. január __________ A vízrajzi szolgálat ettől kezdve hetente hótérképet szerkesztett és adott közre Hóviszonyok a Duna vízgyűjtőterületén címmel, amelyen feltüntették a hóvastagság vonalait, a hóban tárolt vízkészlet magassági eloszlását a Dunán Pozsonyig, a Tiszán pedig Szegedig. február-március A hirtelen hóolvadás miatt az ország csaknem valamennyi hegy- és dombvidéki kisvízfolyásán nagy víztömegek zúdultak le és mintegy 1700 km2 területen okoztak rövidebb-hosszabb ideig tartó elöntést. Az Ipolyon például minden addig észlelt maximumot meghaladó árvíz vonult le, de a Rába, a Marcal, a Kapos, a Sárvíz, a Séd, maga a Velencei-tó, a Zagyva-Tarna, a Bódva, a Ronyva és más vízfolyásokon is veszélyes helyzetek, töltésszakadások fordultak elő. Az OVF vezetője, Degen Imre árvízvédelmi kormánybiztosi jogkörrel irányította a 152 községet is érintő védekezési munkákat. Az árvízveszély március 30-án szűnt meg.