Fejér László (szerk.): Vizeink Krónikája. A magyar vízgazdálkodás története (Vízügyi Múzeum, Levéltár és Könyvgyűjtemény, Budapest, 2001)
A dualista korszak vízügyeinek fejlődése
1894 1 894. augusztus 9. Nagykároly székhellyel megalakult az Ecsediláp-lecsapoló és Szamosbalparti Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulat, a- melynek elnökéül gr. Károlyi Tibort választották. A következő évben összeült közgyűlés döntött a vízmunkák pénzügyi feltételeiről, s műszaki irányítóul meghívták Péchy László folyammérnököt, aki közel négy évtizeden át volt a társulat igazgató főmérnöke. augusztus 23. Cholnoky Jenő megkezdte a Balatont tápláló vízfolyásokon az első vízhozamméréseket a tó vízháztartásának kutatása érdekében. Cholnoky több-kevesebb rendszerességgel 1900. májusáig végzett méréseket, s az ezt követő fél évszázadban csak alkalmanként történtek megfigyeléseke téren. Cholnoky Jenő földrajztudósnak, a folyók „szakasz jelleg" elmélete kidolgozójának önarcképe november 2. Megépült a Duna alatti (Káposztásmegyer-Palotasziget közötti) vízszállító alagút (bujtató). Magyarországon ez volt az első folyam alatt épített alagút. 1894. Ötévi munka után, 710 ezer m3 föld megmozgatásával befejeződtek a dél-dunántúli Fekete-víz rendezési munkái, amelyek mind a mai napig a Fekete-víz vízgazdálkodási rendszerének gerincét képezik. Magánosok - társulatok - állam A vízjogi törvény alapelveinek a gyakorlatban történő érvényesülése döntötte el, milyen feladat hárult a magánosokra, melyeket végeztek társulatok, és hol volt szükség az állami kötelezettség vállalására. Nyilvánvaló, hogy azoknál a kisebb vízfolyásoknál, főleg a hegy- és dombvidékeken, ahol az áradások elleni védekezés a szűk ártér miatt csak néhány birtokost érintett (vagy rosszabb esetben annyit sem), nem alakultak társulatok, s a vízmunkák fajlagosan nagy költségei miatt nem történt érdemi előrelépés a vízrendezés érdekében. Ezzel viszont állandósult a síkvidéki társulatokat a vízgyűjtőterületekről fenyegető veszély. Ezt a kedvezőtlen tényt utóbb a kormányzat is felismerte, s 1914-ben elfogadtatták az országgyűléssel az állami szabályozás alá nem eső folyók, kártételei elleni munkákról és az erre nyújtandó segélyekről című XXXVIII. törvényt. Az már más kérdés, hogy a rövidesen meginduló világháború a törvény végrehajtását már nem tette lehetővé. Ahol az ártér meglehetősen kiterjedt volt, ott megalakultak a társulatok. Alapszabályaikat, szabályozási terveiket az érintett miniszter hagyta jóvá, szakmai felügyeletüket a területileg illetékes folyam-, vagy kultúrmérnöki hivatal látta el, míg a belügyeik felett a közigazgatási hatóság őrködött. Társulatot lehetett alakítani vízrendezésre (pl. mederszabályozás, partbiztosítás, ármentesítés, belvízelvezetés megoldására), valamint vízhasználatra (pl. öntözés, alagcsövezés, lecsapolás, stb. elvégzésére). A törvény részletesen szabályozta a társulatokkal kapcsolatos állami jogosítványokat, ami nem is csoda, annak ismeretében, hogy az állam milyen széles skálán támogatta a társulatok létrejöttét és működését. A vízjogi törvény rendelkezései - jóllehet a következő években számos kérdésben finomodtak és módosultak - lényegében egészen 1948-ig, a vízitársulatok államosításáig, ill. 1964-ig, a vízügyről szóló törvény születésénél bábáskodó jogászok és mérnökök alapos munkát végeztek, s jelentős részük volt abban, hogy a magyarországi vízügyi szolgálat szervezete és gyakorlati munkája az elmúlt több mint száz év alatt nemzetközi hírnévre tett szert. Belvízi szivattyútelepek az egykori ártéren A ricsei belvízi szivattyútelep épülete Hasonló ipari épületek százait létesítették a századforduló táján a belvízlevezető társulatok szerte az országban Társulatok a Kárpát-medencében
