Fejér László (szerk.): Vizeink Krónikája. A magyar vízgazdálkodás története (Vízügyi Múzeum, Levéltár és Könyvgyűjtemény, Budapest, 2001)
A 17-18. század vízi feladatai
1858-1859 1858. more. 1 7. * Kovács Sebestény Aladár (Buda) mérnök, műegyetemi tanár. 1889-től a temesvári folyammérnöki hivatalt vezette. 1893-ban Budapestre, a Vízrajzi Osztályhoz helyezték át. 1896-tól a József Műegyetem vízépítési tanszékének helyettese, majd 1897-től nyilvános, rendes tanára. 1912-1916 között a Magyar Mérnök- és Építész Egylet elnöke volt. Főleg az ármentesítés, valamint a vízépítési műtárgyak tervezése és építése terén ért el jelentős eredményeket, (f Budapest, 1921. július 6.) május 28. A Sióberki Társulat beadványban követelte a Balatonból levezetendő víztömegek szabályozását és a szabályozhatóság érdekében a Sió torkolatánál egy zsilip felállítását. Még ugyanebben az esztendőben a soproni Helyhatósági Építési Osztály által jóváhagyott tervek alapján megkezdték a Sió-csatorna építését. 1858. Befejeződött a Tiszadob és Urkom közötti 4,3 km-es töltés építése, valamint az ezen a szakaszon megkezdett mederátmetszést munka. Az elvégzett vízmunkákkal lezárultak a Hortobágy- fokok, s a levonuló nagyvizek nem táplálták többé a Berettyó Sárrétjét. 1859. február 25. A kinevezett királyi biztos működésének eredményeképpen Vas, Veszprém, Zala vármegyék küldöttei megalakították a Marcal- szabályozó Társulatot. A szintén érintett Győr vármegye nem kívánt részt venni a társulatban, június 6. _____ * Bánki Donát (Bakonybánk), gépészmérnök, egyetemi tanár, akadémikus. 1900-ban, a budapesti műegyetem hidrogépek tanszékvezető egyetemi tanáraként a szivattyúk és vízturbinák elméleti és gyakorlati kérdései foglalkoztatták. Legjelentősebb nyomtatásban is megjelent munkái a Folyadékok mozgása hajlított csövekben, valamint az Energia-átalakulások folyadékokban c. kötetek. Vízgépészeti találmánya a róla elnevezett turbina (1916), amely különösen a közepes esések és térfogatáramok esetén működtethető jó hatásfokkal, (f Budapest, 1922. augusztus 1.) szeptember 12. __________ A z Ér- és a Berettyószabályozó társulatok a munkák hatékonyabb elvégzése érdekében összeolvadtak, s ettől kezdve debreceni székhellyel létrejött a Berettyó- és Érszabályozási Társulat. mappáció” jelentette. A vízrajzi helyzet és adatok ismeretében a Helytartótanács rendelte el 1832-ben a folytonos medervándorlás miatt hajózhatatlan szigetközi főmeder Gutor és Vének közötti szakaszának szabályozását. Nagyjából ugyanerre a korszakra esik a Széchenyi által szorgalmazott al-dunai Vaskapu-szakasz szabályozása is, amit Vásárhelyi Pál tervei alapján és vezetésével folytattak egészen 1837-ig. Ez utóbbi vízmunkának hátterében az az elgondolás állt, hogy a fejlődőben lévő magyar ipar termékei elsősorban a Balkánon és általában a keleti piacokon lehetnek versenyképesek. A szükséges kereskedelmi utak hiányában a szállítás csak a Dunán volt elképzelhető. A folyónak a Fekete-tengerhez vezető útján azonban áthatolhatatlan akadályt jelentettek a vaskapui zuha- tagok és az ottani sziklás partszakasz. A sziklákba vágott parti hajóvontató út, valamint a kritikus szakaszon a mederben kialakított hajóút kisebb vontatmányoknak lehetővé tette az áthaladást, hosszabb távon azonban nem jelenthetett megoldást. Ugyanilyen sorsra jutottak a Gutor és Vének közötti szabályozási munkákkal is, mert a folyó néhány év alatt hordalékával beiszapolta a sarkantyúkkal kialakított hajózási medret. Egy politikailag konszolidáltabb időszakra és a gazdasági érdekek feszítő erejére volt szükség, hogy a Duna mindhárom neuralgikus pontjának szabályozása újabb lendületet kapjon. A kiegyezés után az ANDRÁssi-kormány Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztériuma egyik első feladatának tekintette, hogy a fővárosi Duna-szakasz gondjait megoldja. Az elkészült tervek alapján 1871-1875 között végezték el az építési munkálatokat, amelynek során elzárták a Soroksári Duna-ágat, s elkotorták a jéglevezetést akadályozó Kopasz-zátonyt. E munkákkal párhuzamosan láttak hozzá az árvédelmi művek kiépítéséhez, majd az 1890-es években húzták fel a partfalakat, s építették hozzájuk a kikötőket, valamint a rakodókat. A Budapest alatti - mintegy 100 km-es - folyószakasz szabályozása ugyancsak a 19. század 70-es éveiben kapott nagyobb lendületet, amely munkát azután változó ütemben folytattak egészen a századfordulóig, s bizonyos helyeken még azon túl is. A folyószabályozással egybekötött ármentesítésben nagy szerepet kapLónyay Menyhért gróf, Magyarország miniszterelnöke, a Tiszavölgyi Társulat alapító tagja, évtizedeken át a felsőszabolcsi társulat elnöke tak az ármentesítő és belvízlevezető társulatok. Az elvégzett vízmunkáknak köszönhetően javult a folyó jéglevezető képessége, s az elkészült árvédelmi töltésrendszernek köszönhetően növekedett az árvízi-, és ezzel együtt a mezőgazdaság termelési biztonsága. Az 1878-as berlini kongresszus a Monarchiát bízta meg, hogy az al-dunai Vaskapu-szakasz szabályozását folytassa. A Monarchián belül Magyarország vállalta, hogy a műszaki feladatot elvégzi, annak reményében, hogy beruházásainak költségeit a csatornán áthaladó hajókra kivetett illetékből fedezheti. Az 1890-1898 között végrehajtott Vaskapu-szabályozás a maga korában példamutatóan megoldott, kiemelkedő műszaki alkotás volt. Tartósságára mi sem jellemzőbb, hogy egészen 1964-ig szolgálta a dunai hajózás ügyét. Az 1964-1972 között jugoszláv-román együttműködéssel megépített vaskapui vízerőmű az itteni hajózási gondokat egyszer s mindenkorra levette a napirendről.
