Dunka Sándor – Fejér László – Vágás István: A verítékes honfoglalás. A Tisza-szabályozás története (MKVM, Budapest, 1996)
II. Az egységes szabályozás gondolatának születése
hasznosítani tudja, egyik fő kezdeményezője volt ezen a vidéken a német és - evangélikus vallásuk miatt a Felvidéken üldözött - szlovák parasztok betelepítésének. Egyik korábbi fejezetünk mottójául választott Erdei Ferenc idézet őrá vonatkozik. A gabonatermelés térhódításával, a szemtermés növekedésével a vízimalmok is felszaporodtak. A XIX. században, a hajómalmokat is hozzájuk véve, számuk közeljárt a tízezerhez. A vízimalmok okozta elmocsarasodás a XVIII. század közepére annyira elmérgesítette a helyzetet, hogy a királynő, MÁRIA Terézia a további táj rongálás megállítására 1751-ben törvényt hozatott, amely szerint a károsnak ítélt vízimalmokat a hatóság erővel leronthatja. A hatósági fellépés persze erős ellenállásba ütközött és nem volt kellően hatékony. Majd száz esztendővel később, VÁSÁRHELYI Pál akadémiai székfoglalójában így írt a malmok szerepéről: „Legszebb folyók malomvizül használtattak, egyedül a minden vízműtant nélkülöző partlakosok kényére hagyatva, s a malombirtokosok, molnárcéhek haszonlesésének átengedve. ” A malomgátak lerontása nem ment mindenütt simán. Az 1810-es évek végén például a Sebes-Körös menti körösharsányi malomnál szabályos csata folyt a vármegyei hatóság és az érintett birtokosok között. Ami igazán meglepő, hogy a küzdelem a malompártiak győzelmével ért véget, és csak 1823-ban sikerült a gyakorlatban is érvényt szerezni a törvénynek. Mint láttuk, számtalan oka volt annak, hogy az Alföldön végzett vízimunkák oly ritkán vezettek eredményre. A Tisza völgyében működő királyi biztosok tevékenységük (legtöbb esetben sikertelenségük) mérlegét megvonva, előbb-utóbb eljutottak ahhoz a felismeréshez, hogy a területen minden szabályozási munka sikere a fő befogadó: a Tisza szabályozásától függ. A karádi Tisza-kanyar 1776-ban tervezett átvágásának térképe alapján készített vázlat 40
