Fehér Ferenc - Horváth Jenő - Ondruss Lajos: Területi vízrendezés (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1986)
6. Fehér Ferenc: Sík vidéki vízrendezés
6.1.1. Felszíni vízrendezés 6.1.l.l. Belvízjelenségek A sík vidéki területeken a belvíz korábban egyértelműen a csapadékból vagy a talajvízből származó felszíni elöntés volt. Kienitz sokrétű vizsgálatai mutattak rá arra, hogy nemcsak a felszíni elöntést kell belvíznek tekinteni, hanem a talaj termőrétegének káros vízbőségét is (Kienitz, 1972). Hagyományos belvízrendezés esetén a talajba jutott káros mennyiségű viz elvezetésére nincs mód, tehát ilyenkor a fő cél a felszíni víz elvezetése. Eltérő jellegű a belvízvédekezés azonban abban az esetben, ha a felszíni elöntés kötött talajon alakul ki (csapadék vagy hóolvadás hatására), vagy ha áteresztő fedőrétegű talajon a talajvízszint megemelkedése miatt következik be. Az előbbi az ún. klasszikus belvízrendezési probléma, az utóbbi a talajvízszint-szabályozás körébe tartozik. Klasszikus belvízrendezésnél tehát a talaj felső rétege kötött, az elöntést okozó víz pedig csapadékból származik. Szélsőséges esetben, amikor a nagy tömegű hó hirtelen elolvadásából és az ezzel egyidőben jelentkező, nagy mennyiségű esőcsapadékból keletkezik a belvíz, előfordulhat az is, hogy nagy mezőgazdasági táblarészek, sőt egész mezőgazdasági táblák is víz alá kerülnek. Az általános belvízelöntési kép azonban más — ahogy azt a sík vidéki összegyülekezési folyamat leírásakor bemutattuk —, a belvízelöntések, belvízfoltok elsősorban a táblák mélyvonulataiban, a mélyen fekvő, lapos részeken alakulnak ki. A belvízjelenség tehát általában foltszerű vagy a hosszanti mélyvonulatban jelentkező felszíni elöntés, és nem a teljes táblára kiterjedő felszíni vízborítás (6-1. ábra). A belvíz kialakulásának legösszetettebb és legveszélyesebb módja az ősztől tavaszig tartó időszakban (az ún. téli félévnek) a belvízképződés szempontjából kedvezőtlen alakulása. Az ősztől lehulló csapadék —, amely a belvíz szempontjából előkészítő csapadék — és a téli talajfagy —, amely a már talajba szivárgott nedvességtartalmat konzerválja — olyan jelenségeket őriz meg a tavaszi időszakra, amelyekbe sem beavatkozni nem lehet egyszerű belvízvédekezési módszerekkel, sem szabályozni nem lehet a folyamatok alakulását. Tulajdonképpen nem is cél ennek a két jelenségnek a túlzott mérséklése, hiszen az őszi-téli csapadékra a talaj nedvességgel való feltöltő- dése miatt szükség van, a talajfagynak pedig agrotechnikai szerepe is van. A tél végi—tavaszi belvizet kiváltó közvetlen tényezők közül a hóolvadás hatására tudunk jobban felkészülni, hiszen a hóban tárolt víztartalom meghatározása egyszerű módszerekkel elvégezhető. Az olvadással egyidőben lehulló esőcsapadék a belvizet közvetlenül kiváltó ok. Jelentkezése esetén már csak a belvízvédekezés módszereivel védekezhetünk. A tél végi—tavaszi belvíz elsősorban az őszi vetésű és az évelő növényekben tesz kárt, de csak akkor, ha a belvízborítás túlságosan elhúzódik. Ebben az időszakban ugyanis a növények víztűrő képessége lényegesen nagyobb, mint a vegetációs periódusban, tehát a rövid ideig tartó belvíz nem okoz komoly biológiai károkat. Ez azt 144
