Fejér László - Lászlóffy Woldemár: A hidrometria magyarországi fejlődése (1700-1945) (Vízügyi Történeti Füzetek 13. Budapest, 1986)
Bevezetés
koztat.* A tételekhez fűzött rövid tartalmi ismertetések, az anyag rendszerezése, valamint az egyes fejezeteket bevezető történeti áttekintések révén a kötet sokkalta többet nyújt, mint amennyit a címe elárul. A mérésben alkalmazott különféle elvek és a rájuk alapított műszerek és eljárások sokasága — a különleges, pl. a laboratóriumi alkalmazásokról nem is szólva — arra vall, hogy minden igényt kielégítő megoldást nem sikerült találni. Csupán Henry PITOT-nak a francia akadémia aranyérmével jutalmazott találmánya (1732) tette valóban lehetővé a keresztszelvény tetszőleges pontjában uralkodó pillanatnyi sebesség megmérését (2„ ábra/Fig. 16—17.). A hidrodinamikai nyomásnak megfelelő sebességmagasságot mutató Pitot-cső a hidraulikai laboratóriumok nélkülözhetetlen eszköze lett, de a vízfolyásokban való mérésekre nem alkalmas. Nagyon érthető, hogy Hollandiában a Haarlemi Tudós Társaság még egy fél századdal később is időszerűnek tartotta a következő pályakérdés kitűzését: „Lehetséges-e a folyók áramlásának sebességét bármely mélységben, középsebességét bármely keresztmetszetben oly szabály által meghatározni, melyet a gyakorlati mérések is igazolnak? Avagy ez csak a rendszeresen alkalmazott mérésekkel tudható meg? S ez esetben miféle eszköz az, mellyel a tetszőleges sebességű vizekben a legkisebb mérési hiba érhető el?" A pályadíjat Christiaan BRÜNINGS áramlásmérője (Strommeter, 2. ábra/Fig. 3. nyete el, amelynek használhatóságát a szerző mérési eredményei igazolták (1789) 9 . Az áramlás irányával szemben álló síklapra ható nyomóerőt csigákon vezetett zsinór vitte át a felszínen levő gyorsmérleg rövidebb karjára. A keresett sebességet — a mérleg egyensúlyát a hosszabb karon eltolható súllyal helyreállítva - a súly helyzete alapján állapították meg. A víznyomás felvételére szolgáló berendezés a fenékre állított függőleges rúdon tetszőleges mélységre volt beállítható. Ezzel a műszerrel körülbelül egyidőben (1780 körül) született az olasz Leonardo XIMENES vízi zászlója (2. ábra/Fig. 2.), amely egy ugyancsak függőleges rúdon mozgatható alkatrészre ható víznyomás nagyságát jelezte. A rúdra csuklósan felerősített, s az áramlás irányára merőlegesen álló síklap elfordulási szögéből megállapítható volt a víznyomás okozta kitérés mértéke. « A hollandus Cornelius KRAIJENHOFF 1787-ben szerkesztett egy hasonló, gyorsmérleggel működő berendezést. Itt a mérleg, rövidebb karjára vékony szállal felfüggesztett, a vízzel egyenlő sűrűségűre kitarázott, tehát bármely mélységben megálló kockatest elsodrásának megakadályozásához szükséges erőt mérte a hosszabb mérlegkaron tologatható nehezékkel. 10 ' Noha BRÜNINGS, XIMENES és KRAIJENHOFF megoldása egyaránt lehetővé tette a vízfolyás keresztszelvényének tetszőleges pontjában uralkodó sebesség megmérését, nehézkességük miatt a gyakorlatban nem terjedtek el. Nagyobb sikernek örvendett a jeles hamburgi vízépítési igazgató, Reinhard WOLTMAN sebességmérő szárnya (5. ábra), a ma Európában leginkább használt forgóműves sebességmérő műszerek őse (1790) 11 . A műszer vitorlája a víz sebességével arányos ütemben forog. Az időegységben megtett fordulatok számából tehát következtetni lehet az áramlás sebességére. A fordulatszámlálást elfordítható karra szerelt, beosztással ellátott fogaskerék tette lehetővé. A kart zsineg segítségével megemelve, a fogaskerék belekapcsolódott a vitorla tengelyén levő orsóba, és mindaddig forgott, amíg a zsineget feszesen meghúzva tartották. (A fogaskereket később fogaskerék áttétel váltotta fel, amelynek második kereke az elsőnek teljes körülfordulásait jelezte; majd * Munkánk szempontjából sem érdektelen megemlíteni, hogy KOLUPAILA bibliográfiájában 59 magyar szerző 95 címszó alatt szerepel.
