Fejér László - Lászlóffy Woldemár: A hidrometria magyarországi fejlődése (1700-1945) (Vízügyi Történeti Füzetek 13. Budapest, 1986)
Bevezetés
hajót két kavicsszállító uszályból ácsolták össze, melyeket a DGT pesti igazgatója MEGYASZAI István bocsátott rendelkezésükre. Többféle szárny, úszók, log*, szélirány- és sebességmérő volt a felszerelése. A szárny két láncon függő vízszintes tartórúdra volt erősítve, éppúgy mint RÉVYnél. A mindkét láncon méterenkint elhelyezett jelekkel ellenőrizték, hogy a kívánt mélységre lebocsátott műszer tartórúdja vízszintes helyzetben van-e. Integráló mérésekhez logot használt HORVÁTH, hiszen nem volt szüksége az egyes fordulatok jelzésére (18. ábra). Két méternél nagyobb mélység esetén, hogy a víz áramlása az egyes esetekben kötélen függő műszert túlságosan el ne ragadhassa, kb. 40 kg súlyú vaslencse nehezéket függesztettek a kötél végére. A nehezék alatt helyezkedett el a fenéktapintó, melyre egy befelé kúposodó mélyedést fúrtak, s ezt faggyú és viasz keverékkel töltötték meg. Ennek segítségével sikerült a fenékről mederanyag mintát a felszínre hozni. A 17. képen bemutatott hidrometriai állomás elején látható egy svájci gyártmányú Pitot—Darcy-cső, amelyet a lépcsőn állva lehetett leolvasni. A műszert csak 2 m-nél kisebb mélység esetén használták. Előnyt jelentett használatakor, hogy a megfigyeléshez nem volt szükség időmérésre, s a szerkezet alakja folytán csak kis mértékben zavarta meg a vízszálak útját. Különösen a fenék közelében tett mérésekre volt igen alkalmas. HORVÁTH meg is jegyzi tanulmányában, hogy a Pitot-cső és a Woltman-szárny képezik a komoly sebességmérés eszközeit, de mindig csak együtt használva. A Lánchídon alul, az egykori pesti Thonet-udvarnál** kiválasztott mérési szelvényben (19. kép) nem használtak szelvénykötelet, amelyet az árhullám hátán sodródó tárgyak ütközése elszakíthatott volna. E helyett a híd tíz helyén 2-2 kitűző rúddal meghatározott, a Duna folyásával egyező irányvonallal jelölték ki a mérési függélyek helyét, s ezekre állt rendre a mérőhajó. A sebes vízben ez nem volt egyszerű. Ezért a mérési szelvény felett egy másik keresztszelvényt is kitűzték és a segítségül kért gőzhajók egyike (a HARTA) úgy vetett horgonyt, hogy a Lánchídon megjelölt irányvonalak egyikében maradva, a számára kitűzött keresztszelvénybe leereszkedhessen. „Amint ez megtörtént, - írja HORVÁTH - akkor a kísérleti állomás, a HUNGÁRIA czímű [másik] gőzös által a HARTA csavargőzöshez lett remorkírozva (20. kép), és ahhoz kötve, mire azt leúsztattuk ... a szelvényhez, melyben az észlelések voltak megejtendők . . ." A függélyeknek a parton felállított tárcsás léctől mért pontos távolságát a vízről egy bécsi gyártmányú objektív-mikrométeres távmérő távcsővel határozták meg. (Ilyent KRUSPÉR István műegyetemi tanár is szerkesztett, de a mérés idejére nem volt megszerezhető.) A mérések során a víz sebességének és irányának adott pontban történő változását nem vették külön figyelembe, de olyan műszert használtak, amely a vízszintes és függőleges tengelye körül is el tudott mozdulni. A vízáramlás lüktetéséből származó szélsőértékeket pedig az észlelési idő meghosszabbításával próbálták kiszűrni. Megfigyelték, hogy az adott pontban megállapított középsebességtől való eltérések szélcsendes időben, csekély vízszintingadozásnál voltak a legkisebbek. Ugyanakkor a legnagyobb (8-9%-os) eltérések nagy mélységben a mederfenékhez közel voltak észlelhetők. E megfigyelésektől függetlenül az egyes eredmények zavart* A log eredetileg a hajók sebességének mérésére szolgáló egyszerű eszköz. Hajócsavarszerű, fordulatszámláló berendezéssel ellátott fejlettebb alakja integrálmérésre jól használható, de pontonkénti mérésre nem, mert a számláló berendezést nem lehet tetszés szerint megindítani és megállítani. * * A Thonet-ház a Duna bal partján, a mai Vigadó tér északi oldalán állott.
