Dunka Sándor – Fejér László – Vágás István: A verítékes honfoglalás. A Tisza-szabályozás története (MKVM, Budapest, 1996)
II. Az egységes szabályozás gondolatának születése
A háborúk, mint a termelés növekedésének serkentői „Huszonöt s harminc esztendőktől fogva a Termesztés cs Tcnyésztctés a mi Hazánkban szembetűnőleg megjavult. A hosszas háború és az egymás után következett 1S14, ISI5 és ISI6. mostoha esztendők a gazdai iparkodást felelevenítették. ” (NAGYVÁTHY János, 1821) A korábbiakban ismertetett haszonnövények termesztéséről szólva nyomatékosan kell hangsúlyozni, hogy a termények túlnyomó többségével sem az országon belül, sem azon kívül nem kereskedtek. Mindennek legfőbb oka az ország közlekedési helyzetének (úthálózatának) lehetetlen állapotában rejlett. Igaz, a hajózható nagyobb folyók mentén kialakultak a kereskedelmi kapcsolatok, piacok jöttek létre, a nyugati határhoz közel lévő nagy- birtokosok terményeiket jól el tudták adni külföldön, de ez az országos kereskedelem szempontjából igen csekély jelentőségű volt. A magyarországi városok jelentékeny részében a lakosság mezőgazdasággal is foglalkozott, így önmagukban a városok még nem jelentettek igazi piacot. Nagyobb tételben a hadsereg vásárolt mező- gazdasági cikkeket. Az első nagyobb méretű, országhatáron túli gabonakereslet az osztrák örökösödési háború (1740-1748) és a hétéves háború (1756-1763) idején jelentkezett. Hatásukban azonban a napóleoni hadjáratok jelentettek a legtöbbet a magyarországi mezőgazdaságnak. Ez volt ugyanis az alapja a késve meginduló, de az átlagnál gyorsabb ütemű mezőgazdasági tőkefelhalmozásnak. A búza ára 1785-1805 között a pesti piacon több mint háromszorosára növekedett. S a búza mellett még ott volt a zab, a lovashadseregek „üzemanyaga”, amely iránt szintén nagy volt a kereslet. Kisncmcsiporta az Alföldön A birtokosok körében megerősödött az árutermelésre irányuló törekvés. A szinte korlátlan háborús felvevőpiac a gyors gazdagodás reményét csillantotta meg az elavult szerkezetű mezőgazdaság résztvevői számára, (Népszerű jókívánság volt akkoriban a földesurak között: „Csendes májusi esőt és hosszú háborút !”). A kedvező külpiaci helyzet igazi haszonélvezői az ország nyugati és középső területeinek birtokosai voltak. A keleti részek és Erdély csak másodsorban részesültek a konjunktúrából, hiszen ezeken a területeken a megfelelő szállítási és közlekedési lehetőségek hiánya értelmetlenné tette a nagyobb arányú gabona- termesztést. 33
