Dunka Sándor – Fejér László – Vágás István: A verítékes honfoglalás. A Tisza-szabályozás története (MKVM, Budapest, 1996)
VI. Mérlegen a tiszai vízimunkák
késett. A halállomány csökkenésével egyidőben - hogy korábbi jövedelmüket megőrizhessék - egyre kíméletlenebb halászatot űztek a tiszai halászok, és ezt lényegében nem korlátozta semmi! Kuttyogtató tiszai halász Hiába volt az egyes folyó menti vármegyéknek halászati szabályrendelete, ha a szomszéd megye nem rendelkezett hasonló statútummal, s az odavalósiak szabadon halászhattak minden időben. A helyzet drámaisága kikényszerítette az 1885. évi „halászati” törvénycikket, amely döntő jelentőségű volt az élővizek halgazdálkodása szempontjából. Immár nem volt közpréda a Tisza megcsappant halállománya. Az egyes folyószakaszok part menti birtokosai kötelesek voltak halászati társulatot alakítani és a minisztérium által jóváhagyott halászati üzemterv alapján - az ívás idejét is figyelembe véve - folyhatott csak a halászat. Számos tiszai település címere őrzi a halászat hagyományát A folyó valamikori halgazdagsága azonban egyszer és mindenkorra tovatűnt. Egyes számítások szerint alig néhány százaléka maradt meg a halállománynak, és ez valóban a Tisza-szabályozás egyik súlyos következménye volt! Ne gondoljuk azonban azt, hogy a vízimunkák nélkül ma is ugyanolyan halbőség lenne a Tiszában, mint egykor! Már a kortársak rámutattak az egyre rohamosabb víz- szennyezéseknek a halállomány pusztulásában játszott szomorú szerepére. így aztán nem meglepő, hogy már a múlt század végén próbálkoztak a mesterséges haltenyésztés és -szaporítás érdekében halastavakat építeni. Önként kínálkozott erre a célra a mederátvágások során az eleven folyótól elzárt holtágak és morot- vák sora. Mindezek mellett a halastavi gazdálkodás különös jelentőséget kapott az alföldi szikes területek (különösen a Hortobágy) hasznosítási kísérleteinek sorában. „Ég a napmclcgtől a kopár szik sarja, tikkatlc szöcskenyájak legelésznek rajta. ” (Arany János, 1847) A szikes területek problémája szorosan kapcsolódik a Tisza-szabályozás történetéhez, mert egyidős az ármentesítésekkel és a lecsapolásokkal. Korábban ugyanis a víz alatt fekvő szikes területek kevésbé voltak közismertek, mivel többnyire hasznosíthatatlanul hevertek, kivéve azokat a földdarabokat, amelyeknél sekélyebb volt a vízborítás. Az itt megélő sziki-mocsári növényzetnek a külterjes állattartásnál volt hasznosítható szerepe. Amíg a Tisza árhullámai a később szikesnek bizonyult területeket tartósan lefedték és lemosták, senkinek nem okozott gondot az efféle „talaj betegség”. Az ár135
