Fejér László (szerk.): Vizeink Krónikája. A magyar vízgazdálkodás története (Vízügyi Múzeum, Levéltár és Könyvgyűjtemény, Budapest, 2001)
A 17-18. század vízi feladatai
1864 legzetes intézményét a Tisza-szabályozási Felügyelőséget is felszámolták. A Közmunka és Közlekedésügyi Minisztériumban a vízügyek központi vezetése a Vízépítészeti Szakosztályhoz került. A szakosztály első főnöke, a Tisza-szabályozás vezető mérnöke, Herrich Károly miniszteri tanácsos lett. A szakosztály a Vízépítészeti Osztályból (vezető: Lechner József), a Tisza- szabályozási Központi Bizottságból (vezető: Eggert József), a Duna-szabályozási Állandó Bizottságból (Herrich Károly közvetlen irányítása alatt) és a Duna- szabályozási Felügyelőségből (vezető: Klasz Márton) állott. A szakosztály külső szervei a folyammérnöki hivatalok voltak. A folyammérnökségről A hazai vízügyi szakigazgatás első intézményei az 1770- es évek elején szervezett hajózási igazgatóságok voltak, amelyek a Szávánál, a Kulpánál és a Dunánál állítottak fel. Feladatukat elsősorban a rájuk bízott folyószakaszok hajózhatóságának fenntartása jelentette. Különböző szervezeti átalakítások után újabb kori történetük első jelentős állomása már a kiegyezés korába vezet, amikor a Közmunka- és Közlekedési Minisztérium felügyelete alatt a helyi vízrajzi feladatok ellátása mellett elsősorban a hajóutak ellenőrzése, valamint a vízszabályozó és ármentesítő társulatok felügyelete jelentette. Ez utóbbi feladatuk vált egyszerűbbé az 1880- as években a földmívelésügyi tárcán belül megszervezett kultúrmérnöki hivatalok munkájának megerősödésével. Igaz az elkülönült tárcafelügyelet okozott némi gondokat, amelyeket a folyam- és kultúr- mérnökség egységes irányítás alá vonása oldott fel 1889-ben. A folyammérnöki hivatalok gondoskodtak a jóváhagyott mederszabályozási tervek végrehajtásáról, véleményezték vízjogi szempontból a hozzájuk került ügyeket, felügyelték a társulatok árvízvédelmi készültségét, stb. Az 1948 nyarán végrehajtott társulati államosítás, valamint a vízügyi irányítási szervezet radikális átalakítása a folyammérnöki hivatalok megszüntetését is jelentette. Az itt dolgozó munkatársak zöme az újonnan kialakított területi szervezetek, a vízgazdálkodási körzetek folyammérnöki kirendeltségének alkalmazottja lett. Reuter Ferenc, a budapesti rakpartok tervezője és kivitelezésének irányítója MarastONI József kőrajza A Duna aranya (Az aranymosás nyomai) Ma már inkább csak a szakemberek tudják, hogy egykor a Kárpát-medence területe Európa aranyban leggazdagabb (ezüstben a második) országa volt. Nem csupán a hegyek méhe rejtett itt aranyat, hanem legtöbb folyó fövenye is. Voltak időszakok, amikor a folyami hordalékból több aranyat mostak itt, mint amennyit kibányásztak! Hogy valóban jelentős mennyiségű lehetett az itt kimosott „sárarany”, azt a szigorú fejedelmi és királyi rendeletek sora bizonyítja. Az egyik aranymosó vidék a Duna Pozsonytól Komáromig terjedő szakasza mentén volt. Az aranyászok még a múlt században is az arany- hordalékú vizek fáradhatatlan, szorgalmas vándorai voltak. Persze egyikük sem lett soha milliomos, mint a kaliforniai és az alaszkai tízezrekből néhány tucat, de 1864. június 1 7-19. A rendkívüli erdélyi felhőszakadások következtében hirtelen megáradt az Olt, az Ompoly és a Maros, s víz alá került Borbánd község, valamint Brassó határának és külvárosának jelentős része. Az áradások számos fahidat elsodortak, s a tudósítások Háromszék és a Mezőség vidékén is jelentős károkról számoltak be. szeptember 1 0. * Korbély József (Hodoscsépány), társulati igazgató-főmérnök. Elméleti és gyakorlati munkásságával a Tisza-szabályozás fejlődéséhez jelentősen hozzájárult. Nevéhez fűződik a Berettyó Vízszabályozó Társulat árvédelmi rendszerének és belvízrendezésének kiépítése. Az 1937-ben megjelent A Tisza szabályozása c. munkája az átfogó elemzés igényével elsőként tekintette át az eddig elvégzett munkálatokat, s a szabályozás eredményeinek és gyengéinek tudományos vizsgálatával kijelölte a folyó szabályozásának további irányait, (f Debrecen, 1939. április 22.) 1 864. szeptember 11. * Tellyesniczky János (Élesd), vízmérnök. 1908-tól a Morvaszabályozási kirendeltség vezetője, majd emellett a Vág-szabá- lyozási munkák irányításával is őt bízták meg. Az első világháborút követően a minisztérium tiszai ügyosztályának élére került, majd a Vízépítési Igazgatóság vezetőjeként az 1924-1927 közötti években a hazai vízügyi szolgálat legfőbb irányítója volt. (t Budapest, 1938. augusztus 10.) október 26. E napon helyezték el a fővárosi Duna-sor kőpartjának alapkövét. 1864. Megépült a siófoki kikötő, a Balaton egyik legrégibb és legnagyobb állandó (nyári és téli) hajókikötője, a balatoni hajózás egyik központja. Az 1863-ban épített vasútállomáshoz közeleső kikötő a település gyors fejlődésében jelentős szerepet játszott. A Sió zsilip építésével és az akkori vízszín-leszállítási munkákkal kapcsolatban a tó zalai és somogyi partján lévő több tőzeges mocsár (ún. „berek”) lecsapolására két társulat alakult: a Balaton Keleti Bozót Lecsapoló Társulat és a Balaton Nyugati Bozót Lecsapoló Társulat: Az előbbi 30,4 km2, az utóbbi pedig 106,9 km2 érdekeltségi területen kívánta a munkákat elkezdeni.
