Eggelsmann, Rudolf: Talajcsövezés (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1987)

7. A talajcsövezés tervezése, műszaki alapelvek

A feltöltődött területek talaj csövezésére külön szabályok érvényesek, amelyek egyenlő mértékben figyelembe veszik mind a gyakorlati tapasztalatokat, mind pedig a műveléstechnikai-talajtani kutatások eredményeit. Geológiai-földrajzi szempontból megkülönböztetünk tenger, brakk, repedezett brakk és folyó menti feltöltődött területeket. Emellett létezik a talajgenetikai szempont szerinti felosztás: sós, meszes, agyagos, repedezett feltöltődött terület és lápos feltöltődött terület (Kuntze, 1965.).

Az évszázados művelés során a feltöltődött területen a helyi viszonyoktól függően többnyire sűrű vízelvezető hálózat alakult ki, amelyet sekélyebb vagy mélyebb árkok és többé vagy kevésbé ívelt kisméretű mező- gazdasági táblák alkotnak. A DIN 1185 felhívja a figyelmet, hogy talajcsövezéskor és az azt követő műveletek során messzemenően figyelembe kell venni a természetes és mesterséges talajrétegződést.

A sík terepen a tökéletlen vízelvezetés, a feliszapolódási és okkerese- dési veszély, valamint a sűrű csatornahálózat általában csak egyedi szívók létesítését teszi lehetővé. Szisztematikus (teljes) talaj csövezés zárt gyűjtők és átemelők együttes alkalmazása esetén lehetséges, amennyiben ezt a hidraulikai viszonyok lehetővé teszik (Müller-Späth-Hall, 1961.). Ezek beváltak, mivel így csökkennek a fenntartási költségek és az árkok okozta területveszteség, azonban kétségtelenül nagyobbak az építési költségek.

A szívótávolság gyakran az árkok távolságához és a táblák nagyságához igazodik. Sekély árkok esetén az árkokkal párhuzamos szívókat az egyik oldalra vagy az árok alá telepítjük. Ha mélyek az árkok, akkor mindkét oldalra helyezzünk el szívókat. 1 m-es szívómélység esetében a következő átlagos szívótávolság ajánlott (Kuntze, 1965.):

— tengeri feltöltődött terület L = 10...20 m;

— brakkvizes feltöltődött terület L = 8...15 m;

— folyó menti feltöltődött terület L = 8...20 m.

A repedezett feltöltődésű kötött vizes talajban, a talajcsövezés hatása csekély, ezért az eddiginél jobban meg kellene fontolni a cső nélküli drének (vakonddrén) alkalmazási lehetőségét (4.2. és 5.2. alfejezet).

A drénmélységnek a szívók kezdeténél részben feltöltődött árkok és elegyengetett táblák esetén is elegendőnek kell lennie. Az 1 m-nél nagyobb átlagos szívómélység, amely kisebb távolsággal jár együtt, általában előnyösebb, mint a sekélyebb szívó elhelyezése. Kivételt képez azonban a repedezett feltöltődés, valamint az ároknyitás nélkül fektetett talajcső, és felhívjuk a figyelmet az 5.1. táblázat adatainak betartására is.

Feliszapolódási és okkeresedési veszély esetén a szívók hosszát 100 m-re kell korlátozni és a lejtés minimális értéke 0,3 % lehet a drénszű- rők védelme miatt (1. az 5.1.3. pontot és a 8.3. alfejezetet).

7.3.2. Feltöltődött területek talajcsövezése

172