Fehér Ferenc - Horváth Jenő - Ondruss Lajos: Területi vízrendezés (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1986)
2. Fehér Ferenc: Fizikai hidrológiai folyamatok
A segédletbe foglalt különféle módszerek csoportosíthatók: — a felhasználó célja szerint, amikor a tetőző vízhozamok vagy az árhullámképek, ill. jellemző paramétereinek az ismerete szükséges; — a rendelkezésre álló kiindulási adatok szerint: hosszú, legalább 20 éves vízhozamadatsor birtokában; rövid, de legalább 6 éves vízhozamadatsor ismeretében; kevés, de részletes, esetleg a feladat megoldása érdekében összpontosított mérés- sorozat (a vízhozam és az azt kiváltó csapadék) adatainak ismeretében; csapadékadatok ismeretében; vízhozam- és csapadékadatok hiányában. A módszerek — még a statisztikai eljárások is — közelítő értékek meghatározására (becslésére) alkalmasak. Lényeges a helyi, ill. a pillanatnyi körülményeknek szerepe. A helyismeret és tapasztalat birtokában a becslési bizonytalanság csökkenthető. Minden esetben célszerű több módszert alkalmazni, és az így kapott eredmények közül műszaki mérlegeléssel kell kiválasztani a felhasználandó értéket. Tájékoztatásul minden segédlet megadja a módszerekkel kapott eredmények megbízhatóságát. A hegy- és dombvidéki vízgyűjtőkön a mértékadó vízhozam meghatározásának egyik legáltalánosabban alkalmazott módja az egyidejű lefolyásvonalak módszere (vízgyűjtőkarakterisztika-módszer). Ezt az eljárást a kisebb vízgyűjtőkről (10... 15 km2) összegyülekező, csapadékból származó vízhozam számítására használják (Remenieras, 1959; Szalai, 1977; V. Nagy, 1979). A módszernek az a lényege, hogy a vízgyűjtő területen meg kell határozni azokat a helyeket (ezek vonalak mentén helyezkednek el), ahonnan a vizsgált mederszelvénybe azonos lefolyási idők alatt jut el az oda lehullott csapadékvíz. Az egységhullámkép-módszer azon az elven alapszik, hogy feltételezzük: a lefolyó árhullám olyan elemi árhullámoknak a szuperponálódásával alakul ki, amelyek egységnyi csapadéknak a vízgyűjtőre való lehullásából keletkeznek. A többitől jól elkülöníthető, összetartozó csapadék- és lefolyásadatokból tehát azt a képzeletbeli árhullámot kell kiszámítani, amelyet az egységnyi csapadék váltana ki. Tetszőleges nagyságú csapadék esetén a lefolyás nagyságát az egységárhullám ordinátáinak arányosításával, majd összegzésével lehet meghatározni. Az eredő árhullámkép módszere az egységnyi árhullámképet egy általános háromszöggel közelíti meg, úgy hogy a görbe árhullámkép alatti és a háromszög alatti terület egyenlő legyen. A két csúcsvízhozamnak és az árhullámok felszállóágához tartozó időtartamoknak is meg kell egyezniük. Azokon a területeken, ahol nem áll rendelkezésre megfelelő lefolyási adatsor, tapasztalati (empirikus) összefüggéseket kell alkalmazni. Ezek az összefüggések a különböző gyakoriságú nagyvízhozamokat az átlagos csapadék, a vízgyűjtő terület nagysága, alaki jellemzői, talajtani, klimatikus és topográfiai jellemzők függvényében adják meg (Ondruss, 1976). A sík vidéki vízgyűjtők mértékadó fajlagos vízhozamának meghatározásakor nagy jelentősége van a vízgyűjtő terület nagyságának. A kistérségi összegyülekezési folyamatok a mezőgazdasági tábla vagy mezőgazdasági üzem nagyságrendjében, tehát 57
