Dunka Sándor - Papp Ferenc: A Berettyó vízgazdálkodásának és jeges árvizének története (Vízügyi Történeti Füzetek 17. Budapest, 2008)
A védekezésről negyven év távlatából
fekete éjszakában. A házak ablakaiból egy csöppnyi fényhasáb sem szűrődik ki, nem hallatszik az állatok neszezése, még a kutyák sem ugatnak. Tökéletes csend és sötétség, mint a sírban. Ez a néma település Darvas volt. Aztán újabb 10 perc, ismét egy kísértet-falu, Csökmö. Elhagyjuk Csökmőt is, a Berettyó-Sebes Körös deltájának legmélyebb pontjára kerültünk. Teljes sötétségben haladtunk a felettünk és az országút felett méterekkel magasodó Kutas bal parti töltés mellett. Szerencsére vizet eddig nem találtunk, tehát még mindig áll a lesuvadt töltés Foki-híd mellett. Aztán néhány perc múlva, távoli derengés sejlik dél felől az éjszakában, majd ismét eltűnik. Áthaladtunk a delta legmélyebb pontján - a szurokfekete Halaspusztán - felhúzunk a Berettyó töltésére, felérünk a Szeghalmi hídra, s a kísértetiesen sötét éjszaka után mint egy tündér-álom, ezernyi földbe szúrt fáklya ontja a Berettyó túlsó oldalán fényét a tükörsimán haladó Berettyó vizére, mely megsokszorozódva veri vissza a fényt a sötét éjszakába. A fáklyák mögött pedig, a Berettyó jobb partján ezer ember építi a nyúlgátat, hogy megmentse Szeghalmot és még néhány települést az árvíz pusztításaitól. Személygépkocsinkkal megállunk a híd túlsó oldalán, bevárjuk az autóbuszokat, egy-kettő-három..., megvan mind a nyolc. Ezt szerencsésen megúsztuk. A kernyei szivattyútelephez kell mennünk, ahol Bérdy Gyula mérnök kollégánk irányítja a nyúlgát építését. A szivattyútelepig még néhány utcán kell Szeghalomban átmenni. Ujabb megdöbbentő látvány, az út mellett, az autóbusz megállóknál százak várják a buszokat (nem a mienket), hogy átszállítsák őket valamely biztonságosabb, - árvíztől nem fenyegetett településre. Az első sorokban gyermekek állnak, kabátkájukban dideregve (mert bár nyár van, az éjszaka azért hideg) fogják kis kezükben iskolás és óvodás táskáikat, amiket szüleik bizonyára élelemmel raktak tele. Lassan megérkezünk a szivattyútelepre, a diákokat átadom Bérdy Gyuszinak, aki rögvest munkába állítja őket. A buszok maradnak, lehet hogy szükség lesz rájuk a kitelepítésre, de a diákokat is vissza kell szállítani a munkák befejezése után. Ezt az esetet eddig nem mondtam el senkinek, bizonyára mindenki nem bátor, hanem botor embernek tartott volna. En a gépkocsivezetővel együtt lejelentkeztem a Védelmi Központban, ahol most Szabó János termelési osztályvezető irányította a védekezést. Megkaptam a beosztásomat, Szilágyi Lajos barátom a társa, ő egyébként osztályomon a beruházási csoportvezető. Mivel a védelmi központban nincs mát elég hely, számunkra szállást a Szeghalom túlsó oldalán - ugyancsak a 47-es út mellett - levő földszintes szállodában biztosítanak. Külön egyágyas szobánk van, WC és kút az udvaron. De ez még így is főúri elhelyezés. Minden nap gépkocsi jön értünk, mely beszállít a Védelmi Központba. Feladatunk: megfelelő helyet találni a megépítendő új védelmi központnak, megtervezni, s a hatósági engedélyeket beszetezni. Nyugodtan végeztük Lajos barátommal a munkát, egy év múlva mát állt is az általunk megtervezett új Védelmi Központ a hídnál, a Berettyó folyó bal parti töltése mellett. Mindmáig ott áll. Mikor egy kis időnk volt, Lajossal megnéztük a suvadás helyét. A töltéskotonán alig egy földszalagocska tattotta a koronáig érő vizet. Ma sem tudom, hogy tudta ez a keskeny sáv megtartani ezt a hatalmas vízoszlopot? Az előző napi éjszakai utazásra gondolva végigfutott a hideg a hátamon. A veszély azonban korántsem múlt el. A védelmi központban tudtuk meg, hogy Szeghalomban a töltésig érő kerteknél komoly szivárgások és buzgárok vannak, s minden pillanatban várni lehet a Berettyó jobb parti elszakadását. Ráadásul ott a töltésig érő kertek miatt még védekezni sem lehet. Ezért a Központi Védelemvezetés elrendelte a Berettyó bal parti töltésének megnyitását és a kiömlő víznek a Berettyó vésztározójába engedését, vagyis az akkor már megépült vésztározó feltöltését. Mivel ekkor már közel este volt, s aznapi feladatunkat befejeztük, kimentünk Lajossal megnézni a megnyitást. Felemelő érzés volt látni, hogy egyetlen kotró mint nyitja meg a töltést, és a kialakult nyíláson miként ömlik a víz zuhanva a tározóba, egyre bővítve a
