Dunka Sándor – Fejér László – Vágás István: A verítékes honfoglalás. A Tisza-szabályozás története (MKVM, Budapest, 1996)
IV. A "Tisza-regulázási" tervekről
sík földeken, mert a töltések nem engedték - óhatatlanul emelkedett az árvízszint. Noha VÁSÁRHELYI a töltések méretét tekintve igen óvatos volt, és a biztonság érdekében inkább nagyobb szelvény kialakítását javasolta, alábecsülte a szükséges nagyságot. Az elmúlt több mint száz esztendő alatt az általa ajánlott töltésméreteket, helyesebben a töltések keresztszelvényének területeit, legalább négyszeresükre, vagy még annál is nagyobb mértékben kellett növelni! A következő sarkalatos kérdés, amivel VÁSÁRHELYI terve a töltések burkolatán, a töltések mögött összegyülekező vizek levezetésén, ill. a hajózási viszonyok javításán túl foglalkozott az, hogy „hol kezdessék meg a szabályozás? ” A maga által feltett kérdésre VÁSÁRHELYI válasza eléggé diplomatikus. Érdemes a maga teljességében idézni: „Ezen kérdés megoldása dügg a folyó és környéke topographiai fekvésétől, és függhet a társulati kör kiterjedésétől: e kettő határozza meg s egymástól merőben függetlenül elkülönítheti mindazokat a szakaszokat, mellyek a föld fekvés és azon pontok által jcleltctnck ki, hol a mellék folyók beszakadnak; és szabályoztassék a folyó ha tetszik minden szakaszban egyszerre a szabályosság tulajdonságához és külön féleségéhez képest felülről alá, vagy alulról fcllelé, mikép az előleges javaslatban is megmondatott: különösen a töltéseket minden szakaszban felülről kell kezdeni, hol egy magasabb ponthoz köttetvén alá felé huzatnak, ellenkező esetben az aláírói felfelé húzott s még be nem végzett töltéseket a felső víz hátúiról köny- nyen megkerülhetné, s gyenge részeiket megtámadván semmivé tenné, különben is az alulról kezdett töltések mindaddig mitsem használnak; valamig a felső magos ponttal össze kapcsolva nincsenek, és ebből természetesen következik a töltési munkálatoknak felülről alá felé folytatása. Az átvágásoknál, mint már feljebb elé adatott, a munkálat megkezdése és folytatása több változékonyságot enged meg. ” Tehát a töltéseket általában a folyó mentén felülről lefelé célszerű építeni, mert ellenkező esetben az árvíz elmoshatja minden addig munka eredményét. Az átvágások tekintetében pedig alulról felfelé, vagy mindenütt egyidőben, de lehetőleg úgy célszerű munkálkodni, hogy a felsőbb átvágások ne váljanak sokkal gyorsabban anyamederré, mint az alattuk létesítettek. A töltéseket felülről lefelé és ezzel egyidőben az átvágásokat alulról felfelé építeni a gyakorlatban lehetetlen. Egy adott folyószakaszon a szükséges átmetszések kialakítása előtt nem lehet a folyóhoz közeli töltést megépíteni. Az árvízmentesítésre a Tisza mentén mindenhol szükség volt, nem lehetett egyes tájak részére sorrendet: előnyt vagy halasztást előírni, és azt be is tartatni. VÁSÁRHELYI Pál is tudta, hogy a merev alapelveket a kivitelezés adottságai miatt majd valószínűleg enyhíteni kell, hiszen maga is utalt a „több változékonyság” lehetőségére. Óvatos megfogalmazása hátterében az az igen egyszerű tény állott, hogy a tiszai vízimunkák legfőbb motorját a felsőtiszai érdekeltségek jelentették. Már a VÁSÁRHELYI által 1845-ben benyújtott „Előleges javaslat,, is lényegében kormányzati válaszlépés volt a Szatmár és Szabolcs vármegyei birtokosok sürgető 86
