Fejér László (szerk.): Vizeink Krónikája. A magyar vízgazdálkodás története (Vízügyi Múzeum, Levéltár és Könyvgyűjtemény, Budapest, 2001)
A 17-18. század vízi feladatai
1852-1853 1852. A Körös-Berettyó vidékén megalakultak az első vízszabályozási társulatok: a Hosszúfoki, az Ivánfenéki, a Berettyó, valamint a Fehér-Körösi társulatok. A szabályozási munkákat azonban csak a következő két esztendőben kezdték meg. Eszterházy Pál herceg „a közérdekre tekintettel” önként elbontatta ozorai malmát, s ezzel a Sió-szabályozás útjából az utolsó akadály is elhárult. 1 853. március 2. Az e napon kiadott császári nyílt parancs kimondta az úrbéri kapcsolatokból szárniazó .Jogok, járandóságok és kötelezettségek” megszűntét. Ezzel az 1848. áprilisi jobbágyfelszabadítás egyszer s mindenkorra végérvényessé vált. május 24. * Mauna Gyula (Esztergom) mérnök, a Tisza-szabályozás egyik jeles alakja. A vízépítészeti gyakorlat számára is jelentős folyószabályozási és vízépítési kutatásokat, kísérleteket végzett, amelyekről több publikációt jelentetett meg a szaklapokban. (f Szeged, 1918. december 2.) június-július A Duna árvize a Sárközt Solttól egészen Bajáig tengerré változtatta, mintegy 1720 km2 került ekkorvíz alá. július 7. * Halaváts Gyula (Zsena) bányamérnök, geológus, hidrogeoló- gus. Az artézi kutak adatai alapján először vázolta fel a fiatalkori üledékek ősföldrajzi elterjedését a Kárpát-medencében. A vízpazarlás és a kutak kivitelezési hibáinak megszüntetésére, valamint az artézi kutak számának csökkentésére és a vízvezeték kiépítésére tett javaslatai a helyes vízgazdálkodási szemlélet első megnyilvánulásai voltak. Ő volt az első artézi kútkataszter elkészítője (1896). (t Budapest, 1926. július 28.) november 1. Alexander von Bach belügyminiszter - a kereskedelmi miniszterrel egyetértésben - a magyarországi helytartóságot öt részre osztva az országos hatáskörű Építési Igazgatóságot is átalakította. A helyi helytartósági osztályok székhelyén építészigazgatósági osztályokat, ún. „Bausections Abteilung”-okat hoztak létre. A hazai vízépítési ügyeket egészen 1860-ig, eg)' újabb átszervezésig, a kerületileg illetékes építészigazgatóságok felügyelték. segédmérnökké fokozzák le és másfél esztendeig a galíciai útépítéseknél dolgoztatják. Ez utóbbi enyhe ítélet megerősítheti azt a feltételezést, hogy az ó-kanizsai forradalmi törvényszék - baljós neve ellenére - nem a forradalmi terror véres ökle volt. Nem közvetlenül tartozik a témához, de tanulságos a Tiszavölgyi Társulat esete, amelynek vezetői, látván, hogy az ármentesítési munkákat a kialakult helyzetben folytatni nem tudják - hazafias lelkesedésükben a rendelkezésükre álló 60.000 forintot a pesti fegyvergyár céljaira ajánlották fel. Tekintettel arra, hogy az említett összeget a tiszai töltések építésére bécsi bankárok adták kölcsön, a szabadságharc bukása után a pénzt irgalom nélkül bevasalták az érdekelteken. A következő mérnök, akiről érdemes megemlékezni, igazi katonai karriert futott be, jóllehet jámbor civilként kezdte pályafutását 1836-ban a Béga-csatorna szabályozásánál. Asbóth Sándor a bánsági harcok kitörése után jelentkezett a honvédségbe, ahol decemberben már mérnökkari századosként szolgált Vetter tábornok seregében. 1949 tavaszán részt vett a kápolnai, nagysallói ütközetekben, majd őrnagyként Kossuth katonai irodájának lett vezetője. Augusztus 11-én KossuTHtal együtt menekült Aradról Törökországba. Későbbi pályafutása során Amerikában egy ideig mérnökként dolgozott, majd a polgárháborúban az északiak egyik tábornoka lett. Mint az Egyesült Államok argentínai nagykövete halt meg alig 56 éves korában Buenos Airesben. Asbóth Sándor kapcsán érdemes megemlíteni, hogy a szabadságharc bukása után igen sokan emigráltak, mert tartottak a megtorlástól. Egyesek új hazájukban tökéletesen beilleszkedtek, s amikor már lehetett volna, akkor sem tértek vissza szülőföldjükre. Ezt az emigrációs veszteséget még soha senki nem vette igazán számba, pedig a menekülők között nyilván a tetterősebbek, esetenként tehetségesebbek alkothatták a többséget, s akiknek munkájára, haladó felfogására a későbbiekben is nagy szüksége lett volna az országnak. Mindez persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy aki itthon maradt, netán a szabadságharc küzdelmeiben sem vett részt, az kötelezően hazafiatlan, svarc- gelb érzelmű, tehetségtelen mérnök lett volna. A forradalom és szabadságharc küzdelmeitől távol maradók közé tartozik például Bodoki Károly, a Kö- rös-Berettyó-völgy szabályozásának kimagasló alakja, aki annyit tett hazájáért és szőkébb Békés-vármegyei pátriájáért, mint kevesen. Ugyanakkor kétségtelen, hogy őt például igazoltnak tekintette a bukás után berendezkedő abszolutista kormányzat, s nem vesztette el főmérnöki állását sem. Nem lehet a szabadságharc mérnökeiről beszélni úgy, hogy Mihálik Jánosról ne essék szó. Az 1818-ban született Mihálik előbb a hainburgi mérnökkari katonaiskolát végezte el, s már hadnagy volt, amikor a pesti egyetemen is mérnöki oklevelet szerzett. Ekkor kilépett a császári seregből és a Ferenc-csatornai építkezéseknél szerzett munkát. 1848 nyarán az elsők között jelentkezett a honvédseregbe, ahol mérnökszázadosként Vécsey tábornokhoz osztották be. Elsősorban Mihálik János, a szabadságharc mérnökkari ezredese
