Fejér László - Lászlóffy Woldemár: A hidrometria magyarországi fejlődése (1700-1945) (Vízügyi Történeti Füzetek 13. Budapest, 1986)
Bevezetés
telimének figyelembevételével a tetó'zésnek megfelelő pontokon át megrajzolt görbe mégis a ±5% eltérést feltüntető sávon belül marad. Végül döntő jelentőségű volt a Tisza és a Maros vízhozamának az egyesülésük alatti szelvényben mért hozammal való egybevetése. A három mérőcsoport által 1900. április 17—27. között naponta kétszer megismételt mérések eredményeit feltüntető 53. ábra arról győz meg, hogy a két konfluens hozamának összege és az egyesülés alatti hozam közötti eltérés — 1,2% és +3,1% közt változott, és átlagban csupán 1,34% volt. Az eltérések többségének pozitív előjele a Tisza 6,5 km hosszú szakaszán bekövetkező párolgásra, elszivárgásra és késleltetésre utal. A kísérlet eredményét így foglalta össze HAJÓS: „bebizonyított dolognak mondhatjuk azt, hogy vízhozamméréseink relatív hibája az 1%-nak csak törtrészeire terjed".* b) Az abszolút pontosság ellenőrzése köbözéssel történt. Alkalmas helyül a máramarosi Visó vízrendszerében, a Vaséren épült, s a faúsztatást szolgáló makerlói tározó kínálkozott. Miután részletes felmérés alapján meghatározták a tározó mindenkori vízszintje és a megfelelő medencetérfogat közti összefüggést, közvetlenül volt megállapítható, hogy mennyiben egyezik meg a tározót tápláló vízfolyásokon bizonyos idő alatt a medencébe érkező vízmennyiség a bekövetkezett vízszintemelkedésnek megfelelő víztérfogattal. Bizonyos, hogy a két hegyi patak görgeteges medre semmiképpen sem volt eszményi hely a szárnnyal való mérésre, a medence aránylag csekély térfogata néhány órára korlátozta a mérés tartamát, és a tározóban ezalatt bekövetkezett térfogatnövekedés meghatározása sem lehetett tökéletes. Mindezek közrejátszhattak abban, hogy — amint az 54. ábra mutatja — az 1901. július 1-én végrehajtott első kísérlet során (amely alatt négy vízhozammérést sikerült elvégezni) a szárnymérésből számított vízmennyiség kereken 5%-kal felülmúlta a vízszintemelkedésnek megfelelő térfogatot. (A 0,5 m-es rétegekre vonatkoztatott eltérések 4,1%—6,2%-ra rúgtak.) A július 3-án megismételt kísérlet alkalmával a szárnymérés 9,06% többletet eredményezett. Megnyugtatóbb volt a Ferenc-csatorna óbecsei torkolati zsilipjének megtöltésével kapcsolatos mérés 1902 szeptemberében. A 15x72 m alapterületű zsilipkamra térfogata 10 000 m 3 , telési ideje pedig kereken 10 perc volt. Mivel a másodpercenkint beömlő víz mennyisége a tolókapun levő tiltó nyitása közben növekszik, majd a kamrában emelkedő vízállásnak megfelelően rohamosan csökken, csak gyors ütemben ismételt vízsebességmérésekkel lehetett eredményt elérni. Ezért a zsilip előcsatornájának keresztszelvényében egyszerre négy függélyben végeztek fenékig terjedő részletező mérést úgy, hogy a szárnyak lebocsátása és felhúzása egyazon csörlővel történt. A szárnyfordulatokat a régi, négykarú Morse-gép jegyezte fel, papírszalagjának továbbítására villanymotort használtak, és a másodperceket ceruzával jelölték meg rajta. Az első kísérlet 10 percig tartott, s közben három vízhozammérést végeztek. A második alkalommal a vízbeeresztést lelassították és így öt vízhozammérésre jutott idő. Az eredmények értékelését megnehezítette a zsilipkamrában — különösen a megtöltés első szakaszában — az erősen hullámzó vízfelszín mindenkori helyzetének megállapítása. A vízállásleolvasások alapján számított víztérfogat (55. ábra) az első kísérletnél 3%-kal kisebb volt a sebességméréssel kapott értéknél, a harmadik kísérletnél viszont 3,2%-kal nagyobb. (A mérési időszak legmegbízhatóbb szakaszát tekintve az eltérés csupán 1,5% volt.) * HAJÓS kissé túlzó nyilatkozata 1902-ben hangzott el a mérnökegylet egyik ülésén. Később feltehetően óvatosabbá vált, mert 1906-ban megjelent „Hidrometriá"-jában a vízsebességmérés pontosságáról szólva már nem tett említést az 1% törtrészeire terjedő relatív hibáról.
