Esőztető öntözések kézikönyve (OVF, Budapest, 1965)

IV. Esőztető öntözőberendezésekkel kapcsolatos közigazgatási, jogi, pénzügyi feltételek

4. Hitelellátás, kedvezmények Az állami szervek öntözőteleplótésítési költségeit felügyeleti hatóságuk bocsátja rendelkezésre. Az állami szerv ebből finanaszí- rozza a létesítés költségeit. A termelőszövetkezetek öntözésfejlesztési beruházásaikat két­féle pénzügyi forrásból valósíthatják meg. Az egyik forrás a ter­melőszövetkezet saját ereje. A másik forrás az, hogy az állam a Tsz. beruházások megvalósításához hosszúlejáratú hitelt bocsát rendelkezésre. Az esőztető öntözési beruházási tervek megvalósí­tásánál a Tsz. saját erő csak kis mértékben érvényesül (az elvégzendő munkák jellege miatt), túlnyomórészt állami hitelből létesül­nek. Az állami tervhitel mértékét a megyékre lebontott keret­számok határozzák meg. A megyei keretszámok kiadása után a Földművelésügyi Mi­nisztérium és az Országos Vízügyi Főigazgatóság a megyei taná­csokkal tételesen megtárgyalja a keretszámok kitöltését, illetve a megye öntözésfejlesztési programját. Ezeket a tárgyalásokat a be­ruházások tervezett megvalósítása előtt kb. 8 — 10 hónappal (a meg­előző év júniusában) tartják meg. A tárgyalásokon résztvesznek a területileg illetékes vízügyi igazgatóságok is. A tárgyalásokon a résztvevők tételesen sorra veszik az egyes termelőszövetkezetek részére előirányzott öntözésfejlesztéseket. A tárgyalás során meg­állapodnak az egyes tételek tervezési és kivitelezési igényeiben meg­állapítják a tervezési és kivitelezési sorrendet. A helyszíni kijelölés sőrém felvett beruházási (építési) javaslatok, valamint a résztvevők helyszíni ismeretei alapján meghatározzák az öntözésfejlesztéshez szükséges gépek (átemelő szivattyúk, hordozható esőztető beren­dezések) és anyagok (a. c. nyomócső, csőkúthoz béléscső) mennyisé­gét és ütemezését. A Tsz-ek az öntözőtelepek beruházásainál kedvezményben ré­szesülnek. Már a műszaki terveket is kedvezményes áron kapják. A felszín alatti nyomócsöves esőztető öntözőtelep tervezésének kedvezményes díjszámítását a 32057/1959 (V. É. 8.) OVF. uta­sítás ; a hordozható esőztető berendezésekre vonatkozó kedvezmé­nyes díjszámítást pedig a 9/1961 (V. É. 5.) OVF-ÁH sz. utasítás tartalmazza. A kivitelezésre vonatkozó kedvezményeket a Tsz-ek gazda­sági megerősítéséhez és fejlesztéséhez nyújtott állami támogatás mértékét tartalmazó 3004/7/1964./IX. 13./ sz. Korm. határozat tartalmazza. (V. É. XI. évf. 18. 1964. XT. 20.) A pénzügyi állami támogatás mellett az állam a vízügyi szol­246

Next

/
Thumbnails
Contents