Fejér László - Lászlóffy Woldemár: A hidrometria magyarországi fejlődése (1700-1945) (Vízügyi Történeti Füzetek 13. Budapest, 1986)

Bevezetés

hengeres csapágyban, hanem acélgolyók között forgott. Ha ezek közé be is jutott a finom iszap, maguk a forgó golyócskák segítették kisodrásukat. A szárnyfordulatokat jelző fogaskerék sem adott lehetőséget iszaplerakódásra, mert körülötte szabadon áramlott a víz. A szárnyfordulatok észleléséhez szükséges berendezést pedig oly módon egyszerűsítette, hogy a be-és kikapcsoláshoz szükséges alkatrészeket elhagyta,és a sűrű fogazatú számlálókerék helyett egy kis tízágú csillagkereket alkalmazott, amelyet a tengely végtelen csavarja kisebb súrlódási veszteséggel tudott forgatni. Ezen a merőben új megoldásokon kívül további jelentős előrelépést jelentett a fúrószerű vitorla. Küllők nélküli, csavart felületű vitorlát mások is, és már korábban alkalmaztak, így BAUMGARTEN (1847) és AMSLER-LAFFON (1880 körül)

119

. Az elől az áramlás irányára merőleges síkban levágott lapátokon azonban könnyen fennakadt a gaz, és a lapátok előtt torlódó víz az áramlás sebességétől függő mértékben befolyásolta a műszer ellenállását (31. ábra). A fúrószerű vitorla viszont éppen a megmérendő legnagyobb sebességnek megfelelő 31. ábra. Áramlási vízkúp vízkúp alakját követte, és így biztosította a műszer egyenletes forgását, ráadásul a vitorla ilyen kialakításánál növekvő vízsebesség esetén nem növekedtek az ellenállások akkora mértékben, mint az a hagyományos szárnytípusnál megtörtént. A vitorla alakját HAJÓS viaszból készített minta segítségével kísérletileg határozta meg.

120 (Az újszerű vitorlaalakot 1901-ben szabadalmaztatta az Ott-cég.) A további részletek tekintetében a sokoldalúság jellemezte a Hajós-szárnyat. Vitorlája cserélhető volt: sebes vízben meredek emelkedésű, lassúbban enyhébb menetű vitorlával mértek. A kétféle fordulatjelző közül az egyik minden egyes fordulatnál zárta az áramkört. Ezt