Fehér Ferenc - Horváth Jenő - Ondruss Lajos: Területi vízrendezés (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1986)
6. Fehér Ferenc: Sík vidéki vízrendezés
A nyári időszak belvízhelyzetének kialakulásában a nagy intenzitású, nagy mennyiségű esőknek van szerepük. Mivel ebben az időszakban a növények víztűrő képessége nagyon csekély, a gyors vízelvezetést feltétlenül meg kell oldani. A nyári belvizek kialakulásában nagy jelentősége van az öntözésnek is. Az öntözés hatására a talaj felső rétege telítődik, így a csapadék nem tud beszivárogni, felszíni elöntést okoz. A védekezéskor feltétlenül gondolni kell az öntözött területek megfelelő vízelvezető rendszerének kialakítására és az ésszerű víznormák alkalmazására. Az őszi időszakban kialakuló belvízhelyzet a legkevésbé veszélyes. Ekkor ugyanis még a nagy intenzitású csapadék sem okoz tartós felszíni elöntést, de ez ősszel ritkán fordul elő. Csapadék szempontjából inkább a hosszan tartó nedves időszakok a jellemzőek, kis intenzitású csapadékkal. Az így kialakuló belvíz tulajdonképpen a fedőréteg túlnedvesedése, ami az őszi agrotechnikai munkákban (betakarítás, talajmunkák, vetés) okoz gondot. Az őszi belvíz elleni védekezés a hagyományos belvízrendezési, belvízvédekezési módszerekkel nem oldható meg, csak a talajnedvességszabályozás hozhat kellő eredményt. 6.1.1.2. Belvízrendezés, belvízvédekezés A belvízvédekezés tevékenységi köre két részre osztható: a belvízelvezető művek építésére, fejlesztésére, azaz a belvízrendezésre és a művek üzemeltetésére, azaz az operatív belvízvédekezésre. Korábban a belvízrendezés műveinek megépítése, fejlesztése során a felszíni vízelvezetés igényeit kellett kielégíteni. A cél a felszíni elöntést okozó belvíz minél nagyobb tömegének megfelelő ütemű elvezetése volt. Az elvezetés a mezőgazdasági tábla felszínén, majd nyílt árkok rendszerében, a belvízcsatorna-hálózatban történt és történik. A hagyományos belvízrendszerek magukon viselik ezeknek az igényeknek a jegyeit. A mezőgazdasági táblán belül műszaki beavatkozásra, műszaki elemek létesítésére általában nem kerül sor. Táblásításkor kellett arra törekedni, hogy a táblán egy irányú esések legyenek a tábla mentén kialakított üzemi belvízcsatorna irányába. Ennek megfelelően az üzemi belvízcsatornákat, sőt az egész belvízrendszer csatornáit is igyekeztek a terep mélyvonulataiban vezetni. A mezőgazdasági termelés korábbi fejlettségi fokán (az 1970-es évek elejéig) a kisebb mezőgazdasági táblák ezeknek az elveknek a megvalósítását lehetővé tették. Az üzemi csatornákat általában sikerült a táblák mellett úgy elhelyezni, hogy azokba a felszíni víz legnagyobb része minden nehézség nélkül bejuthatott. Az egyedüli problémát a csatorna melletti depóniák okozták, amelyek gátolták a belvíznek a csatornába jutását, ezért a terep legmélyebb vonulatainál a depóniát átvágták, és így a víz befolyhatott a csatornába. Ilyenkor azonban az üzemi csatornák nem kaptak egyenletes oldalterhelést (ahogy azt számos méretezési eljárás feltételezte), hanem koncentráltan érkezett a belvíz (ez a Kienitz-féle elvi modellt támasztja alá). A belvízrendezés hagyományos módszereinek alkalmazását a 6-2. ábrán mutatjuk 146
