Fejér László - Lászlóffy Woldemár: A hidrometria magyarországi fejlődése (1700-1945) (Vízügyi Történeti Füzetek 13. Budapest, 1986)

Bevezetés

továbbá, hogy a felülről lefelé haladó integrálás eredményét a vitorlatengely kedvezőbb állása folytán kisebb hiba terheli, mint az ellenkező értelműét. Miután WEISSMAHR számítással meghatározta a vitorlatengely és a vízszintes alkotta hajlásszög változását (5 m/s-ig terjedő vízsebesség, 1 m/s-ig terjedő műszersebesség, valamint 48 kg-os terhelősúly esetére) kimutatja, hogy: 1. az ingaszerűen felfüggesztett műszerrel végrehajtott integráló mérés süllyesztés esetén jobb eredményeket szolgáltat, mint az ellenkező értelmű, 2. az ellenkező értelemben megismételt mérésekből származó eredmények számtani közepe általánosságban nem egyezhet meg a pontonkinti mérés eredményével, és 3. 10 cm/s műszersebesség esetén v < 1,0 m/s felső határig az integráló mérés pontossága megegyezik a pontonkintiéval; nagyobb,!/ = 2,0 m/s-ig terjedő sebesség esetén a két irányban végzett integrálás eredményeinek középértéke megközelíti a pontonkinti mérés adta eredményt (de ezek maguk is javításra szorulnak), és ha a sebesség 2,0 m/snál nagyobb, a tartókötél 48 kg-os terhelése már elégtelen. Az elméleti megállapítások helyességét mérési eredmények igazolják. Az 1 m/s körüli sebességű vízben 25 cm/s műszersebességgel lefelé végzett integrálás lényegesen nagyobb középsebességet adott, mint az ellenkező értelmű. Ugyanakkor fele akkora műszersebességgel az előbbinél nagyobb sebességek adódtak. Közli WEISSMAHR a Duna nagymarosi szelvényében 1914. június 14-én végrehajtott integráló mérés függélyközépsebességeit is. Mivel ezek a 11 függély egyikében sem haladták meg az 1,3 m/s-ot és lefelé 11 — 14 cm/s, felfelé 9—14 cm/s volt a műszersebesség, a lefelé integrálástól várható nagyobb sebességek kimutathatók ugyan, de a különbségek jelentéktelenek. Mindazonáltal WEISSMAHR megállapítja, hogy „tévedés volna ez utóbbi körülményből az integráló módszer javára szóló általános következtetéseket levonni. Ez mindössze csak arra jogosít fel, hogy amennyiben, bizonyos speciális esetekben, a gyakorlat igényeit az ingaszerűen felfüggesztett műszerrel nyerhető pontossággal is ki lehet elégíteni, a pontonkinti függélymérés helyett — mérsékelt műszersebességgel — a kényelmes integráló módszert is alkalmazhatjuk". Arra a kérdésre, hogy „Lehet-e a beméretlenül maradó fenékszakasz figyelembevételével a mérési eredményeket javítani?" WEISSMAHR így felel: ,,Nem helyeselhetjük a gyakorlatban meghonosodott azt a korrekciós módszert, amellyel a függélyt a másodpercek és a vitorlafordulatok regisztrálásával nyerhető integrálvonalaknak a fenékig való meghosszabbításával teszik teljessé. Bár ez az eljárás a jól beágyzott egyenletes fenékkel bíró medernél racionálisnak látszik . . . még a legideálisabb esetben sem jelenthet hibakorrekciót, sőt ellenkezőleg, még inkább a középsebesség további meghamisítására vezet". Elméleti fejtegetésének részleteit mellőzve csak a végkövetkeztetést idézzük: „Alkalmunk volt több mint másfél évtizedes gyakorlat során kerekszámban 1500 függély 30 cm-es szerkezeti magasságának a nálunk szokásos következtetéssel figyelembe vett hatását megállapítani, és az találtuk, hogy az, tekintet nélkül a sebességek nagyságára, egészen rendszertelenül, a mérésből közvetlenül adódó középsebességnek 0%-tól 2,8%-áig terjedő redukcióban nyilvánul [meg]". Mivel a mérsékelt sebességű süllyesztéssel végzett integrálás a pontonkinti függélyméréssel megegyező pontosságú eredményt ad, a szerkezeti magasságnak a gyakorlatban követett tekintetbe vételét nemcsak szükségtelennek tartja WEISSMAHR, hanem - önkényessége miatt — elvileg helytelennek is mondja. (A műszer helyes működésének ellenőrzése végett azonban mégis szükség van a szárnyfordulatok és az idő folyamatos regisztrálására.)