Eggelsmann, Rudolf: Talajcsövezés (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1987)
1. Általában a talajcsövezésről (bevezetés)
kifejezést használja. Az ezeknek megfelelő drén, drénezés kifejezés főleg összetételekben (pl. vakonddrén, drénárok stb.) vagy esetenként a nyelvezet egyszerűsítésére használatos. A könyv nemcsak a mezőgazdaság által hasznosított talajok talajcsövezését tárgyalja, hanem a mély-, magas- és útépítés, valamint a tájépítés (parkok, kertek, sportpályák, repülőterek, szabadidő-területek, temetők, szeméttelepek stb.) drénezési problémáit is. Míg ezeket a talaj cső vezési eljárásokat elsősorban közép-európai feltételek között vizsgáljuk, az öntözött szemiarid és arid (félszáraz és száraz) területek szikes talajainak drénezésekor elsősorban külföldi tapasztalaokra támaszkodhatunk. A talaj csövezésnek javítania kell az adott terület talajának vízháztartását. A talaj rossz vízgazdálkodásának éghajlati vagy geohidrológiai okai lehetnek, de előfordulhat, hogy (pl. száraz területeken a szikesedés elkerülése érdekében) bő vízzel öntöznek, vagy az adott hely a talaj adottságai miatt tárol nagy mennyiségű vizet. Ma — a korábbiaknál jobban — minden elnedvesedett talaj drénezése előtt megköveteljük az elnedvesedés okainak és hatásának egyértelmű megállapítását, mivel a talajcsövezési módot ennek megfelelően kell megválasztani (1.1. ábra). 1.1. Történeti áttekintés A talajcsövezés fejlődésében három szakaszt különböztetünk meg. Az első kő- vagy csöves őréneket az időszámítás előtti időből említi a történelem, ezt ásatások is alátámasztják. Ezek a középkorban feledésbe merültek. Újból csak 1650-től kezdve találunk fából, rőzsekötegből vagy kőből, kavicsból készült drénrendszereket, mindenekelőtt Angliában. Nemsokkal később már Skóciában, majd Németországban is használtak drénezési célokra kúpcserepeket, amelyeket az agyagból készült dréncsöveket megelőző megoldásnak tekintenek. Az agyagcsősajtó bevezetése, amelyet 1840 körül Angliában találtak fel, nagy lendületet adott a talajcsövezésnek Európa-szerte (Bohn, 1939.). Az ezt követő több mint százéves időszakban a talajcsövezés tapasztalati úton fejlődött tovább. Ehhez az égetett agyagból géppel készített, kézzel lerakott talajcsövek alkalmazása, a mezőgazdasági műveléstechnikai kísérletek és a talajtani tapasztalatok is hozzájárultak. A Német Kultúrtechnikai Bizottság, 1952-től kezdve a Kultúrtechni- kai Felüegylőség, ill. a Vízépítésügyi és Kultúrtechnikai Felügyelőség, 1978 óta pedig a Német Vízgazdálkodási és Kultúrtechnikai Egyesület kiemelten foglalkozott a talajcsövezés kérdéseivel. Erre utalnak a Kulturtechniker (1897—1944), a Wasser und Boden (1949-től), valamint a Zeitschrift für Kulturtechnik und Flurbereinigung (I960 óta) c. folyóiratokban megjelent 16
