Dunka Sándor – Fejér László – Vágás István: A verítékes honfoglalás. A Tisza-szabályozás története (MKVM, Budapest, 1996)
VI. Mérlegen a tiszai vízimunkák
Mindenesetre a két ellenkező véglet - MÓRICZ Zsigmond és HORTHY Miklós - egyaránt a lényeg közelében járt, amikor közvetve ugyan, de az öntözések szükségességéről beszéltek. Mindkét megnyilvánulás az 1930-as évek közepéről datálódik. Ez az időszak különösen keserves volt a tiszántúli gazdáknak, hiszen 1930, 1934 és 1935 aszályos esztendők voltak. Hogy a mezőgazdasági termelés milyen gondokkal küzd a magyar Alföldön, a trianoni béke utáni új határok között egyáltalán nem volt közömbös az ország számára. A történelmi Magyarországon egy-egy aszályosabb év alföldi terméskiesését a kisalföldi, bánáti vagy erdélyi vidékek egyenletesebb és biztosabb hozamai kiegyenlítették. A világháború után Magyarország elveszítette hegyvidékeit, ipari nyersanyagbázisait, és hogy gazdaságát továbbra is működtetni tudja, nagy szüksége volt a mező- gazdasági termelés fokozásából származó külkereskedelmi többletbevételekre. 1920 után az ország szempontjából az Alföld gazdaságilag felértékelődött. A kormányzatra komoly nyomás nehezedett, hogy az Alföld, de különösen a Tiszántúl vízhiányán segítsen. Létezett ugyan egy öntözési törvény még 1900- ból, ez azonban az öntözések ügyét a gazdák magánkezdeményezésére építette. A gazdák többségét alkotó törpe- és kisbirtokosok viszont - főleg a világháborút követő válságos másfél évtizedben - nem voltak abban a helyzetben, hogy éljenek a törvényadta öntözési lehetőségekkel. Ráadásul a magyar gazdák idegenkedtek is az öntözésektől. Nemcsak pénzük nem volt a drága kiépítésekre, de a megfelelő gyakorlatuk is hiányzott az öntöző gazdálkodás terén. Nem véletlen, hogy a múlt század 70-es, 80-as éveiben itt megtelepedő és meggazdagodó bolgár kertészeknek nemigen voltak követőik az alföldi gazdák között. Lampl Hugó, az Öntözésügyi Hivatal 1942-1948 közötti elnöke Az imént felsorolt indokok csak gazdasági-politikai oldalról világítanak rá az öntözéses gazdálkodás szükségességére. Volt azonban az öntözésnek más, közvetettebb formában jelentkező vonatkozása is. Öntözés nélkül ugyanis az Alföldön jobbára az egyoldalú szemtermelésre irányuló gazdálkodás volt kifizetődő. Persze ez is csak akkor, ha a búza piaci ára meghaladta az átlagot! A szemtermelés mellett kevésbé tudtak kifejlődni a vízigényesebb gyümölcsös gazdaságok, s híja volt a zöldségtermelő kertgazdaságoknak is. így megfelelő mezei munka nélkül maradtak az asszonyok, s a férfiak is csak a búza és 147
